Vágólapra másolva!
Hétfő este a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség zürichi gáláján kiderül, ki kapja a tavalyi év legjobb focistájának járó Aranylabdát. Már csak három jelölt van versenyben: Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Xavi, akik között megpróbáltuk tíz szempont alapján felállítani a várható sorrendet.

A France Football című lap minden évben meghatározza munkatársai számára, milyen kritériumokat vegyenek figyelembe, amikor az év legjobb focistájáról szavaznak. Alapelvnek számít, hogy a végeredmény elsősorban ne a képességeket, hanem az adott évben nyújtott teljesítményt tükrözze, és ezen belül is fel szoktak állítani egy fontossági sorrendet az év során rendezett tornák és sorozatok között. 2010-ben azonban jelentősen megváltozott a rendszer, az Aranylabda-szavazást összevonták a nemzetközi szövetség (FIFA) Év Játékosa-díjával, így az újságírók mellett immár a FIFA-tagállamok szövetségi kapitányai és a válogatottak csapatkapitányai is szavaznak, ők pedig nem kapnak a FIFA-tól instrukciókat, csupán egy űrlapot, ahová az általuk legjobbnak vélt három játékos nevét kell beírniuk.

A végeredménybe így alighanem sokkal jobban belejátszik majd, hogy a szavazók kit tartanak a világ legjobb focistájának, ami nem feltétlenül esik egybe az egész éves teljesítménnyel. Mindez jól látszott a tavalyi szavazáson is, amelyen vb-érem és BL-döntő nélkül is Lionel Messi győzött, holott a korábbi rendszerben - kizárólag az újságírók szavazatait nézve - csak negyedik lett volna.

Megtippeltük a hétfőn kiderülő végeredményt úgy, hogy megpróbáltuk összehozni a kétféle hozzáállást: összeszedtünk tíz olyan szempontot, amelynek alapján érdemes lehet összehasonlítani a három kiváló focistát, és mindegyik kategóriában egytől tízig pontoztuk is őket.

Részvétel a csapatjátékban

Az Aranylabda ugyan egyéni trófea, de a labdarúgás csapatjáték, így aztán legyen valaki bármekkora klasszis, nagyon fontos, hogyan illeszkedik csapatába. Ebből a szempontból alighanem Xavi emelkedik ki a három játékos közül. A középpályás gyakorlatilag eszményi csapatember, el sem lehet képzelni olyan helyzetet, hogy felesleges cselt csináljon, viszont szinte hibátlanul és varázslatosan passzol. Ez Messinek sem megy rosszul, elvégre 2011-ben is rengeteg gólpasszt adott (egészen pontosan 28-at, míg Cristiano Ronaldo 18, Xavi pedig 15 alkalommal volt előkészítő), de nála időnként előfordul, hogy túlcselezi magát. Cristiano Ronaldo olykor kifejezetten önzőnek tűnik, főleg a Real Madridban, ahol, ha csak alkalom adódik, rögtön kapura lövéssel próbálkozik.

Forrás: AFP
Xavi, a tökéletes csapatember

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 8
Xavi: 10

Mentális erő

A pszichés felkészültség legalább olyan fontos, mint a fizikai, hiszen rendelkezhet valaki kiváló képességekkel, ha a nagy nyomás miatt a döntő szituációkban ezt nem tudja kihozni magából. A három Aranylabda-jelölt közül Cristiano Ronaldo az, aki a legkevésbé képes függetleníteni magát a körülményektől, egy dörzsöltebb ellenfél ki tudja zökkenteni a játékból, többször is kapott már piros lapot, és emlékezetes az a jelenet is, amikor az oldalvonal mellett az FC Barcelona edzőjével, Josep Guardiolával szólalkozott össze. Messi és Xavi ebből a szempontból sokkal kiegyensúlyozottabb, persze az is igaz, hogy őket kevesebb provokáció éri.

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 8
Xavi: 9

Újságírók szimpátiája

Nem elhanyagolható tényező, hiszen a média jelentős mértékben tudja alakítani a közvéleményt, és persze országonként egy újságíró a szavazásban is részt vesz. Xaviról valószínűleg soha senki nem írt le egyetlen rossz szót sem, és Messi esetében is csak nagyon ritkán fordul elő, hogy kritizálják - elsősorban az argentin sajtótól kap a válogatottban mutatott gyengébb teljesítménye miatt. Cristiano Ronaldo személyisége viszont mágnesként vonzza a negatív véleményeket, nem csak az ellendrukkerek, hanem az újságírók részéről is. Játéktudását senki sem vonja kétségbe, de hogy szimpatikus lenne, azt kevesen állítják. Korábban a France Footballnál sokat számított, hogy egy-egy játékos melyik kultúrkörből vagy régióból származik: a kelet-európai újságírók szívesebben szavaztak a térség labdarúgóira (ez látszott például Nedved vagy Sevcsenko győzelmekor), az egyes topligák szavazói a saját bajnokságukat részesítették előnyben. Ezúttal azonban ez nem mérvadó, hiszen mindhárom jelölt a spanyol bajnokságban szerepel.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6hkaStDz5nqXI7zS

Ronaldóval a törökök szimpatizáltak

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 8
Xavi: 10

Hullámvölgyek elkerülése

A kiegyensúlyozottságot tekintve Xavi és Messi szintén kicsit jobb portugál vetélytársuknál. Xavi immár évek óta nyújt egyenletesen kiemelkedő teljesítményt, játékát ezért a metronómhoz is szokták hasonlítani. De Messi is szinte képtelen gyenge játékra, illetve csak a saját kategóriáján belül ingadozik, ami a többiekhez képest még mindig kiemelkedő. Cristiano Ronaldóval kapcsolatban viszont többször is felmerült, hogy az igazán fontos meccseken képtelen azt nyújtani, amit várnak tőle.

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 8
Xavi: 9

Hozzájárulás a védekezéshez

Az Aranylabda mindhárom jelöltje támadó felfogású, de a mai fociban már mindenkinek ki kell vennie a részét a védekezésből. Ez értelemszerűen Xavinak megy a legjobban, hiszen ő játszik a leghátrébb a pályán: középpályásként időnként ő is szokott labdát szerezni, és helyezkedésével leszűkíti az ellenfelek területét. Messire és Ronaldóra kevésbé jellemző, hogy egészen a saját tizenhatosukig zárjanak vissza, vagy hátraérjenek az ellenfél előrehúzódó hátvédjével, de azért közülük mégis inkább Messi az, aki ebben hatékonyabb, már csak a Barcelona letámadásra épülő taktikája miatt is.

Messi: 8
Cristiano Ronaldo: 7
Xavi: 8

Technikai tudás teljessége

Ez az a kategória, ahol sem Messiben, sem Cristiano Ronaldóban nincsen hiba. Mind a ketten tökéletesen bánnak a labdával, mind ballal, mind jobbal, és bár a portugál fejjel egy kicsit hatékonyabb, mint argentin vetélytársa, azért Messi a BL-döntőn is fejelt már gólt. Természetesen Xavi labdakezelését sem érheti kritika, mértani pontosságú passzai pedig időnként egészen elképesztőek, azonban a rúgótechnikája valamivel elmarad Messiétől és Ronaldóétól.

Forrás: AFP
Nem nagyon létezik olyan a fociban, amit Messi ne tudna

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 10
Xavi: 8

Sztárkultusz

A pályán nyújtott teljesítmény mellett a jelöltek médiaszereplései is befolyásolhatják a döntéshozókat. Ezen a téren Xavi nem versenyezhet Ronaldóval és Messivel, de ő ezt valószínűleg egyáltalán nem bánja. Lehet, kevesebb nevével ellátott mezt adnak el, de a magánélete sem kerül kirakatba. Messi és Cristiano Ronaldo ezt már nem nagyon tudja elkerülni, de a portugál még mintha élvezné is. Az biztos, hogy róla sokkal többet olvasni a bulvárlapokban.

Forrás: AFP
Ronaldo állandó téma a sajtóban

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 10
Xavi: 8

Pótolhatatlanság

Egy klasszis nagyságát az is jelzi, hogy csapata mennyire képes őt pótolni, ha esetleg hiányzik a pályáról. Erről már csak azért is nehéz véleményt nyilvánítani, mert az elmúlt időszakban mind a három játékos alig hagyott ki mérkőzést, ám véleményünk szerint a Barcánál Xavi helyére ott van Andrés Iniesta és immár Francesc Fabregas is, hasonló minőségű Messi-pótlék azonban nem nagyon akad, még ha Guardiola próbálgatta is Fabregast a visszavont középcsatár pozíciójában. A Real Madridnál hasonló a helyzet Cristiano Ronaldóval, nélküle a csapat kevésbé hatékony és eredményes.

Messi: 9
Cristiano Ronaldo: 9
Xavi: 8

Sérülékenység

Arjen Robben példája is mutatja, hogy hiába fantasztikus játékos valaki, ha nagyon könnyen megsérül, akkor csapata kevésbé tudja hasznát venni. A három 2011-es Aranylabda-jelölt 2011-ben viszont csak elvétve hagyott ki meccset, és korábban sem nagyon volt jellemző rájuk, hogy hosszabb időre kidőltek a sorból. Xavival utoljára a 2005-2006-as szezonban fordult elő, hogy harmincnál kevesebb bajnokit játszott, azóta szinte folyamatosan a pályán van. Cristiano Ronaldo az első madridi idényében hagyott ki pár hetet, Messi pedig karrierje elején - de akkor még nagyon fiatal volt.

Messi: 8
Cristiano Ronaldo: 9
Xavi: 9

2011-es teljesítmény

Az Aranylabda-szavazás alapvetően mégis csak arról szól, hogy az adott esztendőben ki nyújtott jobb teljesítményt. Messi és Ronaldo egyaránt ipari mennyiségben szerezte a gólokat, és bár a portugál az év folyamán minden tétmérkőzést figyelembe véve eggyel többször volt eredményes (ő 60, Messi pedig 59 találatig jutott), azonban neki mindössze egyetlen trófea jutott: a Spanyol Kupa. A Barca ellenben Messivel és Xavival a soraiban megnyerte a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, majd utóbbi fejleményeként az Európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is. Az argentin zseni 2011-es értékelésénél nem szabad megfeledkezni a nyári Copa Américáról: a válogatottban Messi továbbra sem tud úgy játszani, mint a Barcában, Argentína pedig házigazdaként már a negyeddöntőben kiesett - így aztán a Messi csak kilencest kaphat az elmúlt évére.

Ezzel együtt az ő győzelme tűnik biztosnak, elvégre 2011-ben már megválasztották a Bajnokok Ligája, illetve a klubvilágbajnokság legjobb játékosának is, vagyis két hasonló szavazáson is az élen végzett, megelőzve Xavit. És mivel 2011-ben nem volt világ- vagy Európa-bajnokság, a BL fokozottan számít, már a 23-as jelöltlistán is csak három olyan labdarúgó akadt, aki nem játszott a sorozatban - az Uruguayjal Copa Américát nyert Diego Forlán és Luis Suárez, illetve a Santosszal a Libertadores-kupát elhódító Neymar.

Messi: 9, összesen: 88
Cristiano Ronaldo: 8, összesen: 85
Xavi: 8, összesen: 87

www.global-soccer.eu