Úgy tűnik, az amerikai tulajdonos belátta, hogy a baseballcsapatánál sikeres átigazolási módszer a Liverpoolnál nem működik, aminek az általa kinevezett sportigazgató, Damien Comolli lett az áldozata. A bajnokságban csak bukdácsoló klubnál most már inkább a Barcelona példáját követnék.

Nem volt egy sikertörténet Damien Comolli liverpooli sporigazgatósága
A bajnokságban csak bukdácsol a Liverpool, viszont megnyerte a ligakupát, és az FA-kupában is bejutott a döntőbe. Az amerikai tulajdonosok számára azonban mindez kevés, és a gyenge eredmények áldozata a sportigazgató, Damien Comolli lett, akinek leváltása egyben a játékospolitika változását is hozhatja.
A Liverpool egy trófeát már nyert ebben az idényben, és közel áll ahhoz, hogy még egyet begyűjtsön, miután szombaton az Everton elleni győzelemmel bejutott az FA-kupa döntőjébe. A városi rivális ellen a két gólt két olyan támadó szerezte, akik tavaly januárban összesen 67 millió euróért érkeztek, és a nem sokkal korábban kinevezett sportigazgató, Damien Comolli első igazolásai voltak. Comollit két nappal a kupa elődöntője előtt menesztették, állítólag a csapat gyengébb szereplése és a rosszul sikerült igazolások miatt.
Brad Pitt a szakmai stábban
Amikor az amerikai Fenway Sports Gruop (FSG) 2010 októberében megvásárolta a Liverpoolt, a szurkolók abban bíztak, hogy a klub végre megint elfoglalja azt a helyet a bajnokságban, ahová a korábbi eredményei predesztinálják. Akkor még a Liverpool számított az angol futball legeredményesebb klubjának 18 bajnoki címmel (azóta a Manchester United előzött, már 19 aranya van), de 1990 óta nem végzett az élen, és a 2006-os FA-kupa-győzelem óta semmilyen trófeát nem nyert. Az FSG szerepvállalása már csak azért is reményt keltő volt, mert az új tulaj, John Henry számára a sportsikerek nem voltak ismeretlenek, a Boston Red Sox baseballcsapatával kétszer is megnyerte a World Seriest. Mégpedig egy azóta világhírűvé vált módszer, a statisztikai elemzést alapul vevő sabermetrics segítségével.
Az elméletről, illetve az elsőként alkalmazó Billy Beanről filmet is forgattak Brad Pitt főszereplésével Moneyball címen, és hogy az FSG ezt szeretné alkalmazni a futballban is, azt jelezte, hogy egyik első lépésként a francia Damien Comollit nevezte ki sportigazgatónak. A korábban a Tottenham Hotspurnél és a Saint-Étienne-nél is sportigazgatóként dolgozó Comolli jó barátja Billy Beane-nek, és elmondása szerint az elmúlt években sokszor beszélt vele arról, miként lehetne a baseballban mára általánossá vált módszert a labdarúgásra alkalmazni. Alapvetően úgy vélte, hogy a statisztikai elemzés az igazolásoknál jöhet nagyon jól, olyan futballistákat lehet találni a módszerrel, akiknek a piaci értékük jóval kisebb a bennük rejlő lehetőségnél.
Megint nem lesz BL
Az első átigazolási időszakban, amelyben már Comolli is döntéshozó volt, a Liverpool meglepő húzásokat hajtott végre: eladta Fernando Torrest a Chelsea-nek, és részben az érte kapott pénzből megvette Luis Suárezt, illetve Andy Carrollt.

Utóbbi elképesztően sok pénzbe, 41 millió euróba került, és az ő személye indította el azt a folyamatot - ami a nyáron Jordan Henderson és Stewart Downing leigazolásával folytatódott -, hogy a klub igyekszik fiatal, lehetőleg brit focistákat igazolni.
A cél egyértelműen az volt, hogy a csapat a legjobb négy között végezzen a bajnokságban, azaz bejusson a Bajnokok Ligájába. Egészen február elejéig ez nem tűnt elérhetetlennek, mert bár a Liverpool gyakorlatilag egyszer sem volt az első négyben, még a 25. forduló után sem volt olyan sok a lemaradása, hogy ne lehetett volna egy jó hajrával ledolgozni. Ezt követően azonban hét bajnokiból hatot elveszített, és a kupasorozatokban hiába menetel, mindez a sportigazgató állásába került. Persze a hivatalos indok szerint Comolli családi okok miatt hagyta ott az egyesületet, ugyanakkor a klub elnöke, Tom Werner nem titkolta, hogy a gyenge eredmények is közrejátszottak a döntésben, és az is, hogy más volt az elképzelésük a nyári átigazolási stratégiát illetően. "Van egy stratégiánk, amelynek a megvalósításában nem egyeztünk meg, és úgy éreztük, hogy nem Damien a megfelelő ember, hogy végrehajtsuk a terveinket. A jövőről beszélünk, egy erős szisztémát akarunk felépíteni az első csapat mögé" - jelentette ki Werner.
La Masía az Anfielden
A fenti mondatok arra utalnak, hogy míg természetesen a vezetőség számára nagyon fontosak az aktuális eredmények (Werner szerint a jelenlegi keret is elég erős ahhoz, hogy az első négyben végezzen, így a szereplés csalódást jelent), de a jövőben sokkal jobban próbálnak építeni a saját utánpótlásra. A példa alighanem a Barcelona, amely az akadémiájára alapozva érte el az elmúlt időszak kiemelkedő sikereit, és erre utalnak azok a nevek is, akiket kapcsolatba hoztak a Liverpoollal Comolli utódjaként.
Az angol lapok szerint az FSG elsőként Johan Cruyffot kereste meg, de ő nemet mondott, viszont beajánlotta a maga helyére Aitor Begiristaint, aki korábban a Barcelonánál töltött be hasonló pozíciót. De felmerült a holland Louis van Gaal neve is, aki az Ajax utánpótlásánál szerzett tapasztalatait kamatoztathatná. A folyamat pedig már korábban elkezdődött, hiszen a Liverpool akadémiájának technikai igazgatója az a José Segura, aki 2002 és 2004 között a Barca utánpótlásánál dolgozott.
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.