Vágólapra másolva!
A világ két legjobb játékosa, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nagy küzdelmet vív a spanyol gólkirályi címért, jelenleg mind a ketten több gólt szereztek, mint ahány mérkőzésen pályára léptek. Ezt a gólátlagot egy teljes karrieren keresztül lehetetlen tartani, de a magyar élvonalban 1970 óta hárman is meccsenkénti egygólos átlaggal büszkélkedhetnek. Más kérdés, hogy egyikük sem játszott túl sok találkozón.

A szerb csatár, Ognjen Lakic 2007 nyarán szerződött Siófokra, bemutatkozására azonban októberig kellett várni. A Tatabánya elleni találkozón a szünetben küldték pályára, két perccel később azonban már egyenlítő gólt szerzett. A remek rajtot aztán nem követte hasonló folytatás: nem sokkal később Lakic megsérült, és már csak egyetlen Ligakupa-mérkőzésen szerepelt - fél évvel később maga kérte szerződése felbontását.

A ferencvárosi Gárdos András előtt viszont még ígéretes karrier állhat, hiszen csak 20 éves. Az előző idényben a tartalékcsapatban szerepelt, és az NB III-ban kilenc gólt szerzett. Jutalomból az idény utolsó előtti mérkőzésén leülhetett a kispadra a felnőttek között, sőt, Craig Short a 72. percben be is cserélte a Pápa ellen, Gárdos pedig négy perccel később gólt szerzett. Ennek ellenére az új szezont is a tarcsiban kezdte, ahol az NB II-ben hétszer játszott ősszel, gólt nem szerzett. A Sheffield United azonban így is leigazolta januárban - igaz, egyelőre Angliában is a tartalékkeretben szerepel.

Ők ketten tehát egyetlen NB I-es mérkőzésükön betaláltak, de akad olyan, aki 1970 óta négy bajnokin gólt szerzett. Török László 21 évesen volt tagja annak a Vasas Izzónak, amely története egyetlen élvonalbeli idényében, az 1978-79-es szezonban utolsó lett. A fiatal csatár először négy fordulóval a bajnokság vége előtt - amikor a kiesés már biztos volt - a Salgótarján ellen játszott. A Tábor utcában ötszázan látták, amint a gól nélküli első félidő után a csapatok alaposan belelendültek, és az Izzó megszerezte negyedik győzelmét a szezonban. Török a 4-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét, érthető volt tehát, hogy a következő fordulóban a Haladás ellen is ott volt a kezdőben. Ezúttal csak 400 néző látogatott ki a Tábor utcába, ők viszont jól szórakoztak, hiszen tíz gól született: a Haladás 6-4-re nyert, és Töröké volt a meccs utolsó találata. A sorozat a 33. fordulóban sem szakadt meg, a csatár a Pécs kapuját is bevette, a PMSC azonban Dobány Lajos mesterhármasával 3-1-re nyert. Az utolsó játéknapon a Vasas ellen Török már nem volt eredményes, de így is elképesztő, 4/4-es mutatóval zárta első, és mint később kiderült, egyetlen élvonalbeli idényét.

Manapság hasonló produkcióra azonnal lecsapna a sportsajtó, de akkoriban Török nem került a lapok címoldalára. "Nagyon fiatal voltam, senki sem foglalkozott velem. Az utolsó mérkőzésekre kerültem csak be a csapatba, jól is ment a játék, bár a négyből háromszor veszítettünk. Emlékszem a Pécs elleni meccs előtt találkoztam egy hatalmas, magas emberrel, akiről kiderült, hogy ő Katzirz, az ellenfél kapusa. Na, gondoltam, hogyan fogok én ennek betalálni? Aztán a második félidőben Antal Peti beadásából mégis sikerült egy hatalmas gólt lőnöm" - emlékszik vissza az eseményekre Török László, akiért a parádés mutató után sem álltak sorban az élvonalbeli együttesek. "A Dorogtól kerestek, a második vonalból, oda igazoltam" - meséli a rekorder.

A magyar élvonal leggólerősebb játékosai 1970 óta


A lista összeállításánál csak azokat vettük figyelembe, akik minimum 55 mérkőzésen szerepeltek. A gólmutató és a játékos neve után élvonalbeli mérkőzéseinek, góljainak száma, majd az olvasható, hogy mettől meddig játszott a magyar bajnokságban.

0,682Bene Ferenc1951331969-1978
0,657Fazekas László3122051970-1980
0,627Kozma Mihály3161981969-1984
0,584Fekete László2331361973-1985
0,539Nemanja Nikolics76412008-
0,539Nyilasi Tibor2431311973-1983
0,515Tököli Attila3341721993-
0,507Ibrahim Sidibé69352005-2007
0,492Kanta József126622004-
0,491Détári Lajos163801981-1999


Összeállításunk a www.futball-adattar.hu segítségével készült.