Nagy lehetőség előtt áll a fiatal magyar labdarúgó, Tamás Krisztián, aki tavaly nyáron igazolt az AC Milan korosztályos csapatához, és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy az új idényt már a tartalékok között, a primaverában kezdi. Az olasz sztárkluboknál azonban borzasztó nehéz egy saját nevelésű játékosnak eljutnia a felnőttcsapatig.

Tamás Krisztiánnak kőkemény dolga lesz
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Az 1995-ben született ballábas tehetség ugyan Újpesten kezdett el futballozni, de az olasz klub már a szombathelyi Illés Akadémia játékosaként figyelt fel rá egy korosztályos válogatott mérkőzésen. Hároméves szerződést kötöttek vele, és tavaly nyár óta az AC Milan U17-es csapatában, olasz nevén az Allievi Nazionaliban szerepelt. (A csapat az elmúlt szezonban bejutott az országos bajnokság rájátszásába, ahol nyolc együttes szerepel. Itt a mezőny két csoportra osztották, és a Milan a Fiorentinával, a Cataniával és az Empolival került egy négyesbe, ahonnan már nem sikerült továbbjutnia.)
Tamás idény közben pár mérkőzésen pályára lépett a primaverában is, ami gyakorlatilag a tartalékcsapatot jelenti. Ez már csak azért is nagyon fontos volt, mert a nyáron kiöregedett az Allievi Nazionaliból, amelynek keretéből csak öten kerültek fel a tartalékok közé - köztük a magyar focista is.
Inzaghival és Mexesszel egy csapatban
A primaverában már nem csak korosztályos játékosok szerepelnek, gyakorlatilag bárki pályára léphet, aki az AC Milan keretének tagja, de valamiért az első csapatban nem számítanak rá. Így aztán az elmúlt idényben szerepelt a Milan-tarcsiban Philippe Mexes, Rodney Strasser, Mathieu Flamini, Filippo Inzaghi és Stephan el-Shaarawy is azon fiatalok mellett, akik az U17-es korosztályból már kiöregedtek, de a nagycsapathoz nem elég jók.
A primaverát ezzel együtt erős túlzás lenne a nagycsapat előszobájának nevezni, az olasz sztárkluboknál kifejezetten ritkaságnak számít, ha egy saját nevelésű fiatalnak sikerül közvetlenül az utánpótlásból betörnie a felnőttek közé.
Az ifibajnoki cím sem garancia
Ugyan a Milan történetében a három legtöbb mérkőzést játszott labdarúgó mind saját nevelésű (Paolo Maldini, Franco Baresi és Alessandro Costacurta), de ők inkább kivételnek számítanak. A klub jelenlegi keretéből mindössze hárman játszottak a Milan utánpótlás csapataiban, de közülük csak a 19 éves Mattia de Sciglio tudott egyből a felnőttek közé ugrani. Ignazio Abate és Luca Antonini nem kis kerülővel jutott vissza a nevelőegyesületéhez: Abatét négyszer adták kölcsön, majd végleg megváltak tőle, hogy 2009-ben visszavásárolják a Torinótól, míg Antonini két kölcsönadás után szerződött a Sampdoriához, és 2008-ban, 26 évesen tért vissza az Empolitól.
Mindez nem új jelenség, hiszen a Milan U17-es csapata 1995-ben, 2003-ban és 2007-ben is megnyerte a bajnokságot, ám ezekből az együttesekből csak néhányan jutottak el az első csapatig - és ők sem váltották meg a világot. Az 1995-ös U17-esek közül Daniele Daino összesen 20 bajnokin szerepelt a Milanban, Alberto Comazzi csak kettőn, míg Massimo Maccarone válogatott lett ugyan, de a Milanban sohasem játszott a felnőttek között.
A 2003-as U17-es bajnokcsapatból mindössze Abate jutott el a Milan első csapatáig, a 2007-es együttesből pedig Alberto Paloschit lehet kiemelni. Az ő példája is mutatja, hogy milyen nehéz dolguk van a fiataloknak: a még mindig csak 22 éves támadó 2007 februárjában az első élvonalbeli bajnokiján betalált, majd amikor kölcsönadták a Parmának, 12 gólt szerzett, ám a milánóiaknál azóta sem lépett pályára, most éppen a Chievo Veronának adták kölcsön.
Két milánói sztárklubnál bajnoki nélkül
Persze nemcsak a Milanra, hanem a többi olasz sztárklubra is ez a jellemző, bár az elmúlt időszakban mintha az Internazionale és a Juventus is előrelépett volna ezen a téren. Az Internél a tartalékcsapattal bajnokságot és korosztályos BL-nek megfelelő NextGen Seriest nyert Andrea Stramaccionit nevezték ki a nagycsapat élére, az ificsapatból pedig Mario Balotelli és Davide Santon is válogatott lett az ificsapatból. Más kérdés, hogy mind a ketten fiatalon elhagyták a klubot, de előtte azért játszottak a felnőttek között.
Ugyanez viszont Filkor Attilának nem jött össze: a magyar középpályás 18 évesen került az Interhez, ahol egyetlen kupameccsen szerepelt, majd jöttek a kölcsönadások. 2010-ben váratlan fordulatként az AC Milan vette meg, ám azóta is a folyamatos kölcsönadás a sorsa.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.