Története első labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjére készül Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit, amely szerdán a portugál Benficát fogadja. A játéknap másik mérkőzésén a Milan az Arsenalt látja vendégül, a hétszeres BEK és BL-győztes a legutóbbi hét angolok elleni BL-meccsén képtelen volt nyerni.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A szentpéterváriak számára biztató, hogy legutóbbi 15 hazai európai kupamérkőzésükön nem szenvedtek vereséget, ráadásul ezeken a találkozókon csak nyolc gólt kaptak. A Benfica viszont idegenben remek mutatóval rendelkezik, legutóbbi kilenc összecsapásából csak egyet veszített el.
A Zenitben Huszti Szabolcs mindössze egyszer kapott lehetőséget ebben a sorozatban, az FC Porto ellen 3-1-re megnyert csoportmérkőzésen lépett pályára. A magyar középpályás egyik nagy riválisa, a portugál Danny nemrég súlyos sérülést szenvedett, Luciano Spalletti vezetőedző pedig a felkészülés során a dubaji, illetve az olaszországi edzőtáborban lejátszott felkészülési mérkőzéseken többször is lehetőséget adott Husztinak.
A nyolcaddöntő slágere az AC Milan-Arsenal találkozó lesz. A milánói piros-feketék az elmúlt négy év során három alkalommal is ebben a szakaszban buktak el, és mindegyik alkalommal angol riválissal szemben. 2008-ban éppen az Arsenal, 2010-ben a Manchester United, tavaly pedig a Tottenham Hotspur állította meg őket.
Az olasz sztárcsapat angol ellenféllel szemben legutóbbi hét találkozóján nyeretlen, ráadásul ezeken az összecsapásokon mindössze öt gólt szerzett. Az Arsenalnak ugyanakkor remek a mérlege az olasz ellenfelekkel szemben, előző kilenc meccséből csak egyszer kapott ki.
Az Arsenal szerdán utoljára számíthat Thierry Henrye, aki milánói fellépés után, csütörtökön utazik vissza az Egyesült Államokba. A 34 éves francia támadó az amerikai profiligában (MLS) szereplő New York Red Bullstól érkezett kölcsönbe korábbi sikerei helyszínére január 6-án, azóta három mérkőzésen is eredményes volt, ebből kétszer győztes gólt szerzett. A londoni csapat gólrekordere ha szerdán is betalál, 230. alkalommal lesz eredményes az Arsenalban.

Henry visszatérése két győzelmet is hozott az Arsenalnak
"Nagyon remélem, hogy szerdán a BL-ben még szerez nekünk kellemes meglepetést" - mondta az Uefa.com-nak Arsene Wenger, az Arsenal francia vezetőedzője Henry szombati, Sunderland elleni győztes gólja után. "Egy kifejezetten nehéz mérkőzésen döntötte el a három pont sorsát, ebből is látszik, fizikailag még mindig olyan szinten van, hogy bármelyik európai bajnokságban futballozhatna."
A világ- és Európa-bajnok csatár a meccs után azt mondta, mérkőzésről mérkőzésre többet akar kihozni magából, és így lesz ez szerdán a San Siróban is. "Mindig azt mondogatom magamban, hogy ennél is jobb tudsz lenni" - nyilatkozta az Arsenal.com-nak a 123-szoros válogatott futballista. "De nem akarok jósolgatni, a milánói találkozó lefújását követően majd kiderül, sikerült-e ismét úgy teljesítenem, ahogyan azt elvárom magamtól."
A Milan-Arsenal mérkőzés szerdán 20:45 órakor kezdődik, a játékvezető Kassai Viktor lesz.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Zenit (orosz)-Benfica (portugál) 18 ó
AC Milan (olasz)-Arsenal (angol) 20:45 ó
Bajnokok Ligája - Szépen búcsúzna az Arsenaltól a gólrekorder Henry
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?