Két hét múlva a Santiago Bernabéu stadionban rendezik a szezon első csúcsrangadóját, december 10-én az FC Barcelona látogat a Real Madridhoz. Josep Guardiola olyan helyzetben van a meccs előtt, amilyet korábban egyszer sem kellett átélnie: csapatának a Getafe elleni vereség után hat pont a hátránya, és ha kikap a Realtól, akkor lemaradása szinte behozhatatlan lesz. Amióta Guardiola a Barca edzője, egyszer sem volt igaz az az állítás, ami most egyértelműen megállja a helyét: a Real jobb formában van.

Ki gratulál majd a másiknak két hét múlva?
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A decemberi klubvilágbajnokság miatt a Barcelona nem egy, hanem két bajnokit játszik az El Clásico előtt, a Rayo Vallecano elleni találkozót keddre hozták előre. Ha Lionel Messiék ezt a meccset, majd a hét végén a Levante elleni összecsapást is hozzák, akkor legrosszabb esetben is csak három pont lesz a hátrányuk, még ha egy meccsel többet játszottak is. Ennek pszichológiai szempontból lehet jelentősége: a Real a Sporting Gijón otthonában játszik a következő játéknapon, és ha hozza is a meccset, a katalánok az egymás elleni rangadón pontszámban elméletileg utolérhetik őket, ami extra motivációt adhat a Barcának.
Idegenben csak nyolc gól hat meccsen
A madridiak viszont évek óta először úgy fogadhatják majd Xaviékat, hogy előttük állnak a tabellán, és egy győzelemmel nem csak az előnyüket növelhetik, hanem saját magukban is lerombolhatják azt a mentális gátat, amit az elmúlt évek rangadói okoztak. Persze könnyen lehet, hogy ez már meg is történt, a Real ugyanis hétről hétre ellenállhatatlanul futballozik. És ami még fontosabb: a madridiak rendre könnyedén nyernek, míg a Barca egyre inkább szenved, főleg az idegenbeli találkozókon. Otthon a katalánok mérlege is fantasztikus: a bajnokságban a Camp Nouban hét összecsapáson 30-0 a gólkülönbségük. Idegenben viszont hat mérkőzésen ugyanez 8-7, és vendégként csak kétszer nyert a csapat - mindkétszer 1-0-ra.
Mourinho pihentetheti a sztárokat, Guardiola nem
Márpedig ebben a spanyol bajnokságban minden egyes pontvesztésnek fokozott a jelentősége. A Real az előző két idényben úgy szorult a második helyre a Barca mögött, hogy rekordszámú pontot szerzett: előbb 92, majd 96 is csak az ezüstéremhez volt elég. Messiék a legutóbbi szezonban mindössze 18 pontot veszítettek (ebből négyet akkor, amikor már bajnoknak mondhatták magukat), most viszont 13 összecsapás alatt 11-et szórtak el - a madridiak mindössze ötöt.
A Getafe elleni találkozót követően Guardiola részben azzal magyarázta a gyengébb szereplést, hogy a játékosok fáradtak voltak az AC Milan elleni BL-meccset követően. Ahhoz a találkozóhoz képest négy helyen változott a kezdőcsapat, de ebből kettő csere kényszerű volt, hiszen Carles Puyol, illetve Francesc Fabregas egészségesen alighanem játszott volna, a Getafe ellen a kispadon sem kaptak helyet. A Real is pályára lépett a hét közben a BL-ben: Mourinho a hétvégi, Atlético Madrid elleni derbire hat poszton küldött pályára más játékost, mint a Dinamo Zagreb ellen. Olyan alapemberek kaptak pihenőt, mint Iker Casillas, Pepe, Sami Khedira, Marcelo, Ángel di María és Cristiano Ronaldo.
Több labdabirtoklás kevésbé hatékonyan
Azt már a szezon előtt is tudni lehetett, hogy a Real bővebb játékoskerettel rendelkezik, de ez már az előző idényben is így volt, a Barca mégis mindent besöpört. Ezúttal viszont a Barcánál sokkal hamarabb jöttek a sérülések, és több is van belőlük, mint egy évvel korábban.
A statisztikák szerint a Barcelonánál a nyár óta 17 sérülés történt, többségük izomhúzódás. Egyes szakértők úgy vélik, hogy mindez a csapat játékstílusából is következik: a rengeteg rövid sprint, a sok mozgás jobban igénybe veszi az izmokat, és nehezebb a regeneráció, Guardiola azonban nem engedheti meg magának, hogy pihentesse legjobbjait. A kispadon ugyanis többnyire rendkívül tehetséges, ám rutintalan (és bizonyos szempontból nem elég jó) fiatalok ülnek, mint Isaac Cuenca, Andreu Fontás vagy Gerard Deulofeu. A Realnál az Alético ellen Gonzalo Higuaín, Fábio Coentrao, Raúl Albiol és Nuri Sahin várt bevetésre - mindannyian válogatottak.

Meddig bírják Messiék izmai?
A Barca játéka továbbra is a labdabirtokláson alapul, és ebből a szempontból a csapat még tovább fejlődött. Az előző szezonban a labdabirtoklás aránya mérkőzésenként átlagosan 69 százalék volt, a jelenlegiben 72,44, a játékosok átlagban 90 százalékos sikerességgel passzolnak. Az ellenfél kapujára azonban kevésbé veszélyesek, és ami fontosabb, kevésbé hatékonyak. A Getafe ellen összesen 21-szer próbálkoztak gólszerzéssel, ebből hét ment kapura, míg az ellenfél hét próbálkozásból csak egyszer találta el a kaput, amiből gól is lett.
A www.whoscored.com honlap statisztikái szerint a Barcelona gólszerzési kísérleteinek kétharmada középről történik, ami a második legmagasabb arány a spanyol élvonalban. A gólok közül mindössze négy született pontrúgásból, egy tizenegyesből, és csupán egy kontrából. A Real Madrid találataiból hat tizenegyesből, további hat valamilyen rögzített szituáció után született, és kilenc volt labdaszerzést követő ellentámadás eredménye.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.