Az ABC című spanyol napilapnak adott interjújában José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője elismerte, 2007-ben majdnem angol kapitány lett. De végül azért utasította vissza, mert tudta, két hónap múlva boldogtalan lenne.

Miután az angol labdarúgó-válogatott 2007-ben elbukta az Európa-bajnoki selejtezőket, a távozó Steve McClaren helyett majdnem José Mourinho lett a szövetségi kapitány.
A Real Madrid edzője ugyanabban az évben távozott a Chelsea-től, éppen munka nélkül volt, és ugyan az angol szövetség (FA) úgy vélte, ő a legideálisabb jelölt a posztra, visszautasította az ajánlatot.
"Sokat gondolkodtam a dolgon, de végül nemet mondtam, mert tudtam, két hónap múlva már boldogtalan lennék" - nyilatkozta Mourinho a spanyol ABC-nek adott interjújában. "A szövetségi kapitányi poszt nem lenne megfelelő nekem, hiszen havonta egy meccset játszhatnék, csak kétévente lenne komoly verseny."
A 49 éves szakember reméli, hogy hosszú távon Madridban maradhat, és letelepedhet családjával az elmúlt évek vándorlásai után.
"Élvezzük a családommal azt a stabilitást, ami hiányzott az utóbbi években. Szükségem volt a Real Madridra, hogy pályafutásom teljes legyen" - tette hozzá.
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.