Fantomszervezet árasztja el díjaival a futballvilágot

Roger Lemere a 2000-es év legsikeresebb fociedzőjének járó díjjal
Vágólapra másolva!
A magyar élvonal jelenleg a 49. helyen áll a világ labdarúgó-bajnokságai között, megelőzi többek között a szlovén vagy a norvég ligát - ugyanakkor a tunéziai, a grúz vagy az iráni előtte áll a rangsorban. Legalábbis ezt állítja az IFFHS nevű szervezet, amely valósággal elárasztja a sportsajtót adataival és díjaival. De mennyit is érnek ezek az elismerések, és mi is ez az IFFHS?

A nemzetközi labdarúgással kapcsolatos hírekben gyakran előkerül az IFFHS, mely szervezetet rendszerint a "sportág történetével és statisztikáival foglalkozó" eposzi jelzővel emlegetnek. A szervezet évről évre díjat oszt a világ legjobb edzőjének, kapusának, irányítójának, bírójának és klubjának.

Ezen kívül havonta klubvilágranglistát ad ki, és a nemzeti bajnokságokat is rangsorolja, sőt az év legjobb góllövőjét is megnevezi. A nemzetközi és a magyar média általában - mértékadó európai lapokat és az [origo]-t is beleértve - kapva kap az ilyen híreken, pedig az IFFHS-nek a sportág egyetlen hivatalos plénumához sincsen köze, sőt alaposabb vizsgálat után inkább fantomszervezetnek tűnik.

Egy futballszerető kémikus

Az IFFHS az alábbi elnevezést takarja: International Federation of Football History & Statistics, vagyis a hírekben rendszeresen emlegetett fordítás helyes, valóban a labdarúgás történetének és statisztikáinak kutatása jelenti a szervezet tevékenységét. Honlapjáról kiderül, hogy 1984-ben alapította egy lipcsei biokémikus, bizonyos dr. Alfredo Pöge. Célja az volt, hogy minél alaposabb statisztikai módszerekkel feldolgozza a labdarúgás történetét, amelyhez a FIFA akkori főtitkára, dr. Helmut Käser is áldását adta. Pöge kapcsolatokat épített a világ minden részéről, amit azonban az NDK-ban nem néztek jó szemmel, így az alapító, aki azóta is az IFFHS elnöke, egy évvel később az NSZK-ba költözött, Wiesbadenben telepedett le.

A szervezet működése eleinte zökkenőmentes volt: Libero címmel lapot adott ki, ebben lehetett például először megtalálni a Bajnokcsapatok Európa-kupája első kiírásában játszott mérkőzések jegyzőkönyveit. Az IFFHS-nek sikerült szponzorokat is találni: egy sportszergyártó cég segítségével már 1987-ben megválasztották a világ legjobb kapusát és játékvezetőjét, sőt két évvel később az egyik német kereskedelmi tévé közvetítette a díjátadó gálát, amelyen a FIFA is képviseltette magát. 1990-ben elindult a klubvilágranglista, az IFFHS pedig egyre ismertebb lett.

Egyszemélyes szervezet?

Pedig a szervezet által odaítélt díjak a sportág hivatalos szerveitől semmiféle hitelesítést vagy támogatást nem kaptak, arról nem is beszélve, hogy szinte semmit sem tudni arról, hogy az IFFHS miként választja meg a világ legjobb kapusát vagy játékvezetőjét. A honlapon mindössze annyi áll, hogy a szervezet különböző szakemberek és a tagok megkérdezése alapján dönt. Az IFFHS tizenhárom tagú végrehajtó bizottságában ugyanakkor, egy-két kivételtől eltekintve csupa olyan ember található, aki a sportágban egyáltalán nem számít elismert vagy akár ismert szakírónak vagy statisztikusnak.

Pár évvel ezelőtt az egyik német labdarúgó-magazin, az 11 Freunde megpróbált utánajárni annak, hogy kik alkotják a szervezetet, azonban nem jutott sokra. Pögével csak telefonon tudták felvenni a kapcsolatot, és az IFFHS elnöke csupán annyit mondott: nincsen szüksége reklámra vagy médiajelenlétre. Az újság így nem tudott meg többet arról, hogy mégis kik és milyen metódus alapján ítélik oda a különböző díjakat. Felvették viszont a kapcsolatot az ismert német sporttörténésszel, Karl Lennartzcal, aki elsősorban az olimpiák történetével foglalkozik, és a NOB-nak is volt a tagja. Lennartz elmondta, hogy ő szeretett volna belépni az IFFHS-be, azonban elutasították. Véleménye szerint a szervezet nem mást, mint Pöge egyszemélyes produktuma, és elképzelhető, hogy a többi tag csak papíron létezik.

Nincs kapcsolat a FIFA-val

Még ha ez nem is túl valószínű, az biztos, hogy Németországban egyre többen kezelik szkeptikusan az IFFHS díjait. A sportág statisztikai feldolgozásával, illetve történelmi adataival nincsen semmi baj, a világ legjobbjának kiválasztása azonban ebben a formában nem tűnik túl hitelesnek. A legnagyobb német hírügynökség, a DPA évek óta nem is közli az IFFHS eredményeit - a sporttal foglalkozó SID viszont igen. 2009-ben egy német sportblog megkérdezte a FIFA-t, hogy bármilyen formában támogatja vagy segíti-e az IFFHS-t, a válasz pedig egyértelműen nem volt.

A szervezetnek (Pögének) ráadásul egyre több anyagi problémája is akad. A Libero kiadása több mint egy évtizede megszűnt, és egy nyomda közel 3500 eurót követelt Pögén, aki a szerződést nem a saját nevében írta alá, hanem, ahogyan a bíróság előtt is fogalmazott: "a világszerte elismert nemzetközi szervezet, az IFFHS" elnökeként.

2006 decemberében azonban a bonni állami bíróság kimondta, hogy fizetnie kell, az IFFHS pedig sem egyesületként, sem pedig cégként nincsen bejegyezve Németországban. Ezt követően az IFFHS hivatalosan Abu-Dzabiba költözött, igaz, azóta a honlapon már ismét Bonnt jelölik meg székhelyként.

Az IFFHS klubvilágranglistája mindig a legutóbbi tizenkét hónap eredményei alapján készül, és figyelembe veszi a csapatok nemzetközi, bajnoki és elsőszámú nemzeti kupasorozatának mérkőzéseit is. Ugyanazért az eredményért különböző pontszámok járnak annak függvényében, hogy az adott csapat milyen bajnokságban játszik. A klubokat az IFFHS négy csoportra osztja, elsősorban az ország válogatottjának eredményei alapján, az első csoportban lévő csapatok négy pontot kapnak egy bajnoki győzelemért, az utolsó csoportban lévők viszont csak egyet. Az európai BL-ben és Libertadores-kupában tizennégy pontot ér egy győzelem, az Európa-ligában tizenkettőt, az afrikai és ázsiai BL-ben pedig kilencet.

A klubvilágranglista rangsorolási módszertana tehát ismert, a végeredmény sokszor mégis meglepő. A Liverpool például a hatodikról az ötödik helyre jött fel legfrissebb, február 3-án publikált klubvilágranglistán a szeptember 5-ei rangsorhoz képest, annak ellenére, hogy a klub ebben az időszakban csupán ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott a Premier League-ben (9 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség), és a gyenge eredmények miatt edzőváltáson is átesett.

A legfrissebb klubvilágranglista (zárójelben az előző helyezés):
1. (1.) Internazionale (olasz) 312 pont
2. (3.) FC Barcelona (spanyol) 292
3. (2.) Bayern München (német) 278
4. (11.) Real Madrid (spanyol) 244
5. (6.) FC Liverpool (angol) 234
6. (7.) Internacional (brazil) és
(5.) Estudiantes (argentin) 231-231
8. (10.) FC Porto (portugál) 228
9. (8.) Manchester United (angol) és
(4.) Atlético Madrid (spanyol) 226-226
...141. (144.) Debreceni VSC 108
...185. (189.) Győri ETO FC 93

A szervezet februári közleményeiból többek között kiderült még, hogy Puhl Sándor az elmúlt huszonnégy év hatodik legjobb játékvezetője, míg Kassai Viktor az elmúlt évtizedet tekintve a huszonkilencedik. Utóbbi periódusban a magyar NB I volt a világ huszonhatodik legerősebb bajnoksága, 2010 legeredményesebb góllövője pedig a kuvaiti Bader Ahmed al-Mutava (ezen listán furcsa módon csak a nemzetközi meccseken elért gólokat veszik figyelembe).

Az IFFHS ezen kívül rendszeresen megválasztja az adott év legjobb bíróját, kapusát és irányítóját is, ám a klubvilágranglistával ellentétben ezeknél már nem lehet tudni, hogy milyen szempontok alapján döntenek, és - szemben például az Aranylabda-választással - az egyes szavazók saját listáját sem hozzák nyilvánosságra.

www.global-soccer.eu