Rangadót játszottak a hét végén az argentin bajnokságban, a listavezető Tigre a harmadik Estudiantest fogadta, és az 1-1 azt jelentette, hogy megőrizte első helyét. A klub drukkerei azonban nem annyira a lehetséges aranyérem miatt izgulnak, hanem amiatt, mert a csapat a mostani jó teljesítménye ellenére is kieshet a furcsa lebonyolítás miatt.
A Club Atlético Tigre nem különösebben sikeres, 1980 és 2007 között nem is az élvonalban szerepelt, így a klub számára minden, az első osztályban eltöltött szezon kiváló eredménynek számít. A Matador becenevű társulat 2008-ban közel került a bajnokság megnyeréséhez, hiszen az Apertura végén hármas holtverseny alakult ki a Boca Juniors, a San Lorenzo és a Tigre között, azonban az aranyéremért lebonyolított minitornát a Boca nyerte. Ez a jó szereplés sokáig biztosítékot jelentett, hogy ne kelljen izgulni a kiesés miatt.
A Rivert a szisztéma sem mentette meg
Argentínában ugyanis nem feltétlenül az a csapat esik ki, amelyik az utolsó helyen végez a szezon végén, de a lebonyolítási rendszer ennél jóval bonyolultabb. Az még az európai futballdrukkerek számára is világos, hogy az idény két bajnokságból, az Aperturából és a Clausurából áll, és évente két bajnokot avatnak. Az viszont már egyáltalán nem ilyen közismert, hogy a kiesést nem az aktuális szezon eredményei határozzák meg, hanem a három előző bajnokság pontátlagát számolják, és ez alapján esik ki az utolsó két helyezett, illetve játsszák az osztályozókat.
Mindez a szakértők szerint elsősorban a tradicionális nagycsapatoknak kedvezett, hiszen mindenki úgy gondolkodott, ha egy-egy rosszabb szezon be is csúszik, hosszabb távon az Independiente, a Boca Juniors vagy a River mindig ott lesznek az élcsoportban. Tavaly aztán kiderült, hogy ez sincsen feltétlenül így, hiszen a Rivernek hosszú évek munkájával sikerült osztályozós helyre kerülni, és el is bukta a playoffot, így aztán a patinás klub jelenleg a másodosztályban küzd a visszajutásért.
Matematikusok előnyben
A másik végletet a Tigre jelentheti, amely az elmúlt két évben stabil középcsapat volt: a 2011-es Aperturában a hetedik helyet szerezte meg, előtte pedig három bajnokságon keresztül a 11. helyen végzett. Ennek ellenére a 2012-es clausurának, vagyis az aktuális idénynek úgy vágott neki, hogy játékosai tisztában voltak vele: valóságos csodára, de legalábbis kiemelkedő teljesítményre van szükségük ahhoz, hogy a szezon végén ne essen ki. Mivel a kiesési táblázatba a legutóbbi három bajnokság eredményei számítanak, így a 2008-as remek teljesítmény már nem játszik, viszont a 2009-as Apertura még igen, márpedig akkor a Tigre utolsó volt.
Egy tavalyi 3-3-as meccs a Boca ellen:
A rendszer miatt akkor nem esett ki a csapat, ám az a fél év annyira lerontotta az átlagpontszámot, hogy a következő idények közepes teljesítményei miatt a jelenlegi bajnokságot a kiesési táblázat utolsó előtti helyén kezdte a csapat, ráadásul viszonylag jelentős lemaradással az osztályozós pozícióban álló San Lorenzo mögött. A Tigre meccsenkénti pontátlaga 1,147 volt, míg a San Lorenzóé 1,242 - ennyit kellene behozni fél év alatt.
Ez eddig jól megy, hiszen az együttes hat forduló után veretlen, és vezeti a tabellát, míg a San Lorenzo csak a középmezőnyben van, és szorgalmasan hullajtja a pontokat. A Tigre máris feltornászta a meccsenkénti pontátlagát 1,218-ra, míg a San Lorenzo 1,25-nél áll, ráadásul az Atlético Rafaela is elég gyengén szerepel ahhoz, hogy megmentse a klubot. A bajnoki címhez körülbelül 40 pont kell, és ha ez összejönne a Tigrének, akkor a hároméves pontátlaga elérné az 1,3-at, amivel szinte biztosan bent lehet maradni.
Vagyis, ha a csapat esetleg az élen végezne a Clausurában, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy kiesik, ám matematikailag nem lehetetlen. Nem véletlenül jegyezte meg a Tigre edzője, a játékosként a spanyol Villarrealban is megfordult Rodolfo Arruabarrena: "A mi tabellánk a kiesési tabella, nagy hibát követnénk el, ha nem azzal foglalkoznánk."
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.