Vágólapra másolva!
Ahogy az várható volt, a Barcelona győzelmével záruló spanyol Szuperkupa-döntő után ismét forrnak az indulatok, José Mourinho, a Real Madrid edzője szerint a Barca icike-picike csapat, amely a visszavágó második félidejében pályán sem volt, Gerard Piqué, a katalánok védője viszont éppen Mourinhót találta meg, aki szerinte tönkreteszi a spanyol futballt.

A Szuperkupa-döntő Nou Campban rendezett visszavágója egészen a 93. percig a futballról szólt, a megszokott, sárgalapos belépők persze nem maradtak el, de a lökdösödős tömegbalhét az váltotta ki, amikor Marcelo hátulról rácsúszott a Barcában ezen a meccsen debütáló Fabregasra.

A ballábas brazil piros lapot kapott, a kakaskodó Villa és Özil szintén, és az arcoskodásból Mourinho is kivette a részét, amikor belenyúlt a Barca másodedzőjének a szemébe.

A meccs után mindenki igyekezett a saját igazát bizonyítani, a Real edzője persze nem állta meg, hogy ne szúrjon oda egyet a katalánoknak.

"A Szuperkupa egy icike-picike trófea, nem vagyunk boldogok, hogy nem nyertük meg, de jó látni, mennyit fejlődött a csapat. Mind a két meccsen jól játszottunk, fantasztikusak voltak a fiúk. Ha megnézzük az elmúlt négy hónap Real-Barca meccseit, azt látjuk, hogy eléggé kiegyenlítődtek az erőviszonyok, nyertünk egy döntőt mi, most nyertek egyet ők, és volt sok döntetlen, meg egy olyan történet, amiről jobb nem beszélni" - utalt a portugál edző a BL-elődöntőre, amelyből 3-1-es összesítéssel jutott tovább a Barcelona, és Mourinhót öt meccsre eltiltották - később ezt háromra mérsékelték -, mert kritizálta a bírót Pepe kiállítása miatt, és azt mondta, az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.

"A második félidő elejétől a Barca nem volt a pályán, ez történik, amikor egy icike-picike csapat komoly nehézségekkel szembesül" - gúnyolódott Mourinho. A másik oldal képviseletében Gerard Piqué szólalt meg, aki azt mondta, valamit tenni kell, mert nem ez volt az első eset, hogy a két csapat összecsapása kishíján botrányba fulladt.

"Mourinho tönkreteszi a spanyol focit. Mindig a katalánokra panaszkodnak, de a Madriddal van a gond. Valamin változtatni kell, mert egyszer még csúnya vége lesz" - nyilatkozta a világbajnok belső védő.