A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre készül. Habár a bajnokságban eddig nem sok látszatja van a nyári pénzköltésnek, a kupasikerek két év után kimozdíthatják a csapatot a gödörből.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Angliában a ligakupát (hivatalos nevén a Carling Cupot) a sztárklubok szurkolói gyakran csak "Miki egér-kupának" nevezik, arra utalva, hogy a sorozatnak nincsen túl nagy jelentősége. Az élcsapatok általában nem veszik komolyan a második számú angol kupasorozatot, amelynek megnyerése Európa Liga-indulást ér, hiszen a leggazdagabb egyesületek számára a BL-indulás a cél.
Az úgynevezett Big Four általában erősen tartalékos csapatot szerepeltet a sorozatban, más kérdés, hogy 2005 és 2010 között így is két Chelsea- és két MU-diadal született. Idén a Liverpool verekedte be magát a döntőbe, ám számára a kupasorozatnak igenis nagy a jelentősége.
Két év Európa nélkül
A liverpooliakat egyrészt a múlt kötelezi, elvégre a ligakupát ők nyerték meg a legtöbb alkalommal (hétszer hódították el a különböző néven - Milk Cup, Littlewoods Cup, Coca Cola Cup, Carling Cup - futó sorozatot). Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy jelenleg a ligakupa jelenti a legnagyobb esélyt a Liverpool számára, hogy nyerjen valamilyen trófeát, ami már hat éve nem sikerült neki (2006-ban az FA-kupát szerezte meg). Arról nem is beszélve, hogy a ligakupa megnyerésével a Liverpool visszatérhetne az európai vérkeringésbe, ahonnan két éve hiányzik.

Az egyesület 2001 és 2009 között mindössze egyszer maradt le a Bajnokok Ligájáról, de az Európa Ligában azért a 2003-2004-es kiírásban is ott volt. 2010-ben azonban csak hetedik lett a bajnokságban, ami azt jelentette, hogy a 2010-2011-es szezonban csak a hazai viadalokra kellett koncentrálnia. Ez azonban nem jelentett túl nagy előnyt a többi csapattal szemben, mert az előző szezonban a Liverpool csak egy helyet javított, így megint kimaradt az európai kupákból. Ilyenre a Heysel-tragédiát követő ötéves eltiltást leszámítva 1964 óta csak egyszer volt példa, 1993 és 1995 között.
A veretlenség kevés
Az egyesület 2010 októberében került új tulajdonosokhoz, és az amerikai Fenway Sports Group az első pillanattól hangsúlyozta, hogy hosszú távra tervez. A gazdaságos működéshez azonban elengedhetetlen, hogy a csapat Bajnokok Ligája-résztvevő legyen, amihez befektetésre van szükség, és ennek megfelelően a Liverpool az elmúlt egy évben nem spórolt a játékospiacon. Tavaly januárban Andy Carroll és Luis Suárez megvételét még nagy részben Fernando Torres eladásából finanszírozták, de a nyáron már inkább a költekezésen volt a hangsúly: összesen 43,7 millió eurót adtak ki, míg a bevételi oldalon mindössze 21,4 milliót könyvelhettek el.

Mindez egyelőre nem látszik az eredményeken, hiszen a csapat 22 forduló után csak a hetedik helyen áll, ami még az Európa Liga-induláshoz is kevés, nem beszélve a Bajnokok Ligájáról. A lemaradás persze nem olyan nagy a negyedik helyezett Chelsea-vel szemben, amit ne lehetne behozni (a londoniaknak jelenleg öt ponttal van több), de ehhez mindenképpen jelentős formajavulásra lenne szükség. Főleg hazai pályán, a Liverpool ugyanis hiába veretlen a bajnokságban az Anfielden, ha a 11 otthoni találkozójából mindössze négyet nyert meg, ennélfogva nemcsak az élcsapatok szereztek több pontot vendéglátóként, hanem még a Swansea City is.
Irány a Wembley!
Alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a liverpooliak nagyon komolyan veszik a kupasorozatokat, hiszen itt kevesebb erőfeszítéssel is sikert lehet elérni. A ligakupában máris ott vannak a döntőben, és a fináléban a másodosztályú Cardiff City lesz az ellenfelük, vagyis ők az esélyesek. Márpedig ennek pszichológiai szempontból fontos szerepe lehet, elég, ha csak az Arsenal előző idényére gondolunk. A londoniak szintén döntőt játszhattak a ligakupában, de kikaptak a Birmingham Citytől, ami azt jelenti, hogy immár 2005 óta nem nyertek semmit; a vereséget követően a csapat teljesen szétesett, mintha a futballisták is elhitték volna magukról, hogy vesztesek.
A liverpooliak számára már maga a döntőbe jutás is hatalmas mentális lökést jelentett, amint az a nyilatkozatokból is kiderült. "Régóta nem szerepeltünk fináléban, szóval nagyon boldog vagyok, már csak a szurkolóink miatt is. Ráadásul a döntő a Wembleyben lesz, és mindig arról álmodtam, hogy egyszer kivezethetem a legendás stadionba a klubot" - mondta a csapatkapitány, Steven Gerrard.

A tréner, Kenny Dalglish is hasonlóan nyilatkozott: "Az elmúlt időszak nem volt túl sikeres, így a döntő óriási jutalom a drukkereknek, illetve az új tulajdonosoknak" - jelentette ki a szakember, azonban hozzátette: "Eljutottunk a Wembleybe, ahol régóta nem voltunk, szóval ez mindenképpen nagy eredmény, de az ambíciónk nem áll meg itt".
Négy nappal később az FA-kupában a Manchester Unitedet is búcsúztatta a csapat, és a drukkerek most abban bíznak, hogy ez a lendület a bajnokságban is kitart majd, és sikerül megcsípni a negyedik helyet. A kupadöntőt viszont már senki sem veheti el a Liverpooltól.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?