Vágólapra másolva!
Huszonnyolc éves szünet után feljutott az angol élvonalba a Swansea. A sérült Priskin Tamás együttese a Championship osztályozójának döntőjében 4-2-re legyőzte a Readinget. Jövő héten dől el, hogy a magyar csatár marad-e a klubnál.

A londoni Wembley-ben rendezett finbáléban a walesi együttes már szünet előtt 3-0-s előnybe került, ám a második félidőben a Reading nyolc perc alatt két gólt lőve felzárkózott.

A hajrában azonban újra betalált a Swansea, ezzel bebiztosította a győzelmét, és kiharcolta a feljutást a Premier League-be. A győztesnél Scott Sinclair három gólt lőtt, kettőt büntetőből.

A Swansea utoljára 1983-ban szerepelt az angol első osztályban.

Az Ipswichtől márciusban a Swansea-hez kölcsönbe került Priskin Tamás sérülés miatt nem volt ott a keretben.

Az [origo] érdeklődésére Vörösbaranyi József a csatár menedzsere elmondta, még nem dőlt el, hogy a játékos, marad-e a klub alkalmazásában. A menedzser úgy fogalmazott, a Swansea feljutása növeli ennek esélyét. Priskin sorsa legkésőbb jövő hétvégéig eldől.