Vágólapra másolva!
A Daily Mail információja szerint az Arsenal és a Liverpool labdarúgócsapata is bejelentkezett a Barcelona 20 éves csatáráért, Bojan Krkicért.

A legutóbbi szezonban kevés lehetőséghez jutott a Villa, Pedro, Messi trió mögött a Barcelona húszéves csatára, Bojan Krkic, akivel kapcsolatban a spanyol sajtó egyre gyakrabban emlegeti, hogy távozna a bajnok és BL-győztes együttestől.

Krkic maga ugyan cáfolja, hogy elhagyná a Barcelonát, a Diario de Sevilla értesülése szerint azonban a frissen élvonalba jutott Real Betis megvásárolná a támadót, míg a Daily Mail szerint az Arsenal és a Liverpool is szívesen látná soraiban.

Az angol lap szerint a Liverpool 17 millió fontot sem sajnálna, ráadásul Krkic mellett a csapattársát, Jeffrént is szerződtetné, akinek szintén nem sok esélye van a csapatba kerülésre.