Három mesterhármas született múlt héten a topligákban, kettőt középpályások szereztek - teljesítményükkel mindannyian bekerültek hét világválogatottjába, akárcsak a zambiaiak tizenegyesölő kapusa és a Liverpool elleni rangadót eldöntő Wayne Rooney.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Kapus
Kennedy Mweene (Zambia): Az Afrika-kupa hatalmas meglepetést hozott, hiszen a zambiai csapatot előzetesen senki sem sorolta az esélyesek közé. Mweene igazi tizenegyesölőnek bizonyult: az elődöntőben Asamoah Gyan büntetőjét fogta meg, a döntőben Didier Drogba is hibázott ellene, majd egyszer a büntetőpárbajban is hárítani tudott.
Hátvédek
Martín Cáceres (uruguayi, Juventus): A torinóiak hét végi bajnokija elmaradt ugyan a Bologna ellen, de szerdán az Olasz Kupában kiharcolták a döntőbe jutást. Az AC Milan elleni visszavágón a januárban a Sevillától igazolt Cáceres volt a főhős, a jobbhátvéd ugyanis kétszer is eredményes volt.
Joleon Lescott (angol, Manchester City): A csatároknak ezúttal nem ment a játék az angol bajnokság listavezetőjénél, de a csapat így is be tudta gyűjteni a három pontot az Aston Villa ellen, miután a középhátvéd Lescott egy szöglet után közelről a hálóba bombázott - ha már hátul nem volt sok dolga.
Paulo da Silva (paraguayi, Real Zaragoza): Pintér Ádám csapata még mindig sereghajtó a Primera Divisiónban, de a hét végén felcsillant a remény, hiszen idegenben sikerült legyőzni az Espanyolt. A védelem magabiztosan állt a lábán, és a középhátvéd Da Silva gólt is fejelt.
Szenad Lulic (bosnyák, Lazio): A hétvégi rögbimérkőzés miatt a rómaiak már csütörtökön lejátszották hazai bajnokijukat a Cesena ellen. A Lazio már az első félidőben emberhátrányba került, az ellenfél pedig 2-0-ra vezetett, mégis fordítottak 3-2-re hazaiak. A kényszerűségből balhátvédet játszó Lulic is góllal járult hozzá a feltámadáshoz.
Középpályások
Martin Harnik (osztrák, Stuttgart): Bruno Labbadia alighanem megbánta, hogy a hétközi, Bayern München elleni kupameccsen Harnikot csak a cserék közé jelölte. Hajnal Tamásék a bajoroktól kikaptak, a hét végén azonban 5-0-ra verték a Herthát, és az osztrák középpályás kezdőként mesterhármast vágott.
Raúl García (spanyol, Osasuna): A pamplonai együttes az ősszel 8-0-ra kikapott a Camp Nouban, ám hazai pályán visszavágott a Barcelonának. Ebben Raúl Garcíának hatalmas szerepe volt, hiszen a középpályás kiválóan játszott, benne volt csapata első két góljában is, a harmadikat pedig ő szerezte.
Petr Jirácek (cseh, Wolfsburg): A wolfsburgiak a télen szinte a teljes csapatukat kicserélték, és az új szerzemények közül a Freiburg ellen elsősorban Jirácek villogott. A cseh középpályás két találatával jelentősen hozzájárult a 3-2-es győzelemhez.
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): Majdnem egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a madridiak nem tudnak élni a Barcelona botlásával, hiszen a Levante 1-0-ra vezetett a Santiago Bernabéu stadionban. Ekkor azonban jött Cristiano Ronaldo, és egy mesterhármassal elintézte, hogy a drukkereknek ne kelljen izgulniuk.
Csatárok
Peter Odemwingie (nigériai, West Bromwich): Gera Zoltán csapata a hét végén még messzebb került a kiesési zónától, köszönhetően a Wolverhampton elleni magabiztos győzelemnek. Az 5-1-es idegenbeli diadalból a nigériai támadó mesterhármassal vette ki a részét.
Wayne Rooney (angol, Manchester United): A MU és a Liverpool mérkőzése elsősorban nem a 90 perc alatt történtek miatt maradt emlékezetes, hanem a Suárez-Evra affér újabb felvonása okán, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Rooney kétszer is eredményes volt.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?