Thiago Silva már biztosan, és valószínűleg Zlatan Ibrahimovic is Párizsban folytatja pályafutását. A Paris Saint-Germain katari tulajdonosainak jelenleg semmi sem drága, viszont nem sok szakmai koncepciót lehet felfedezni az igazolásaikban.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A PSG-t annak ellenére is az élklubok közé sorolják Franciaországban, hogy a bajnokságot utoljára 1994-ben tudta megnyerni, sőt, 2001 óta mindössze egyszer végzett dobogón, miközben előfordult, hogy a kiesés ellen kellett küzdenie.
Ennek ellenére a tavaly nyáron érkezett arab befektetők nagy lehetőséget látták a PSG-ben, hiszen a francia fővárosban nincs más élvonalbeli csapat. A Qatar Investment Authority 50 millió eurót fizetett az egyesület részvényeinek 70 százalékáért, majd idén márciusban a maradék 30 százalékot is megszerezte.
Mindez természetesen azonnali hatással volt a klub játékospolitikájára. A párizsiak az előző szezon előtt 86 millió euróért vásároltak, és ennek az összegnek majd a fele egyetlen játékosra ment el: a Palermo argentin középpályása, Javier Pastore 42 millió euróba került. Úgy tűnt, hogy az erősítés gyorsan meghozza gyümölcsét, hiszen télen a csapat vezette a bajnokságot, de a katariaknak ez is kevés volt. Januárban menesztették Antoine Kombouarét, hogy egy nemzetközi sztáredzőt, az olasz Carlo Ancelottit hozzanak a helyére, és januárban további 20 millió euróért vettek játékosokat. A PSG azonban csak ezüstérmes lett a Montpellier mögött, és Ancelottival a kispadon eggyel kevesebb pontot szerzett a szezon második felében, mint Kombouaréval az elsőben.
A fő vadászterület a Serie A
A második hely persze még így is az elmúlt nyolc év legjobb eredménye, és Bajnokok Ligája főtáblát ért, más kérdés, hogy a befektetéshez képest mindez kevésnek tűnik. A katariak viszont nem adják fel, és további sztárigazolásokkal próbálják megvalósítani terveiket.
Mivel a PSG számára a pénz valóban nem jelent akadályt, az elmúlt fél évben a csapatot szinte minden világklasszissal összeboronálták. Bár a hírek jó része nyilvánvalóan csak pletyka volt, Ancelotti egykori játékosát, a brazil Kakát valóban szeretnék leigazolni a Real Madridtól, nemrégiben pedig a Juventus jelentette ki, hogy ajánlatot kaptak chilei középpályásukért, Arturo Vidalért.
Az erősítések terén a PSG alapvetően az olasz bajnokságra, illetve a brazil futballistákra fókuszál, ami azzal magyarázható, hogy a klub sportigazgatója, Leonardo a piac ezt a két részét ismeri a legjobban. Az első nyári igazolás is a Serie A-ból érkezett - a Napoli argentin csatára, Ezequiel Lavezzi -, az AC Milantól megszerzett Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva is beleillik a sorba.

Leonardo (jobbra) és a klub katari elnöke, Nasser Al-Khelaifi (középen)
Silva megszerzése immár tény, és ezzel a nyáron elköltött pénzösszeg 68 millió euróra kúszott (Lavezzi 25, Thiago Silva 42 millió euróba került), Ibrahimovicért pedig további 20 milliót kell majd kifizetni.
Minek még egy középhátvéd?
Mindez azt jelenti, hogy a katariak bő egy év alatt már 170 millió euróért igazoltak, és a játékospiac jelenlegi helyzetében nagyon valószínű, hogy idén nyáron ők fogják a legtöbbet költeni. Más kérdés, hogy időnként úgy tűnik, az átigazolási politikában háttérbe szorulnak a szakmai szempontok, sokkal fontosabb, hogy az érkező sztár legyen.
Thiago Silva megvételével például a PSG-nek már hat, kifejezetten jó középhátvédje van, akik közül a saját nevelésű, korábban a csapatkapitányi karszalagot is viselő, és csupán 22 éves Mamadou Sakho a L'Équipe-nek még a brazil leigazolása előtt elmondta: ha a csapat vesz még egy védőt, akkor inkább távozik.
Ilyen költekezés után mindenesetre a párizsiak számára minden más eredmény, mint a bajnokság megnyerése, kifejezetten kínos lenne, de mint az előző szezon is mutatta, ez nem megy olyan könnyen. Korábban a Chelsea-nek és a Manchester Citynek is sokat kellett várnia az első nagy sikerre, miután az új tulajdonosok óriási vagyonokat pumpáltak a klubba. A londoniakat Roman Abramovics 2003 nyarán vette meg, majd rögtön tíz új játékost vett (köztük olyan klasszisokat, mint Hernán Crespo, Juan Sebastián Verón vagy Claude Makelele), összesen 150 millió euróért, de első idényében semmit sem nyert. A második szezon végén aztán sikerült megszerezni az aranyérmet, de ehhez újabb 150 milliót kellett költeni. A Manchester Citynél ez a folyamat még tovább tartott: a klub 2008-ban került arab tulajdonba, és csak a harmadik idény végén sikerült trófeát nyerni (akkor is csak az FA-kupát), majd újabb egy év elteltével jött a bajnoki cím, miközben 450 millió eurót adtak ki az erősítésekre. Ebből kiindulva a PSG-nek még bőven van ideje, és vélhetően pénze is.
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.