Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának számít. A mostani szezonban azonban akad egy játékos a topligákban, aki még nála is pontosabban passzol. A Swansea City középpályásának, Leon Brittonnak ez az első éve az élvonalban, de ezalatt volt olyan meccse is, ahol valamennyi átadása célba talált.

Arteta érkezik, de Britton már továbbtette a labdát
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A Premier League újoncai közül jelenleg a Norwich City szerepel a legjobban, 23 forduló után a 11., de a másik két, tavaly nyáron feljutott csapat sem áll kieső helyen: a QPR a 16., a Swansea City pedig a 14. Utóbbit ráadásul rengeteg dicséret éri játékstílusa miatt, a walesiek ugyanis nem a klasszikus brit futballt játsszák, hanem amolyan mini-Barcelonaként igyekeznek minél többet birtokolni a labdát. Középpályásuk, Leon Britton pedig a passzok pontosságát tekintve még Xavit is megelőzi.
A brit közvélemény a január 15-i, Arsenal elleni bajnokin figyelt fel igazán a Swansea-re, illetve Brittonra. Egyfelől 3-2-re megverték a Wenger-csapatot, de az igazán meglepő nem is a győzelem, hanem a mutatott játék volt. A Swansea ugyanis a saját fegyverével győzte leaz Arsenalt, amelyet a legpontosabban passzoló, leglabdabiztosabb angol csapatnak tartják, Brittonék azonban kipasszolták a londoniakat. A találkozón a vendégek 428 sikeres átadást hajtottak végre, míg a Swansea-nél ugyanez a szám 532 volt, és a statisztikusok arra is felhívták a figyelmet, hogy a Premier League-ben az első 21 forduló alatt csak két csapat passzolt többet, mint a Swansea: az Arsenal és a Manchester City. Sőt, az öt legrangosabb európai bajnokságot nézve a passzok pontossága alapján a walesi együttes a hatodik, megelőzve többek között az AC Milant, a Juventust vagy a Manchester Unitedet.
Az egyéni teljesítmények közül az Opta statisztikusai Leon Brittonra hívták fel a figyelmet. A 29 éves középpályás az Arsenal ellen 90,6 százalékos pontossággal passzolt, 75 átadásából csak hét ment az ellenfélhez. Ráadásul ezzel az aránnyal Britton még rontott is az átlagán, hiszen az összes mérkőzést figyelembe véve átadásainak 93,3 százaléka jó - aminél pontosabban senki sem passzolt ebben az idényben a legrangosabb európai bajnokságokban.
A passzkirálynak tartott Xavinak ugyan kevesebb mérkőzésen sokkal több átadása volt, azonban a pontossági arányt tekintve egy kicsit elmarad Brittontól. Sokat mond a Swansea játékstílusáról az is, hogy a legalább 1000 átadást végrehajtó labdarúgók közül a tíz legpontosabb közé a klub még egy játékosa, Joe Allen is befért a hetedik helyen.
|
A tíz legpontosabb passzoló játékos a topligákban
2012. január 17-ei adatok alapján |
Britton játéka nem annyira Xaviéhoz, mint inkább Sergio Busquetséhoz hasonlít, hiszen ő is közvetlenül a védelem előtt helyezkedik, fő feladata gyakorlatilag az, hogy mindig megjátszható legyen. Xavi sokkal előrébb futballozik, ennek is köszönhető, hogy rengeteg gólpasszt ad, ami Brittonak ez ebben az idényben még nem jött össze, igaz, nem is ez az elsődleges dolga. De azt sem lehet mondani, hogy állandóan csak hátrafelé figyelne: az Arsenal ellen például átadásai közel egyenlő arányban mentek visszafelé, oldalra, illetve előre. Októberben a Bolton Wanderers ellen pedig tökéletes mérkőzést produkált: minden passza embert talált, 100 százalékos pontossággal futballozott. Ez egyébként a Premier League-ben az előző hat idényben (amióta az Opta készíti a statisztikákat) rajta kívül csupán nyolc focistának sikerült, de mindegyikük hátvéd volt.
Mindezek alapján az angol sajtó egy része rögtön a válogatottba követeli a középpályást, aki ezt megelőzően sohasem játszott az élvonalban. Pedig Britton fiatalon nagy tehetségnek számított, kilencévesen már az Arsenalban pallérozódott, majd megfordult az angol szövetség lilleshalli edzőközpontjában is, ahová a legtehetségesebb ifjakat szokták kiemelni. Tizenhat éves volt, amikor a West Ham United 400 ezer fontot fizetett érte - ezzel akkor ő volt a legdrágább brit tinifutballista.

A West Ham szintén híres az utánpótlásáról, azonban Britton egyetlen meccsen sem szerepelt a felnőttek között. Fő erénye már akkor sem a fizikuma vagy a gyorsasága volt, és a szakmai stáb alighanem úgy vélte, hogy a Premier League hatalmas iramában egyszerűen elnyomnák.
2002 decemberében kölcsönadták a negyedosztályú Swansea-nak, amely akkor a profi státuszért küzdött, hiszen a negyedik vonal alatt már amatőr gárdák játszanak. A walesiek végül Britton vezetésével (akit a szezon legjobb játékosának választottak) bennmaradtak a negyedosztályban, és a klub ezt követően végleg szerződtette.
A középpályás azóta csak egy rövid ideig hagyta ott az egyesületet: a 2010-2011-es szezonban a Sheffield Unitedben szerepelt, de a váltás nem jött be, és tavaly januárban visszatért a Swansea-hez.
Britton elmondhatja magáról, hogy kilenc év alatt a negyedosztályból a Premier League-ig jutott a walesiekkel, és immár a válogatottság sem elképzelhetetlen a számára. Az Arsenal elleni bajnokin a lelátón ott volt Fabio Capello is, aki aligha miatta ment ki a meccsre, de állítólag felfigyelt a Xavinál is pontosabban passzoló focistára.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?