Vágólapra másolva!
Az Arsenal drukkerei rendkívül csalódottan fogadták a hírt, hogy a csapatkapitány, Cesc Fabregas nyolc év után Londonból visszatért Barcelonába. Az angol klub szurkolói közül többen Arsene Wenger vezetőedző távozását szeretnék, mivel úgy vélik, az Arsenal egyre csak gyengül.

Miután az Arsenal 39 - más forrás szerint 29 - millió euróért eladta Cesc Fabregast a Barcelonának, a londoni csapat drukkerei igencsak pesszimisták lettek, és az sem nyugtatja meg őket, hogy Arsene Wenger vezetőedző azt nyilatkozta, hogy a csapat a megfelelő játékosra nem fogja sajnálni a pénzt.

Az Arsenal Facebook-oldalán a hozzászólók nem bántak kesztyűs kézzel a francia trénerrel, akinek a vezetésével a 2005-ös FA-kupa-győzelem óta nem nyert semmit az angol csapat.

Olajide Alonge azt írja, hogy "az Arsenalnak el kell adnia Wengert, és egy új edzőt kell a kispadra ültetnie", míg Brendan Murray szerint a trénernek az elmaradt erősítésekre vonatkozó nyilatkozatai szánalmasak.

"Ezzel azt akarja mondani nekünk, hogy Gary Cahill, Scott Parker vagy Per Mertesacker nem megfelelő játékos az Arsenal számára? Wenger azért nem költ játékosokra, mert a részvényesek érdekeit mindig a szurkolói érdekek elé helyezte. Az általa idehozott 'jó játékosok' az elmúlt hat évben nem sok mindent nyertek, vagy igen?" - írta Alonge.

Marcus Loo szintén úgy érzi, hogy az edzőnek kellene mennie: "Cesc elment, a következő Nasri lesz. Mit lépjen erre Arsene? Remélem, ő lesz a következő, aki elmegy, és nem Nasri!"

Fabregas nagy kedvenc volt az Arsenalnál, a szurkolók mégis nehezen bocsátják meg neki, hogy elhagyta Londont. Ahogy Evert Wist fogalmaz: "Viszlát, Cesc, remélem, élvezni fogod a Barca-kispadot!"

Stian A. E. Askheim szerint a 24 éves spanyol nagyszerű játékosa volt az Arsenalnak, de nem szép tőle, hogy elhagyja a süllyedő hajót. "Remélem, Wenger okosan fogja felhasználni az érte kapott pénzt, jó lenne néhány rutinos játékos is a csapatba. Elég volt a tinédzserekből!"

Ken Lee párhuzamot vont Fabregas és két olyan játékos között, akik szintén az Arsenaltól kerültek a katalánokhoz: "Biztos, hogy meg fogja bánni az átigazolást, főleg, ha úgy játszik majd, mint Hleb és Henry a Barcelonában. Az Arsenal pedig újabb egy évet elvesztegetett."

Forrás: AFP/Lluis Gene
Forrás: AFP/Lluis Gene

"Egyetlen játékos sem fontosabb a csapatnál, de az, hogy a menedzser képtelen volt Cescből a legtöbbet kihozni, nem azt jelenti, hogy a játékossal bukott meg, hanem azt, hogy a csapattal" - olvasható az Arseblog.com-on, amelyen a szerző zárásképp hozzáteszi: drukkolni fog Fabregasnak, de azért reméli, ha Arsenal-Barca döntő lesz a BL-ben, akkor az angol csapat jól elveri a katalánt.

Ismét a Facebookon Fletcher Fynn egy statisztikai adattal támasztja alá, hogy mennyire fontos láncszeme volt Fabregas az Arsenalnak: "A csapat egyetlen olyan tétmeccsen sem veszített, amelyen Fabregas 2003 és 2011 között gólt lőtt: 49 mérkőzés, 54 gól, 41 győzelem, nyolc döntetlen. Legyünk őszinték, ez fantasztikus! Huszonnégy éves koráig 303 meccs, 98 gólpassz, 57 gól. Nagyon hiányozni fog a csapat kapitánya!"

A legtöbb hozzászóló azonnal Fabregas-ellendrukker lett, egyike a kivételeknek Christopher Finan: "Mindannyian tudtuk, hogy egyszer eljön ez a nap, de még mindig nagyon fáj. Ő lesz az egyetlen Barca-játékos, akinek drukkolni fogok. Adios, amigo."

"Wenger olyan, mintha a második apám lenne"

"Ez nagy kihívás az életemben" - írta címlapsztrorijában hétfő délután a madridi Marca weboldala, amely megszólaltatta az új Barcelona-játékost. Fabregas elmondta, hosszú ideje vár arra, hogy visszatérhessen a Barcelonához, és köszönetet mondott Sandro Rosell klubelnöknek, Pep Guardiola edzőnek és Andoni Zubizarreta sportigazgatónak.

"Nagyon hálás vagyok az Arsenal edzőjének, Arsene Wenger olyan, mintha a második apám lenne. Az, hogy itt lehetek, nagyrészt neki köszönhető" - nyilatkozta a spanyol középpályás. "Nagyon rossz kép alakult ki róla, de biztosíthatok mindenkit, ez nem igaz. Mindig szeretettel gondolok rá, itt lesz a szívemben, nagyon nehezen tudtam elbúcsúzni tőle."

Fél kettőkor még csak ezren várták Fabregast, végül harmincezren gyűltek össze a Camp Nouban

Fabregas elmondta, reméli, képes lesz a jó teljesítményre, és senki sem bánkódik majd amiatt, hogy aláírt Barcelonába. "Három éve még nem éreztem késznek magamat egy ekkora váltásra, életem legnagyobb kihívása ez a szerződés, hiszen a világ legjobbjaival a világ legjobb bajnokságában játszhatom. De nincs bennem félelem."

A játékosért az AS szerint 39 millió eurót fizetett a klub, de ezt a barcelonai Sport.es portálnak Sandro Rosell klubelnök cáfolta. "Csak 29 milliót fizettünk az Arsenalnak" - jelentette ki.

Abban megegyeztek a források, hogy az összeget a Barcelona két részletben utalja át az angoloknak. Az Arsenal sikerprémiumként további eurómilliókkal gazdagodhat a következő öt évben, ha a Barcelona Bajnokok Ligáját, bajnoki aranyakat nyer - erre a célra a lap szerint ötmillió van elkülönítve.

Fabregas ötéves szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék is, amelynek értelmében bármikor viheti egy klub, ha 200 millió eurót fizet érte.

Arséne Wenger sajnálattal beszélt a játékos távozásáról: "Nem akartunk megválni Fabregastól, de megértettük, hogy nagy vágya visszatérni a nevelőcsapatába. Ezért fogadtuk el a Barcelona ajánlatát, csak köszönettel tartozunk a játékosnak azért, amit az Arsenalnak adott, sok sikert kívánunk neki a jövőben."