Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az edző sem érzi jól magát a Santiago Bernabéu stadionban. Angol lapértesülések szerint Mourinho visszatérne Angliába, ám ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy nem valamelyik klubcsapat, hanem a válogatott élére kerül.

SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Hét ponttal vezet a Real Madrid a Barcelona előtt a spanyol bajnokságban, így jó esély van rá, hogy idén sikerült megtörnie a katalánok három éve tartó hegemóniáját. Mourinhót 2010 nyarán ezért szerződtették, ám ha a spanyol sportsajtónak hinni lehet, akkor ezzel együtt sem maradéktalanul elégedettek vele. Hiába vezet ugyanis a csapat a bajnokságban, a Barca elleni közvetlen összecsapások közül csak egyet nyert meg (tavaly a spanyol kupadöntőben), ráadásul Mourinho modora és az a módszer, ahogyan manipulálni próbálja a médiát, nem mindig nyeri el a Santiago Bernabéu stadion közönségének tetszését.
Menekülés Madridból
A madridi drukkerek az Athletic Bilbao elleni bajnokin kifütyülték az edzőt, és állítólag a keret spanyol focistáinak sem tetszik, hogy a csapaton belül egyre nagyobb a befolyásuk a portugáloknak: Cristiano Ronaldónak, Pepének, Ricardo Carvalhónak és Fábio Coentraónak is ugyanaz a menedzsere (Jorge Mendes), mint a Mourinhónak.
Úgy tűnik, az érzéskölcsönös, a brit lapok szerint Mourinho sem érzi magát túl jól Madridban. A múlt héten a Sunday Times az edzőhöz közeli forrásra hivatkozva azt állította, hogy az idény végén távozni akar a klubtól, mivel elege van abból, hogy a Realnál állandóan csatároznia kell. A forrás szerint Mourinho már azt is eldöntötte, hogy karrierjét Angliában folytatná és korábban többször maga is úgy nyilatkozott, hogy szeretne egyszer újra a Premier League-ben dolgozni.
Noha a Realnál természetesen tagadták mindezt (az egyesület sportigazgatója, Emilio Butragueno a Canal Plusnak nyilatkozott: "Nem tudunk arról, hogy Mourinhónak kétségei lennének a jövőjét illetően. Nagyon elégedettek vagyunk vele, és hiszek abban, hogy maradni fog"), azonban a portugál eddigi karrierjét végignézve teljesen logikus lépés lenne, ha a nyáron váltana - feltéve, ha a csapat valóban bajnok lesz. Ha pedig esetleg a BL-t is megnyeri, akkor a múlt alapján szinte biztosra vehető, hogy távozik.
A csúcson abbahagyni
Eddig ugyanis a Chelsea kivételével mindenhonnan a csúcson hagyta abba, a Portótól és az Intertől is azután lépett le, hogy megnyerte a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. A milánóiaknál a szerződése még egy évig érvényes volt, azonban a BL-diadal után alighanem úgy érezte, hogy az Internél már nincs hová fejlődni, a Real Madrid viszont új kihívást jelentett. A bajnoki cím megnyerése elég valószínűnek tűnik, a Bajnokok Ligájában rengeteg a bizonytalansági tényező, az viszont biztos, hogy a Real a legnagyobb esélyesek közé tartozik.

A pletyka azon része, miszerint Mourinho visszatér Angliába, már jóval több találgatásra ad okot. Egy ilyen kaliberű szakember számára csak kevés klub jöhet szóba, és a legtöbb angol lap rögtön arról számolt be, hogy várhatóan ismét a Chelsea trénere lesz.
Mourinho anno nem a legjobb viszonyban vált el a klubtól: hivatalosan ugyan közös megegyezéssel távozott, de gyakorlatilag kirúgták, mert összekülönbözött Roman Abramoviccsal. Mindez alapján a visszatérése a Stamford Bridge-re első hallásra nem tűnik a legjobb megoldásnak, de a felek azóta már rendezték a nézeteltérésüket, és Abramovics 2008 februárjában egy Ferrari 612-est ajándékozott Mourinhónak, elismerésül a korábbi munkájáért. Természetesen a Chelsea mostani edzőjét, André Villas-Boast is szembesítették a pletykával, de a fiatal tréner, aki korábban éveken keresztül volt Mourinho asszisztense, nem rendült meg túlságosan.
"Mindig vannak találgatások, ha az ember nem sikeres, márpedig a Chelsea-nél csak az első hely számít sikernek. Joséval mindig el lehet adni az újságot, és minden sztárcsapattal kapcsolatba hozzák" - jelentette ki Villas-Boas.
Marad a válogatott?
A többi angol élcsapat közül a Manchester Citynek jelenleg semmi oka arra, hogy edzőt váltson, elvégre a csapat vezeti a tabellát, de az egyesület arab tulajdonosai számára a pénz nem akadály, és ha úgy érzik, hogy Mourinho a legjobb, akkor bejelentkezhetnek érte. Mancini korábban az Internél is Mourinho elődje volt, és a portugál sokkal többet kihozott a csapatból, mint elődje, így akár féltheti is az állását.

A Manchester Unitednél és az Arsenalnál nehéz elképzelni, hogy váltsanak. Sir Alex Ferguson, illetve Arsene Wenger is olyan régóta irányítja a csapatot, hogy valóságos intézménynek számít, mindkettőjük szerződése még évekig érvényes. A Liverpoolnál éppen csapatépítési folyamat zajlik, ráadásul a klub egy élő legendája, Kenny Dalglish dolgozik ezen, így a cserének itt is kicsi a valószínűsége. Mourinhót egyébként 2004-ben a Liverpool is megkereste, de végül inkább Rafa Benítezt választották, és a portugál így került a Chelsea-hez.
De mi van, ha Mourinho nem valamelyik klubcsapat kedvéért tér vissza Angliába? A válogatottnak jelenleg Fabio Capello a szövetségi kapitánya, aki azonban az Európa-bajnokság után biztosan távozik, sőt, a Terry-ügy elmérgesedése miatt az sem lenne meglepő, ha már a következő hetekben sor kerülne.
Az FA eddig azt hangsúlyozta, hogy hazai szakembert szeretne látni a válogatott élén, és az első számú jelölt a Tottenham edzője, Harry Redknapp, aki ellen azonban jelenleg eljárás folyik adócsalás vádjával, ami azért keresztbe tehet a kinevezésének.
A szövetség korábban már megpróbálta szerződtetni Mourinhót: az FA korábbi ügyvezetője, Brian Barwick elismerte, hogy 2007-ben felvették vele a kapcsolatot. "Többször is beszéltünk telefonon, hogy érdekelné-e a munka, de végül Capello lett a befutó" - mondta Barwick a Sunday Expressnek.
Az ESPN értesülései szerint az angol szövetségnél most is felmerült Mourinho kinevezése. Az Interrel BL-t nyert holland középpályás, Wesley Sneijder mindenesetre úgy véli, hogy ideális választás lenne: "José őszinte ember, és ha megkérdezik tőle, hogy melyik bajnokság izgatja a legjobban, akkor a Premier League-et mondaná. Az angol szövetségnek mindent meg kell tennie, hogy ha szabaddá válik, akkor ő legyen a szövetségi kapitány".
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?