Vágólapra másolva!
A legfrissebb FIFA-világranglistán az első tíz között mindössze két dél-amerikai válogatott szerepel, ennek ellenére az idei év legrangosabb futballeseményének a Copa América számít, amit Dél-Amerikában sokan a világbajnokságnál is fontosabb eseménynek tartanak. A házigazda argentinok számára tragédiával érne fel, ha nem sikerülne megnyerniük a tornát, ehhez azonban többek között az új csodacsatárával támadó, címvédő brazilokat is le kell győzniük.

A torna a földrész válogatottjai számára egyben az ősszel kezdődő vb-selejtezők főpróbája, és a házigazda Argentína, illetve a címvédő Brazília egyaránt presztízsként fogja fel az elsőség megszerzését.

A Copa América a legrégebbi kontinensviadal, a legelső kiírására 1916-ban került sor, a magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődő torna pedig a 43. alkalom, hogy Dél-Amerika legjobb válogatottjai összecsapnak. A legutóbbi kontinensbajnokságot 2007-ben játszották, és a dél-amerikai szövetség azon határozata, hogy a tornát az Eb-hez hasonlóan csak négyévente rendezzék meg, mindenképpen jó döntés volt.

Korábban ugyanis gyakran előfordult, hogy egyes országok nem vették teljesen komolyan a tornát (az argentinok 2001-ben el sem indultak), most viszont egy új ciklus kezdetét jelenti, hiszen ősszel kezdődnek a 2014-es világbajnokság selejtezői. A tavalyi vébé után több dél-amerikai országban is szövetségi kapitányt cseréltek, új csapatot kezdtek építeni, amelynek a Copa América lesz az első és egyben legfontosabb erőpróbája.

Argentína, a mini-Barca

Az előző két döntőben egyaránt Argentína és Brazília találkozott, és mindkétszer a brazilok győztek. Ez most elképzelhetetlen a házigazdák számára, az argentinoknak tragédiát jelentene, ha hazai pályán éppen az ősi rivális fosztaná meg őket a győzelemtől. Argentínában csak az aranyérem számít elfogadható eredménynek, már csak azért is, mert a nagyválogatott az 1993-as Copa-győzelem óta semmilyen trófeát nem nyert, és erre a korosztályos csapatok világbajnoki címei vagy az olimpiai sikerek sem jelentettek gyógyírt.

Forrás: AFP/Alejandro Pagni

Most minden esély megvan a diadalra, hiszen a csapatban ott van a világ legjobb játékosa, Lionel Messi, és a kispadon ezúttal egy olyan szakember ül, aki igyekszik maximálisan az FC Barcelona sztárjára építeni. Míg Diego Maradona a tavalyi vébén Messit amolyan irányító középpályásként szerepeltette, addig utódja, Sergio Batista igyekszik lemásolni a Barcelona taktikáját, és 4-3-3-at játszat a csapatával, a támadósor középen Messivel, aki azonban nem klasszikus center, hanem árnyékék. A két oldalán valószínűleg Ángel di María és Ezequiel Lavezzi játszik majd, miközben olyan világsztárok várnak bevetésre, mint Gonzalo Higuaín vagy Carlos Tévez. Sokkal fontosabb azonban, hogy az argentinok középpályássora a vébéhez képest jóval védekezőbb: az Estebán Cambiasso, Javier Mascherano, Ever Banega soron nem egyszerű átjutnia az ellenfélnek.

Csak a döntő lesz Buenos Airesben

Az idei Copa América egy szempontból mindenképpen különleges lesz, hiszen a rendező ország, Argentína fővárosában, Buenos Airesben mindössze egyetlen mérkőzést (a döntőt) játszanak majd. Az argentin labdarúgás gyakorlatilag születése óta fővárosközpontú, és ezen a kontinensviadal segítségével szeretnének változtatni. A vidéki városokban felújították a stadionokat, San Juanban teljesen új arénát építettek, és abban bíznak, hogy ennek segítségével kissé decentralizálni tudják az ország futballját.



Neymar bizonyíthat

A torna másik nagy esélyesének értelemszerűen a brazilok számítanak. Most abból a szempontból különleges helyzetben vannak, hogy a többi dél-amerikai válogatottal ellentétben nem kell vb-selejtezőket játszaniuk, lévén a világbajnokságot Brazíliában rendezik majd. Mindez egyben azt jelenti, hogy a szövetségi kapitány, Mano Menezes tétmeccsen legközelebb két év múlva, a Konföderációs Kupán tesztelheti a csapatát.

A válogatott a dél-afrikai vébé óta jelentősen átalakult, Menezes elődjéhez, Dungához képest sokkal támadóbb felfogású futballt vár, ám eddig a komolyabb ellenfelekkel szemben ez nem vezetett eredményre: a brazilok barátságos mérkőzésen képtelenek voltak betalálni Argentína, Franciaország és Hollandia ellen is. A gólszerzés feladata elsősorban a sérüléséből csak nemrég felépült Patóra, illetve a Santos csillagára, Neymarra hárul. Utóbbi most bizonyíthatja, hogy valóban olyan nagy klasszis, mint azt Brazíliában állítják, illetve Európában is gondolják, hiszen a Real Madrid, a Barcelona, a Chelsea és a Manchester City is a kérői között van, de állítólag az Anzsi Mahacskala is kifizetné érte a 45 millió eurós kivásárlási árat.

Forrás: AFP/Antonio Scorza

Uruguay hiába érte el a legjobb eredményt a dél-amerikaiak közül a tavalyi világbajnokságon, Argentína és Brazília mögött csak a harmadik lehet a sorban az esélyesek felsorolásakor. Gyakorlatilag ugyanazzal a csapatával lép pályára a Copán is, mint Dél-Afrikában, a Diego Forlán, Luis Suárez, Edison Cavani trióval csak az argentinok csatársora vetélkedhet, a középpálya és a védelem pedig tele van a legszebb uruguayi hagyományokat életben tartó, kőkemény futballistákkal, akik szükség esetén a szabálytalanságoktól sem riadnak vissza.

A vendégek pofozógépek lehetnek

Mindenképpen nagy meglepetés lenne, ha nem a fenti három válogatott valamelyike végezne az élen, és nehéz megállapítani, hogy a többiek közül melyik csapat lehet képes nagy meglepetésre. A két vendégcsapatot, Mexikót és Costa Ricát ebből a körből ki lehet zárni: mind a két közép-amerikai ország gyakorlatilag utánpótlás-válogatottját nevezte, a mexikóiaknál ráadásul az eredetileg kijelölt keretből nyolc játékost is hazaküldtek, miután kiderült róluk, hogy prostituáltakkal múlatták az időt, akik ráadásul meg is lopták őket. A legjobb nyolc közé még így is bejuthatnak, de az elődöntőbe kerülésük kisebbfajta szenzáció lenne.

Kolumbia esetében ez már nem lenne olyan nagy meglepetés, hiszen a keret ereje alapján elvárható a jó eredmény - más kérdés, hogy ez az utóbbi időben nem nagyon jött ki. A kolumbiaiak legnagyobb problémáját a gólszerzés jelenti, ami azért meglepő, mert rendelkezésükre áll a Portóban a szezon során rendkívül eredményesen futballozó Radamel Falcao García. Klubjában azonban sokkal gyorsabb a támadójáték, míg a válogatottban még mindig a klasszikus kolumbiai iskolának megfelelő, sok lapos passzból álló támadásépítés dívik, ami kevésbé illik a stílusához. Az együttesnek ugyanakkor jó a sorsolása, hiszen Costa Rica ellen lendületet vehet, és a csoportban Bolívia is könnyen legyőzhetőnek számít.

Kiszámíthatatlan csapatok

A B csoportban Brazília mellett Paraguay tűnik a legerősebbnek, a tavalyi vébén a legjobb nyolc közé jutott, és ott a spanyolok dolgát is igencsak megnehezítő csapat fő erőssége továbbra is a betonbiztos védekezés. Lucas Barrios személyében van egy olyan támadójuk, aki egyedül, előretolt ékként is képes megjátszani a labdákat, és a kapura is veszélyes, így a csapattal számolni kell.

A csoportban lévő másik két válogatott, Ecuador és Venezuela ugyanakkor éppen a kiszámíthatatlansága miatt jelent veszélyt ellenfelei számára. Az ecuadoriak nem remekeltek a barátságos mérkőzéseken az elmúlt évben, és a hírek szerint szakvezetőjük, Reinaldo Rueda akár az állását is elveszítheti, ha az együttes leszerepel a Copán. Venezuela már nem számít pofozógépnek a kontinensen, de egy igazán kiugró eredményt még a 2007-es, hazai rendezésű kontinensviadalon sem sikerült elérnie.

A sorsolás elkészítésekor még a C csoport tűnt a legkiegyensúlyozottabbnak, azonban azóta eldőlt, hogy Mexikó nem a legjobbjaival érkezik, és Peru is erősen tartalékos lesz. Sérülés miatt hiányozni fog a két legjobb támadó, Jefferson Farfán és Claudio Pizarro is, és a balszélső Juan Manuel Vargas sem teljesen egészséges. Ugyanakkor a kispadon Sergio Markarián személyében egy sokat próbált, dörzsölt szakember ül, aki a szükségből erényt kovácsolva valószínűleg a szervezettségre és a fegyelmezettségre helyezi majd a hangsúlyt - ez a két tulajdonság az elmúlt évtizedekben hiányzott a perui csapatból.

A tavalyi vébé egyik pozitív meglepetését okozó chilei válogatottnál az év elején az edzőváltás okozott kisebb problémát, Marcelo Bielsa utódja, Claudio Borghi azonban eddig képes volt továbbvinni elődje munkáját. Az új szakember ugyan módosított kissé a csapat szerkezetén (a 3-3-1-3 helyett a 3-4-1-2-t preferálja), és kevésbé offenzív játékot vár az együttestől, amely azonban így sokkal jobban ki tudja használni a szezon nagy felfedezettjének, Alexis Sáncheznek a gyorsaságát.

Az eddigi győztesek

1916: Uruguay (négycsapatos torna volt)
1917: Uruguay (négyes torna volt)
1919: Brazília-Uruguay 1-0
1920: Uruguay (négyes torna volt)
1921: Argentína (négyes torna volt)
1922: Brazília-Paraguay 3-0
1923: Uruguay (négyes torna volt)
1924: Uruguay (négyes torna volt)
1925: Argentína (hármas torna volt)
1926: Uruguay (ötös torna volt)
1927: Argentína (négyes torna volt)
1929: Argentína (négyes torna volt)
1935: Uruguay (négyes torna volt)
1937: Argentína-Brazília 2-0
1939: Peru (ötös torna volt)
1941: Argentína (ötös torna volt)
1942: Uruguay (hetes torna volt)
1945: Argentína (hetes torna volt)
1946: Argentína (hatos torna volt)
1947: Argentína (nyolcas torna volt)
1949: Brazília-Paraguay 7-0
1953: Paraguay-Brazília 3-2
1955: Argentína (hatos torna volt)
1956: Uruguay (hatos torna volt)
1957: Argentína (hetes torna volt)
1959: Argentína (hetes torna volt)
1959: Uruguay (ötös torna volt)
1963: Bolívia (hetes torna volt)
1967: Uruguay (hatos torna volt)
1975: Peru-Kolumbia 0-1, 2-0, 1-0
1979: Paraguay-Chile 3-0, 0-1
1983: Uruguay-Brazília 2-0, 1-1
1987: Uruguay-Chile 1-0
1989: Brazília-Uruguay 1-0
1991: Argentína (négyes torna volt)
1993: Argentína-Mexikó 2-1
1995: Uruguay-Brazília 1-1, 11-esekkel: 5-3
1997: Brazília-Bolívia 3-1
1999: Brazília-Uruguay 3-0
2001: Kolumbia-Mexikó 1-0
2004: Brazília-Argentína 2-2, tizenegyesekkel: 4-2
2007: Brazília-Argentína 3-0


www.global-soccer.eu