Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már Olaszországban is előtérbe kerültek az olyan nagy munkabírású középpályások, akik az ellenfél kapuja előtt is feltalálják magukat. Ilyen például Antonio Nocerino, Kevin-Prince Boateng vagy Claudio Marchisio.

Sneijder ideje lejárt?
Január közepén még úgy tűnt, hogy az Internazionale a gyenge szezonrajt után versenyben lehet a dobogóért, hiszen sorozatban hét bajnokit nyert meg. Azóta viszont Claudio Ranieri csapata mélyrepülésben van, legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egyetlen pontot szerzett. A váratlan fordulat egyik lényeges összetevője, hogy a klub eladta brazil származású, de olasz válogatott középpályását, Thiago Mottát, akinek a helyét a kezdőcsapatban gyakorlatilag Wesley Sneijder vette át. A két játékos személye, illetve az eredmények ilyen kontextusban való vizsgálata jelzésértékű, és rávilágít az olasz labdarúgásban jelenleg zajló paradigmaváltásra.
Sneijder előtt nem lehet két csatár
Motta ebben a szezonban tíz bajnokin játszott (mindegyik alkalommal kezdőként), és közülük az Inter mindössze egyet veszített el, a többi kilencet megnyerte. Csupán egyetlen olyan mérkőzés volt, ahol Motta és Sneijder egyaránt kezdett, a nyolcadik fordulóban a Chievo Verona ellen (1-0). A holland középpályásnak ugyanakkor ez az egyetlen meccse, ahol kezdőként győzelemnek örülhetett, a többi hét ilyen összecsapásból ötöt elveszített vele a csapat, köztük a legutóbbi kettőt is.
Mindezek alapján nem csoda, hogy a szerdai, Olympique Marseille elleni BL-mérkőzés előtt az olasz újságírók rákérdeztek Claudio Ranierinél, hogy milyen szerepet szán Sneijdernek. A szakember meglepően őszintén válaszolt: "Döntenem kell, mert nem engedhetjük meg, hogy Sneijder előtt két csatár futballozzon, így ugyanis a középpályán az ellenfél létszámfölénybe kerül." A jelek szerint tehát maga az edző is látja, hogy mi a fő probléma Sneijderrel kapcsolatban: az ideális posztján, a csatárok mögötti irányítóként nem bírja el őt a csapat, más pozícióban pedig (akár előretolva a csatársorba, akár kitolva a szélre) nem tud olyan jó teljesítményt nyújtani.
Már nem lehet csak irányítani
A klasszikus irányítót az olasz szakzsargon trequartistának nevezi, ami szó szerint háromnegyedest jelent - a kifejezés arra utal, hogy a játékos a pálya háromnegyedénél, azaz az ellenfél tizenhatosa előtt futballozik. A klasszikus trequartista szinte egyáltalán nem védekezik, igazából csak a támadóharmadban létezik: fő feladata a támadásépítés, elsősorban az előkészítés, illetve a befejezés is. Ez a szerepkör még az előző évtized második felében is virágzott, főleg a Serie A-ban, ahol olyan klasszisok szerepeltek ezen a poszton, mint Roberto Baggio, Gianfranco Zola, Manuel Ruí Costa, Francesco Totti vagy éppen Kaká.
Az elmúlt években azonban az irányító középpályás szerepköre jelentősen átalakult. A 4-2-3-1-es játékrendszer elterjedésével már csak egy vérbeli támadó volt a pályán, és a másik csatár egyre inkább visszalépett a középpályára, gyakorlatilag ő vált irányítóvá, így jött létre az úgynevezett árnyékék vagy angol szakzsargonnal élve a hamis kilences (false nine) szerepköre. Másrészt a védekező középpályásoktól sem csak azt várták el, hogy megakadályozzák az ellenfél támadását, ütközzenek és labdát szerezzenek, hanem nekik is egyre inkább ki kellett venniük a részüket a támadásépítésből. Eljött tehát a sokoldalú labdarúgók időszaka, és ebből a szempontból a klasszikus irányító szinte eltűnt a pályákról.
Gólvágó középpályások
Ez a felfogás lassan az olasz labdarúgásba is beszivárgott, ami a mostani szezonra vált igazán látványossá. Mindezt nem csak a Motta-Sneijder különbség (illetve kettejük hatása az Inter eredményességére) mutatja. Ahogy Ranieri ominózus nyilatkozata is jelzi, a Serie A edzői is úgy érzik: a mérkőzések elsősorban a középpályán dőlnek el, és aki itt fölénybe tud kerülni, annak nyert ügye van.
Boateng ilyen gólokra képes:
A Napoli és az Udinese már az előző szezonban is gyakran alkalmazta a 3-5-2-es felállást, amelynek köszönhetően a középpályán rendszeresen emberfölényt ért el, és ez a két együttes kifejezetten sikeres volt. Az aktuális szezonban a listavezető Juventus is egyre gyakrabban nyúl ehhez a fegyverhez, a legutóbbi bajnokikon már Antonio Conte is öt középpályással küldte pályára csapatát.
Az agresszivitás és a nagyobb iram egyre fontosabb erény a Serie A-ban is, és a második hullámban a kapu elé érkező középpályások kifejezetten gólerősek. A Milannál a házi góllövőlistán a 14 találatos Zlatan Ibrahimovic mögött az az Antonio Nocerino áll, aki a jelenlegi szezon előtt 149 élvonalbeli mérkőzésen hétszer volt eredményes, az idén már ugyanennyinél jár. Mögötte a szintén középpályás Kevin-Prince Boateng következik négy góllal, ő ugyanannyit szerzett a bajnokságban, mint a csatár Robinho. A Juventusnál hasonló a helyzet, a középcsatár, Alessandro Matri után Claudio Marchisio a második legeredményesebb, ő hat találatnál jár, miközben az eddigi legjobb szezonjában is csak négy gólig jutott. A hétvégén Milan-Juventus rangadót rendeznek a Serie A-ban.
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?