A dél-afrikai vb szakmai és morális kudarca után Laurent Blanc újjáépítette a francia válogatottat, amely továbbra is egy csomó kiváló futballistával rendelkezik, így a végső győzelme sem lenne meglepetés az Európa-bajnokságon.
Miért érdemes szurkolni nekik?
Ez a csapat már nem ugyanaz, amelyik két évvel ezelőtt rendkívül ellenszenves módon viselkedett a pályán és azon kívül is. A kispadon egy rokonszenves szakember ül Laurent Blanc személyében, az együttes pedig látványos támadójátékra képes.
Hogyan lehet legyőzni őket?
A keretben van egy-két olyan játékos, akit egy kis provokációval ki lehet borítani, ami nem túl szimpatikus, de hatékony taktika lehet. Elsősorban a széleket kell levédekezni, mert Franck Ribéry, Florent Malouda, Mathieu Valbuena vagy Jérémy Ménez itt a legveszélyesebb.
Mit várunk tőlük?
Ötletes támadójátékot Samir Nasri és Ribéry vezérletével, kőkemény ütközéseket a középpályán Yann M'Vilától és Alou Diarrától, a csapategységet kihangsúlyozó gesztusokat.
Kire figyelünk?
A válogatott támadópotenciálja egészen magas. Nasri, Ribéry és Karim Benzema egyaránt képes egyetlen villanással eldönteni egy meccset, a kispadon pedig olyan klasszisok várhatnak bevetésre, mint Ménez és Valbuena.
A gyenge pont
Gyakorlatilag mindegyik csapatrész hasonlóan magas színvonalú teljesítményre képes, azonban a védelemben az összeszokottság hiánya jelenthet némi problémát, a szélsővédőket illetően Blanc sehogyan sem tud dönteni. Ribéry ugyan alapember a középpályán, de a válogatottban eddig elmaradt a teljesítménye a várakozástól.

Benzama és Ribéry
Róluk mondták
"A francia válogatott teljesen más arcát mutatja, mint a 2010-es vébén. A csapat visszatalált a klasszikus francia tradíciókhoz, vagyis rendkívül fegyelmezetten védekezik, a támadósorban pedig több világklasszisa is van" - jelentette ki a német szövetségi kapitány, Joachim Löw a két csapat tavaszi barátságos mérkőzése előtt.
|
Kapusok: 8/10 Ugyan a franciáknak több kiváló képességű kapusuk is van, azonban a hierarchia mindenki számára nyilvánvaló: az egyes számú mez Hugo Llorisé, aki ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Az Olympique Lyon játékosa kiváló reflexekkel rendelkezik, és már a magas beíveléseknél sem olyan bizonytalan mint korábban. Helyettese alighanem Steve Mandanda lesz. Védelem: 8/10 Érdekes módon ez a csapatrész volt a legkevésbé állandó a selejtezők során, egyedül a középhátvéd Adil Rami volt kezdő a mérkőzések több mint felén. Ez persze részben a bőség zavarával is magyarázható: a bal oldalon Patrice Evra és Gael Clichy, középen Philippe Mexes, Eric Abidal és Mahamadou Sakho, a jobb szélen pedig Bacary Sagna, Anthony Réveillere és Mathieu Debuchy küzdött a csapatba kerülésért. Abidal betegsége egy rutinos, sokat tapasztalt játékostól fosztja meg a gárdát. Középpálya: 9/10 Blanc a 4-2-3-1-es szisztéma híve, és a középpályán gyakorlatilag minden posztra megvan az első számú választottja. A támadó részleg kifejezetten erős, még úgy is, hogy a rendre a jobb oldalon szerepeltetett Ribéry a válogatottban még adós az igazán kiemelkedő teljesítménnyel. A két védekező középpályás alaphelyzetben M'Vila és Alou Diarra, azonban a Newcastle United remek formában lévő játékosa, Yohan Cabaye utóbbit akár ki is szoríthatja. Csatársor: 8/10 Az előretolt ék szerepkörében Benzema az első számú jelölt, aki az utóbbi időben bombaformában játszik a Real Madridban, ráadásul ott is hasonló a feladata. A Montpellier-ben Olivier Giroud is hétről hétre remekel, így az ő személyében kiváló helyettese támadt Benzemának. Szövetségi kapitány: 7/10 Blanc egy szétesett válogatottat vett át 2010 nyarán, és a kezdeti keresgélés után egy kiváló csapatot mixelt össze a rutinos játékosokból, illetve a feltörekvő fiatalokból. Szakmai tudása és az eredmények alapján nagyobb pontszámot érdemelne, ám a jövője körüli bizonytalanság akár még problémát is okozhat: konfliktusba került ugyanis a szövetséggel, így egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az Eb után távozik posztjáról. Összesen: 40/50 |
Tanácsunk a szövetségi kapitánynak
Blanc a selejtezők során egyetlen találkozó kivételével rendre a kezdő tizenegyben szerepeltette Maloudát, annak ellenére, hogy a középpályás klubjában kevés játéklehetőséget kap. Ha ő játszott, akkor Ribéry rendre a jobbszélre kényszerült, ahol nem tudott olyan jó teljesítményt nyújtani. Logikus lépés lenne Malouda kispadra ültetése, hiszen így Ribéry játszhatna a bal oldalon, a jobbszélen pedig Ménez vagy Valbuena futballozhatna.

Út Ukrajnába és Lengyelországba
A dél-afrikai világbajnokság után a francia válogatott darabjaira hullott, és ez az első selejtezőn is meglátszott, amikor hazai pályán kapott ki a fehéroroszoktól. A folytatás viszont sokkal jobban sikerült, hiszen a következő meccsen idegenben győzte le Bosznia-Hercegovinát, és ahogyan a vébét követően eltiltott sztárok lassan visszatértek, úgy állt össze egyre jobban a gárda. Az idegenbeli mérkőzéseken ugyan akadtak problémák, hiszen vendégként Fehéroroszország és Románia ellen is csak egy döntetlenre volt képes a válogatott, de otthon sorra nyerte a meccseket. Az utolsó játéknapon egy döntetlen is elég lett volna a csoportelsőséghez, a nagy tét azonban rányomta a bélyegét a játékra, és a bosnyákok majdnem megtréfálták a franciákat, akik csak tizenegyesből tudtak egyenlíteni a hajrában, de így is veretlenül zárták a kvalifikációs sorozatot.
Csoportellenfelek: Anglia, Ukrajna, Svédország.
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.