Vágólapra másolva!
Kritikus az állapota Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers labdarúgójának, aki szombaton, a Tottenham Hotspur elleni FA Kupa-negyeddöntőben összeesett a pályán.

Az egykori Zairében született, volt angol U21-es válogatott játékos a 41. percben, a kezdőkör közelében zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró azonnal megállította a játékot, a 23 éves Muambát pedig percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden játékost lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. Muambát azonnal kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon ápolják egy londoni klinikán.

Owen Coyle, a Bolton vezetőedzője azt mondta: a következő 24 óra döntő lesz a futballista számára: "Fabrice válságos állapotban van. Tisztában vagyunk azzal, hogy sokan imádkoznak most érte, és reméljük, hogy ez segít majd a gyógyulásában."

"Sokkolt, amit hallottam. Gondolatban vele, a családjával, a klubjával és a szeretteivel vagyok" - írta vasárnap egy közösségi portálon Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke.

"Gondolatban és imáinkban Fabrice Muamba családjával vagyunk ezekben a nehéz órákban" - fogalmazott David Bernstein, az angol szövetség, az FA vezetője. "Fabrice 33 alkalommal játszott az U21-es csapatunkban, volt kapitány is. A játékosért, de legfőképpen az emberért aggódunk nagyon. Állandó kapcsolatban vagyunk a Boltonnal, és várjuk a híreket Fabrice állapotáról."

Az eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfél.

Muamba egy gyermek édesapja. A szombati meccsen a Bolton kapuját Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor az eset történt.