A berlini Olimpiai Stadionban, bajnoki címmel és klubrekordnak számító 286 első és 11 másodosztályú mérkőzéssel a háta mögött búcsúzott el a Hertha BSC-től és a profi labdarúgástól vasárnap Dárdai Pál, aki az Augsburg elleni meccs után azt mondta: a klubnál új kihívások várnak rá, és a pályáját később edzőként szeretné folytatni.

A berliniek magyar kedvence 42 percig volt a pályán, utána Markus Babbel vezetőedző az előzetes forgatókönyvnek megfelelően lecserélte a 35 éves magyar középpályást. Dárdai tiszteletkört futott a stadionban, nyakában ötéves Bence fiával, miközben a több mint 77 ezres közönség felállva üdvözölte.
A Dárdai-ünnep azonban ezzel még nem ért véget, a mérkőzést követően ugyanis a csapat tagjai közül - aligha véletlenül - a magyar játékos vette át elsőként a bajnoki címért járó érmet, és a közönség ismét kórusban éltette őt. Külön színfoltja volt a búcsúnak, hogy további két Dárdai Pál is jelen volt. Azaz két másik fia mellett Dárdai legidősebb gyermeke, a 12 éves Palkó és idősebb Dárdai Pál, aki a válogatottságig eljutva az elmúlt évtizedekben ugyancsak letette névjegyét a magyar labdarúgásban, és a napokban ünnepelte 60. születésnapját.
A búcsút - mint az MTI-nek nyilatkozva elmondta - sikerült könnyek nélkül megúsznia, ehhez azonban egyik korábbi játékostársa tanácsát megfogadva arra volt szükség, hogy a már említett tiszteletkörnél legkisebb fiát a nyakába vegye. "Akkor vele fogsz foglalkozni, és nem sírsz" - hangzott a tanács, és Dárdainak bejött.
"Csak arra figyeltem, nehogy leessen a nyakamból, így sírásra nem maradt időm" - jelentette ki, hozzátéve: elsősorban annak örült, hogy csapata visszajutott a Bundesliga első osztályába.
Arra a kérdésre, hogy a nyolcas számú mez a jövőben hiányozni fog-e, Dárdai kijelentette, hogy mint mindig, ezúttal is előre tekint. Jóllehet a profi labdarúgásnak vasárnap búcsút mondott, de a klubtól nem búcsúzott el.
Amatőrként tovább játszik, közben részt vesz az utánpótlás képzésében, és edzői tanfolyamot végez. Pályafutását ugyanis edzőként szeretné folytatni, és álmai között szerepel, hogy egyszer majd edzőként a magyar válogatott kispadjára üljön.

A német főváros kedvenc csapatánál eltöltött 15 évvel, illetve a 286 első osztályú mérkőzéssel Dárdai Pál örökre beírta a nevét a Hertha BSC történelemkönyvébe. Ennyi mérkőzést ugyanis a klub egyetlen játékosa sem játszott korábban, és ugyanez vonatkozik a nemzetközi találkozókra is. Az első osztályba visszajutott Hertha jelenlegi játékosállományát figyelembe véve Dárdai rekordját az elkövetkező években nem fenyegeti veszély.
A Hertha a magyar játékos búcsúmérkőzésén az első osztályba másodikként ugyancsak feljutott Augsburg ellen 2-1-es győzelmet aratott.
(A játékossal a vasárnapi búcsúmeccs előtt készített interjúnkat itt olvashatja.)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?