Hivatalosan a 28. bajnoki címét szerezte ebben a szezonban a Juventus, de a torinóiak számítása szerint ez már a 30. scudettójuk, hiszen ők a 2005-ös és 2006-os elvett aranyakat sem hagyják ki. A 30. arany után pedig jár egy csillag a mezre, és a Juve ezt elméletileg következmények nélkül fel is teheti a szerelésére.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A Juventus szurkolói számára hatalmas elégtételt jelent a bajnoki cím, hiszen a klub az előző két idényben egyaránt csak a hetedik helyen végzett, arról nem is beszélve, hogy a calciopoli-botrány miatt egy évet a Serie B-ben kellett töltenie. A 2006-os döntés értelmében a Juvétól két scudettót is elvettek, ám az egyesület vezetősége mindkettőt a sajátjának tekinti, és ezt látványosan demonstrálná is.
A Juve még hajt az elvett aranyakra
Olaszországban ugyanis a klubok minden tizedik bajnoki címet követően egy csillagot varrnak a mezükre, és a Juve azt tervezi, hogy a követező idényben a szerelésen már három csillag lesz. A klub szerint ugyanis az idei aranyérem a 30., noha a torinóiaknak hivatalosan csak 28 scudettójuk van. A képlet feloldása egyszerű: a calciopoli-botrány során elvett 2005-ös és 2006-ös bajnokságot is beszámolják. Ez már a klub nyári stadionavatóján is nyilvánvaló volt: a Juventus Arena megnyitó ünnepségén minden bajnoki címet egy évszámmal ellátott lobogóval köszöntöttek, és ezek között ott volt a két, hivatalosan elvett is.
A klub ráadásul nem csak látványos gesztusokkal igyekszik jelezni, véleménye szerint nem megalapozott és jogtalan döntés született 2006-ban: még 2010-ben bírósági eljárást indított annak érdekében, hogy visszakapja a két elvett bajnokságot. A klub arra alapozva próbálkozott ezzel a lépéssel, hogy a nápolyi ügyészség vizsgálata során nyilvánvalóvá vált: a Sportdöntőbíróság 2006-ben idő hiányában elhamarkodott és nem teljesen megalapozott döntést hozott, hiszen nem csak a Juve vezetősége állt kapcsolatban a játékvezetői testülettel, hanem például az Interé is.

A Juventus-drukkerek a 28 helyett mindig 30 bajnoki címről beszélnek
Tavaly júliusban aztán a bíróság úgy döntött, hogy a scudetto marad az Internnél, az indoklás szerint a vizsgálat eredménye nem szolgáltatott elegendő alapot arra, hogy megváltoztassák az eredeti döntést. A torinóiak ezt követően kártérítési igényt nyújtottak be az Olasz Labdarúgó Szövetségnél (FIGC), a La Gazzetta dello Sport információi szerint közel 450 millió eurót követelnek.
Bármi lehet a mezen
A mezen szereplő csillagoknak tehát inkább szimbolikus jelentésük van, már csak azért is, mert azt hivatalosan a FIGC nem szabályozza - az ízlésesség határain belül a klubok olyan ábrát rakhatnak a mezükre, amilyet csak akarnak. Az egyik legnagyobb angol nyelvű Juve-blog, a Juventiknows.com írója, John Cascarano például így fogalmazott: "Ha a klub ki akarja cserélni a jelvényén a bika sziluettjét Luciano Moggi szivarozó alakjának a képére, azt is megteheti". A bajnoki címeket jelképező csillagok ugyanis hivatalosan nincsenek szabályozva, csupán a szokásjog alapján kerülnek fel a mezre - és ezt a tradíciót éppen a Juventus indította el még 1958-ban, amikor megszerezte a tizedik scudettóját, és 1982-ben tehette hozzá a másodikat.
Olaszországban még az Inter és az AC Milan rendelkezik ilyen csillaggal, azonban a szokást később más európai országokban is átvették. Hollandiában szintén tíz bajnoki cím után jár csillag, akárcsak Belgiumban, Máltán, Cipruson, Csehországban, Finnországban, Magyarországon, Írországban, Norvégiában, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Svédországban, Svájcban és Ausztriában, Törökországban, Izlandon viszont már öt aranyérem után felraknak a klubok egy csillagot a mezükre.
Németországban valamivel bonyolultabb a helyzet: itt a bajnokságot szervező DFL 2004-ben vezette be azt a rendszert, miszerint három Bundesliga-cím után jár egy csillag, ötért kettő, tízért három és húszért négy. Igen ám, de ebbe a csak a Bundesliga számít, így amikor a Dynamo Berlin az egykori NDK-ben szerzett bajnoki címeinek megfelelően három csillagot is feltetetett a mezére, akkor a német szövetség, a DFB közbelépett, és hivatalosan is engedélyezte a Bundesliga előtt, illetve az NDK-ben bajnokságot nyert kluboknak, hogy egy csillagot szerepeltethessenek mezükön, benne a megnyert aranyak számával.
|
Vitatott bajnoki címek persze nem csak Olaszországban akadnak, de nem túl gyakori, hogy egy csapattól utólag vegyék el az aranyérmet. Jellemzően hasonló okokból szokott ilyen történni, mint a Serie A-an, és elsősorban Kelet-Európa a helyszíne a bundázás miatt utólag elvett (esetleg később visszaadott) bajnoki címeknek. Bulgáriában például az 1984-85-ös szezonban döntöttek úgy, hogy mivel a kupadöntőben a CSZKA Szófia és a Levszki Szófia játékosai "a szocialista sportmorállal ellentétesen viselkedtek" (azaz a mérkőzés tömegverekedésbe torkollott), ezért a bajnokságban eredetileg harmadik Trakija Plovdivnak adják az aranyat. A döntést aztán 1990-ben visszavonták, így az évkönyvekbe mégis a Levszki került bajnokként. Jugoszláviában szintén akkoriban merült fel a bundázás gyanúja, és a szövetség elrendelte, hogy az 1985-86-os bajnokság utolsó fordulóját újra kell játszani. A Partizan Beograd ebbe nem ment bele, így a Zseljeznicar elleni találkozójukat (amelyet a pályán a belgrádiak nyertek meg 4-0-ra) 3-0-val a szarajevóiaknak adták, és így a Crvena Zvezda lett a bajnok, és el is indult a BEK következő kiírásában. A Partizan viszont jogi útra terelte az ügyet, és 1987-ben vissza is kapta az aranyérmet. Lengyelországban már nem voltak ilyen elnézőek: miután az 1992-93-as bajnokságban a Legia Warszawával és az LKS Lódzzal kapcsolatban is felmerült a bundázás gyanúja, így a tabellán csak harmadik Lech Poznant hirdették ki bajnoknak. |
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.