Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó szerint inog a kispad, ráadásul az edzésen heves vitába keveredett a játékosokkal, akik szemére vetették, hogy nem megfelelő taktikával játszatja őket. Eredetileg a generációváltást is neki kellett volna véghez vinnie a csapatnál, de jelen állás szerint annak is örülhet majd, ha BL-szereplést kiharcolja.

Nem tudták elfogadni az új stílust
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
José Mourinhónak nem csak azért volt jó hétvégéje, mert csapata, a Real Madrid magabiztosan verte a Racing Santandert, és tíz ponttal vezeti a spanyol bajnokságot a Barcelona előtt. Annak is örülhetett, hogy két európai sztárklub, az Internazionale és a Chelsea drukkerei is az ő nevét skandálták. Londonban André Villas-Boas ennek ellenére nem aggódik az állása miatt, szerinte csak az a lényeg, hogy a klub tulajdonosa, Roman Abramovics támogatja őt.
Se generációváltás, se eredmények
A Chelsea jelenleg csak az ötödik a Premier League-ben, így elvileg nincs messze a BL-indulást érő negyedik helytől, ám nagy csatát kell vívnia az Arsenallal, a Newcastle-vel és Liverpoollal. Ráadásul a csapat formája is kiábrándító, legutóbbi öt tétmérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, a bajnokságban három döntetlen mellett az Evertontól 2-0-ra kikapott, és az FA-kupában sem bírt a Birmingham Cityvel.
A következő találkozó a Bajnokok Ligájában jön a Napoli ellen idegenben, sokak szerint a BL az utolsó lehetőség Villas-Boas számára, hogy megmentse állását.
Azt már a nyáron is sejteni lehetett, hogy a portugálnak nem lesz könnyű dolga a Stamford Bridge-en, elvégre kimondva-kimondatlanul azzal a feladattal bízták meg, hogy levezényelje a régóta esedékes generációváltást. A Chelsea gerincét ugyanis továbbra is a Mourinho által a csúcsra járatott futballisták alkották, Petr Cech, Frank Lampard, John Terry, Didier Drogba és Ashley Cole gyakorlatilag öt éve alapember. A fiatalítás és a taktika megújítása mellett ugyanakkor az eredményekre is ügyelni kellett, és ezzel bizony akadnak problémák, ráadásul Villas-Boas az angol sajtó szerint a régi játékosokkal sem tudta maradéktalanul elfogadtatni magát.
A Portóból hozott stílus ellen lázad a csapat
Mindezt maga a szakember is elismerte néhány nappal ezelőtt, amikor az egyik sajtótájékoztatón kijelentette, a futballistáknak nem kell támogatniuk őt, elég, ha a tulajdonos kitart mellette. Az ellentétre akkor derült fény, amikor az Everton elleni vereséget követően az előzetes tervekkel ellentétben vasárnap is edzést tartott, amelyen heves vitába keveredett a játékosokkal, akik elmondták, hogy az általa választott taktika nem fekszik nekik. Villas-Boas ugyanis igyekezett alapjaiban megváltoztatni a Chelsea játékstílusát, azt szerette volna, ha hasonlóan futballozik, mint korábbi együttese, a Porto, vagyis már az ellenfél térfelén letámad, sokat birtokolja a labdát, feljebb tolja a védővonalát. Ehhez azonban szinte tökéletes összhang kell, és a Chelsea bizony még csak tanulja ezt a felfogást, ennek köszönhetőek a gyengébb eredmények.

Egyre bizonytalanabb a portugál edző jövője
A szezon második felében ugyan Villas-Boas nem erőltette mindig ezt a szisztémát, és többször is visszanyúlt a megszokott játékrendszerhez, azonban a lényeg nem változott, eltökélten kitartott az elvei mellett.
A kérdés már csak az, hogy az egyesület tulajdonosa, Roman Abramovics kitart-e mellette, mert az orosz üzletemberre korábban nem volt jellemző az edzőkkel szembeni türelem. Carlo Ancelottit az első trófea nélküli idény után menesztette, pedig előtte duplázott a klubbal, és az ezüstérem egyáltalán sem volt rossz eredmény.
Az edző helyett Drogba tüzelte a csapatot
Az ominózus vasárnapi edzésen, amelyen Villas-Boas állítólag vitába keveredett a focistákkal, Abramovics is jelen volt, pedig a tulajdonos nem számít gyakori látogatónak a Chelsea tréningjein. A tulajdonos az elmúlt hetekben két foglalkozásra is kilátogatott, aminek az edző nem tulajdonított nagy jelentőséget, ellentétben a sajtóval, amely rögtön úgy értelmezte a történéseket, hogy Villas-Boas állása veszélybe került.
"Semmi problémám nincsen Abramoviccsal, a kapcsolatunk tökéletesnek mondható. Megbeszéltük, hogy miként lehetne kijavítani, ami jelenleg nem stimmel. Egyáltalán nem érzem a nyomást, bár tudom, hogy eredményeket kell elérnem" - fogalmazott az edző.
Az öltözőben már nehezebb a helyzet. Villas-Boas előző klubjának, a Portónak az elnöke, Pinto da Costa szerint a futballisták még mindig tartják a kapcsolatot José Mourinhóval, rendszeresen SMS-t küldenek neki, a hét végi, Birmingham City elleni kupameccsen pedig az ESPN értesülései szerint a szünetben Didier Drogba mondott beszédet a csapatnak az öltözőfolyósón. Ez utóbbi állítást Villas-Boas vehemensen cáfolta, de az jelzés értékű, hogy bár az elefántcsontparti csatár folyamatosan hangsúlyozza, hogy szívesen maradna a klubnál, az egyesület nem akarja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?