Lionel Messi és Ángel Lafita is bekerült heti világválogatottunkba, miután duplázott a Real Madrid ellen. Azért nem csak a madridiak ellen sziporkázók kerültek be a csapatba: Radamel Falcao García négy gólt lőtt az Európa Liga elődöntőjében a Villarrealnak, Neuer kapus kettőt kapott a Manchester Unitedtől, de ha nem ő véd, sokkal rosszabbul járt volna a Schalke.
InterjúsorozatBeszélgetések a magyar futball nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel.
Kapus:
Manuel Neuer (német, Schalke 04): A gelsenkircheni kapus a múlt héten két mérkőzésen összesen hat gólt kapott, ám ennek ellenére nem érheti szemrehányás. A Manchester United elleni BL-elődöntőn sokáig ő tartotta mérkőzésben csapatát bravúros védéseivel.
Hátvédek:
Sascha Riether (német, Wolfsburg): Nagyon fontos győzelmet aratott a csapat a Werder Bremen ellen, hiszen az idegenben szerzett három pont közelebb hozta a bennmaradáshoz. A találkozó egyetlen gólját a jobbhátvéd szerezte, aki a mezőny egyik legjobbja volt.
Matías Silvestre (argentin, Catania): Elképesztően izgalmasan alakul a kiesés elleni küzdelem a Serie A-ban, ahol még legalább hat együttes érezheti veszélyben magát. A Catania a hét végén kicsit közelebb került a bennmaradáshoz, köszönhetően a Cagliari elleni győzelemnek, amit a gárda tíz emberrel aratott, többek között a középhátvéd Silvestre találatával.
Mamadou Sakho (francia, Paris Saint-Germain): A PSG továbbra is versenyben van a harmadik helyért a Ligue 1-ben, és a hét végén a Valenciennes ellen aratott 3-1-es győzelemmel utolérte a Lyont. A találkozón a fiatal középhátvéd, Sakho gólt szerzett, remekül futballozott, amit a L''Équipe nyolcas osztályzattal honorált.
Leon Jessen (dán, Kaiserslautern): A Vörös Ördögök kiesési rangadót nyertek a hét végén a St. Pauli ellen. A találkozó fordulópontja a hazaiak első találata volt, amelyet a felfutó balhátvéd, Jessen pontos beadása előzött meg - a bekk az egész meccsen rengeteget ment előre a támadásokkal.
Középpályások:
André Ayew (ghánai, Olympique Marseille): Az OM drukkerei nem lehettek maradéktalanul elégedettek csapatuk múlt heti teljesítményével, mert bár szerdán 4-2-re verte a Nice-t, a hét végén csak döntetlenre volt képes az Auxerre ellen. Ayewre azonban nem lehetett panasz, hiszen a nizzaiak ellen mesterhármast ért el, és a másik meccsen is remekül futballozott.
Thomas Müller (német, Bayern München): A bajorok nagy lépést tettek a BL-indulást érő harmadik hely felé azzal, hogy legyőzték a Schalkét. A találkozó legjobbja Müller volt, aki kedvenc posztján, támadó középpályásként szerepelhetett - ennek köszönhetően két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a diadalhoz.
Gaetano d'Agostino (olasz, Fiorentina): A firenzei együttes stabilan áll a Serie A középmezőnyében, és az Udinese elleni bajnokinak nem volt sok tétje számára, ám a csapat 5-2-es győzelemmel jutalmazta kitartó szurkolóit. A találkozón a hazaiak középpályása, D'Agostino kétszer is betalált egykori klubja ellen.
Ángel Lafita (spanyol, Real Zaragoza): Az asztúriai együttesnél áldhatják a sorsot, hogy éppen a két Barcelona elleni BL-elődöntő között találkoztak a Real Madriddal, hiszen a körülmények azért alaposan hozzájárultak ahhoz, hogy a zaragozaiak nyerni tudtak a Bernabéuban. Mindez azonban semmit sem von le Lafita teljesítményéből, aki kétszer is bevette Iker Casillas hálóját.
Csatárok:
Lionel Messi (argentin, Barcelona): A két spanyol sztárklub BL-elődöntőjén nagyon sokáig nem a labdarúgás volt a főszereplő, és a mérkőzést követően is inkább José Mourinho magánszáma szolgáltatott témát. Pedig Messi kiválóan futballozott a találkozón, második gólja pedig még az ő szintjén is elképesztő teljesítmény volt.
Radamel Falcao García (kolumbiai, Porto): Egy nemzetközi kupa elődöntőjében mesternégyest szerezni hatalmas bravúr, és a portóiak kolumbiai csatára éppen ezt hajtotta végre a Villarreal ellen - ráadásul egyetlen félidő alatt.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?