A Goal.com elemzése szerint a bírói tévedések miatt került jelentős hátrányba a Barcelona a spanyol focibajnokságban, és ha jogos döntések születnek, a Real Madrid tízpontos előnye helyett Messiék állnának a tabella élén.
A vitatott meccsekből tíz tartozik a Realhoz, de ezek közül csak a Mallorca elleni idegenbeli találkozónak (2-1) változtatta volna meg a kimenetelét a korrekt bírói döntés. Itt a Mallorca 1-0-s vezetésénél a hazaiak gólját tévesen érvénytelenítette a bíró les címén, miután a gólszerző a félpályán túlról indult. A Real ezután egyenlített, majd a Goal.com szerint a döntő találatnál két szabálytalanságot is elkövetett.
A Barcelonánál hét vitatott meccset találtak, közülük négy esetben is több pontot szerzett volna a bajnok, ha a bíró máshogy dönt, ezzel összesen nyolc pontot bukott.
A Valencia elleni idegenbeli meccsen (2-2) Messi ellen két büntetőt nem fújtak be az elemzés szerint, ráadásul az elsőnél Ramit ki kellett volna állítani.
A Getafe otthonában a katalánok 1-0-ra kikaptak, ám közben volt egy les miatt meg nem adott góljuk, pedig a labda az ellenféltől jött.
Az Espanyol ellen szintén idegenben veszített pontokat a Barca (1-1), úgy hogy az utolsó percben Pedro közeli lövését Raul Rodriguez kézzel védte a kapu előtt.
A 22. fordulóban az Osasuna otthonában kapott ki 3-2-re Guardiola együttese. Az 1-0-s hazai vezetésnél Alexis Sanchez gólját egy téves les miatt nem adták meg, a Lekic második gólja előtti támadást viszont les miatt meg kellett volna állítani.
Lekic második gólja előtti les 0:59-nél:
A Barcelona összesen nyolc ponttal gyűjtött volna többet, ha a fenti esetekben a javára döntenek. Messiéknek ezzel 59 pontjuk lenne, míg a Mallorca elleni három pont híján a Real csak 58 pontos lenne.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?