Noha José Mourinho egy hete elsősorban a szerencsének tulajdonította, hogy a Barcelona 3-1-re legyőzte a Real Madridot, valójában Josep Guardiola taktikai húzásának volt köszönhető, hogy a Barca fordítani tudott.
Amikor a Real már az első percben megszerezte a vezetést a Barcelona ellen a múlt heti szuperrangadón, akkor minden jel arra mutatott, hogy José Mourinho ezúttal legyőzi nagy riválisát, Josep Guardiolát. A hazaiak a letámadásukkal képesek voltak megakadályozni, hogy a vendégcsapat kibontakozzon, azonban mintegy 20 perc elteltével Guardiola taktikát váltott, és ezzel a húzással sikerült elérnie, hogy csapata ismét a megszokott módon járathassa a labdát.
Taktikai váltás a meccs közben
A Barca innentől kezdve három hátvéddel futballozott, az alaphelyzetben jobbhátvéd Daniel Alves egy sorral feljebb lépett, jobbszélsőt játszott. Noha a 2010 áprilisában játszott rangadón ugyanez történt a Santiago Bernabéu-stadionban , ám akkor Alves nélkül is négy barcelonai védő volt a pályán, a hátsó sort Carles Puyol, Gerard Piqué, Gabriel Milito is Maxwell alkották. Ezúttal viszont a brazil előrehúzódásával Puyol, Piqué és Eric Abidal maradt hátul, illetve szükség esetén még Sergio Busquets húzódott vissza második középhátvédnek a középpályáról.
Utóbbi szintén nem számított különlegességnek, hiszen Busquetset Guardiola gyakran alkalmazta a védelem tengelyében, ám ezekben az esetekben egyértelműen középhátvédet játszott. Most azonban a Real ellen inkább középpályás volt, amolyan elősöprögetőként futballozott. Ez nemcsak a Barca védekezésére volt pozitív hatással, hanem a támadójátékra is, Busquets ugyanis kulcsembernek számít a csapaton belül abból a szempontból, hogy rendkívüli labdabiztonságának köszönhetően a többiek mindig tudnak neki passzolni. A legutóbbi rangadó első 20 percében azonban a madridi letámadás miatt teljesen leszűkült a területe, ám azzal, hogy kicsit hátrébb lépett, ismét könnyebben megjátszhatóvá vált.
Az argentin mentor és a chilei követő
Guardiola már közel egy éve kísérletezik a háromhátvédes szisztémával, első alkalommal 2010 szeptemberében, az Atlético Madrid elleni bajnokin próbálta ki. A Real ellen most alkalmazott hadrend leginkább 3-1-4-2-ként írható le, és külön érdekesség, hogy pár nap különbséggel Dél-Amerikában is ezzel a rendszerrel ért el sikereket egy klub. Az Universidad de Chile ugyanezt a hadrendet alkalmazza, és ebben a szezonban fantasztikusan szerepel: immár 32 tétmérkőzése óta veretlen, természetesen vezeti hazája bajnokságát, és a héten elhódította a második számú kontinentális kupát, a Copa Sudamericanát. Az Universidadot gyakran csak Dél-Amerika Barcelonájaként emlegetik, nem véletlenül. A csapat ugyanis a katalánokhoz hasonlóan a labdabirtokláson és rövid passzokon alapuló játékot szinte tökéletességig fejlesztette.
Az Universidad kispadján az argentin Jorge Luis Sampaoli ül, példaképének és mentorának pedig azt a Marcelo Bielsát tartja (képünkön), aki 2007 és 2011 között a chilei válogatottat irányította.

Bielsa jelenleg az Athletic Bilbaónál dolgozik, híres arról, hogy az offenzív futballt és a háromhátvédes játékrendszert preferálja, így vezette ki a chilei válogatottat a 2010-es vébére, és jelenleg a baszkoknál is rendre így küldi pályára csapatát. Bielsa ráadásul előszeretettel húz hátra védelembe középpályásokat: Bilbaóban például nagy felzúdulást keltett azzal, hogy a válogatott Javi Martínezt középhátvédként szerepeltette.
Guardiola többször is hangsúlyozta, hogy sokra tartja Bielsát, és hogy az ő felfogása nagy hatással volt rá. Amikor a Barca jelenlegi mestere 2007-ben tanulmányúton Argentínában járt, akkor Bielsával is találkozott, és a két szakember az argentin edző házában órákon keresztül beszélt a fociról. A jelek szerint Guardiola nagyon jó tanítványnak bizonyult, de a bielsai elveket nem csak a Barcelona alkalmazza sikeresen.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?