Vágólapra másolva!
A szotyit száműzték, a többség gallérban utazik, a fúj már erős szónak számít - Bundesliga-hangulatban játszik a kolozsvári sikercsapat, amelynek bérletes drukkerei többségben magyarok. Örömükre végre magyar játékosa is van a csapatnak, aki még nagyobb éket verhet közéjük és a bukaresti riválisaik közé. Helyszíni riport.

Forrónacis csinibaba tekeredik rá a telefonjára. Nyugtalanul topog, közben türelmetlenül pillantgat az órájára, de persze ezektől nem bukkan fel hamarabb a partnere. Bár sokkal életszerűbb lett volna, ha ez valamelyik szórakozóhely előtt vagy a Moszkva téri óra alatt történik, nem pedig a CFR Cluj stadionjánál, szombaton este kilenc körül, ahol a lány arra várt, hogy a fiújával megnézhesse a román focibajnokság első kolozsvári meccsét.

Gondosan kiválasztatott öltözéke azonban egyáltalán nem okozott feltűnést a meccsre igyekvő tömegben, már-már kelet-európai túlzásként hatott, ahogyan a legtöbb csaj kicsípte magát. Elég sokan is vannak, úgyhogy Kolozsváron sokkal előrehaladottabb állapotban van annak az elképzelésnek a megvalósítása, ami a magyar bajnoksággal kapcsolatban már sokszor elhangzott: jó lenne minél több családot látni a meccseken. A férfiak többsége sem adta a galléros póló alá, és még a biztonsági őrök sem néztek ki demonstratívabban, mint egy tetszőleges irodai dolgozó.

A CFR sikertörténete

A kolozsvári CFR-t 1907-ben alapították a város vasutascsapataként. A klub főleg alacsonyabb osztályokban szerepelt, az 1970-es években játszott az élvonalban. A csapat harmadosztályú volt, amikor az egyik leggazdagabb erdélyi magyar vállalkozó, Pászkány Árpád beszállt a klubba.

Az első osztályba 2004-ben jutott fel a CFR, majd 2008-ban sikerült megnyerniük első bajnoki címüket, ez egyben azt jelentette, hogy 1989 után először lett nem bukaresti csapat az aranyérmes. A Bajnokok Ligája csoportkörében rögtön emlékezetesen debütáltak, idegenben győzték le az AS Romát, majd hazai pályán ikszeltek a Chelsea-vel, a csoportból végül nem sikerült továbbjutniuk. 2010-ben és 2012-ben is bajnokok lettek, előbb Iron Maiden-koncerttel ünnepeltek, most pedig a Rammsteinnel tervez a rockrajongó Pászkány. A csapat sikertörténetéről itt olvashatnak bővebben.

A mostani BL-be a selejtezőkör harmadik körénél szállnak be. A klub az okos játékpolitikájának köszönhetően nyereséges, a főleg Portugáliából igazolt játékosokat rendre szép profittal adják tovább, jelentős összeget nem is fizettek játékosért 2009 óta. Az elmúlt időszakban a CFR-ben megfordult többek között a Porto uruguayi balhátvédje, Álvaro Pereira, akit a Manchester United is meg akart szerezni, az elefántcsontparti Lacina Traoré, akiért a nyáron 18 millió eurót fizetett az Anzsi Mahacskala a Kubany Krasznodarnak vagy a portugál válogatott kapus, Beto.


Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Még több képért kattintson a fotóra!

Inkább elitcsapat

"Azért szeretünk ide járni, mert itt szép az atmoszféra, civilizáltak az emberek, nincs ordibálás, nincs veszekedés" - magyarázza két idősebb férfi a modern, 2008-ban lényegében teljesen kicserélt stadion előtt. A román bajnokcsapat tulajdonosa, Pászkány Árpád tudatosan célozza meg a középosztályt, bár a középcsapatnak számító Gaz Metan Medias ellen 10-20 lejbe (640-1280 forintba) kerültek a jegyek, Romániába itt a legdrágábbak, komolyabb meccseken 30 lej (1920 forint) a legolcsóbb belépő.

"Ide intelligens emberek járnak, sok a tanár, a mérnök. Ultrák is vannak, de nem annyira vadak, mint a városi rivális Universitateánál. A CFR inkább elitcsapat, az Universitatea a pórnépé" - festi le a helyi viszonyokat egy idősebb szurkoló. A stadionból ki van tiltva a magyarországi meccsek esszenciális tartozéka, a szotyi, így helyette a Magyarországon is népszerű, szétsózott román snackekkel vértezték fel magukat a szurkolók az éhség és az unalom ellen. Standoló árust sem lehet látni, megfosztva az embereket a sós perec és az alkohol nyújtotta élvezetektől, akiknek így be kellett érniük a meccsek selejttermékének számító technósított mulatós zenével. A romániai stadionokban alapból nem lehet alkoholt inni a törvények miatt.

Többségben a magyar bérletesek

Bár a 300 ezres Kolozsvár magyar lakossága már csak alulról karcolja a 20 százalékos részarányt, és a szurkolók többsége is románul beszélt, a magyarok felül vannak reprezentálva a nézőtéren, például a közel kétezer bérletes nagy többsége magyar. "A CFR magyar gyökerű csapat, magyar tulajdonossal, de ennek különösebb jelentősége nincsen, Pászkány Árpád sem hangoztatja soha a származását" - mesélte egy szurkoló, aki szerint főleg a nagy bukaresti riválisok, a Dinamo és a Steaua meccsein szokták őket azzal támadni, hogy magyar a csapat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Még több képért kattintson a fotóra!

A megkérdezett szurkolók szerint a román média és a bukaresti csapatok fújják fel ezt a témát, mert "nem szerették soha, hogy a bajnokságot itt kellett hagyni, bár az tény, hogy a kolozsvári magyarság mindig is a CFR-rel tartott". "Nekünk az Universitatea a fő riválisunk, a bukaresti csapatok nem érdekelnek minket, de mi őket nagyon foglalkoztatjuk, mióta elvettük tőlük a bajnoki címet" - jelentette ki egy szurkoló.

A stadionban semmilyen magyar szimbólumot nem lehetett észrevenni, a műsorközlő is csak románul szólalt meg. "A CFR nézőközönsége mindig vegyes volt, a csapat is tele van külföldiekkel a világ minden tájáról. A klub sokkal inkább Erdély multikulturalizmusát szimbolizálja, és mi büszkék vagyunk erre a multikulturalizmusra" - mondta egy, a CFR-nek 25 éve szorító román férfi. A csapatnak két ultracsoportja is van, az egyik főleg magyarokból, a másik főleg románokból áll, de jó a viszony köztük.

Mindazonáltal a megkérdezett magyaroknak kifejezetten örömet szerzett, hogy a klub a nyáron két magyar játékost is leigazolt, a 11-szeres magyar válogatott Vass Ádámot és a 3-szoros román válogatott Sepsi Lászlót. "Ritkán jövünk meccsre, de kíváncsiak voltunk Vassra. Régóta vártuk már, hogy hozzanak magyarokat, a PSV-hez igazolása előtt még Dzsudzsák Balázsról is volt szó" - mondta mosolyogva egy idősebb szurkoló.

"Minél több magyar jöjjön, csak jók legyenek!" - hangzott egy a legtipikusabb reakciók közül. "Csodálkoztam, amikor bejelentették az átigazolását. Hozzá voltunk szokva a portugál, brazil légiósokhoz" - mondta egy fiatal nő magyarul, aki román férjével érkezett a meccse, és a családi tradíciók miatt szorít a CFR-nek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Még több képért kattintson a fotóra!

Csak a fújolás megy

Vass Ádám bajnoki debütálásának reménye azért nem szakított félbe nyaralásokat, a 24 ezres stadion körülbelül harmada telt meg a Gaz Metan Medias ellen. Ráadásul a múlt szombati Szuperkupa-döntővel ellentétben nem került a kezdőbe Vass, a cserék közül azonban így is ő volt az egyetlen, akit megtapsolt a közönség, amikor felolvasták a nevét. A meccs első félideje eléggé álmosan telt, hiába volt többet a labda a CFR-nél, helyzetig nem jutottak el, a Gaz Metan pedig váratlanul megszerezte a vezetést a 28. percben egy óriási szabadrúgásgóllal.

Az ultrákon kívül szinte néma csöndben figyelték a meccset a nézők, de kifejezetten pozitívan álltak hozzá csapatukhoz, nemcsak a látványos szereléseket, hanem az ígéretes, de rosszul kivitelezett indításokat is fegyelmezetten megtapsolták, az amatőr hibák is csak egy hosszú óóó-zásnyira bosszantották fel őket. A minden magyarországi meccsről ismert részeges poéngyár archetípusával sem lehetett találkozni.

A bágyadt hangulatban néha már a kezeiket is lustábban használták a nézők, ilyenkor a talpuk alatti fémpadló döngölésével tették hozzá a magukét a gólszerzéshez. A lapos első félidő végén már egyre több olyan megviselt tekintetet lehetett látni, mint az első reggeli tükörbenézéskor. Egyedül a játékvezetőt fütyülték ki alkalmanként, de az egész meccs alatt a fúj volt a kurva után a második legcsúnyább szó, amit megértettünk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Még több képért kattintson a fotóra!

Bundesliga Kolozsváron

"Erdélyben elég más a meccshangulat, mint Romániában, és ez különösen igaz a CFR-re. Sokkal civilizáltabbak a szurkolók, jobban értenek a játékhoz. Tapsolunk, biztatunk, nem szokásunk kritizálni. Más helyeken sokkal hevesebbek a szurkolók, persze az sem rossz dolog" - magyarázta egy román szurkoló, aki négy évig élt Németországban. Szerinte egy CFR-meccs hangulata sokkal inkább hasonlít egy Bundesliga-meccsére a többi román csapatéval ellentétben, bár többen is azt mondták, hogy élesebb meccseken a nézők is jobban odateszik magukat.

A második félidőre azonban felpörgött a Kolozsvár, egyre több helyzetük volt, majd a görög Pantelisz Kapetanosz góljával sikerült az egyenlítés is a 60. percben. A nézők is feléledtek a góltól, a hangulat mellett a játék színvonala is nagyban feljavult a második félidőben. A 75. percben csapata második cseréjeként Vass Ádám is pályára lépett. A neki szánt 15 percet nagyon jól kihasználta Vass, társainál jóval direktebbnek és agresszívebbnek tűnt, sok labdát szerzett, és három kiváló indítása is volt. Az eredményen azonban így sem tudott változtatni, így 1-1-es döntetlennel ért véget a meccs, aminek az összefoglalóját itt nézheti meg.

http://www.youtube.com/embed/b38e9RBCuDU

"Jobb erőnlétre lenne szüksége, de magabiztosnak tűnik. Szerintem 4-5 meccs alatt fel fogja tudni venni a ritmust, és akkor stabil kezdő lehet a csapatban" - mondta egy középkorú román néző Vassról. A CFR elég agresszív játékot játszik, és általában két védekező középpályással szokott felállni, ehhez Vassnak két játékosnál kell jobbnak lennie, ugyanis jelenleg négy ilyen poszton játszó focista található a keretben.

Vass Ádám a CFR-ről

"Elég kevés ideje vagyok itt, még nem nagyon ismernek meg az utcán" - nyilatkozta a meccs után Vass arról, hogy milyen élményei voltak az érkezésének érezhetően örülő kolozsvári magyar focidrukkerekkel. "Élmény volt ma pályára lépni, köszönöm a közönségnek, hogy ilyen segítőkészek voltak!" - tette hozzá.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Bár még csak pár hete érkezett Vass, egyik nyilatkozatát máris felkapta a román sajtó, amiért Kolozsvárt magyar városnak nevezte, a kifejezést ráadásul idézőjelesen használta. A bukaresti Szuperkupa-döntőn pedig erős füttyszó harsant fel a nézőtéren, amikor bemutatták.

Azt [origo]-nak azt mondta, a kolozsvári stadionhangulatról nem tudott korábban semmit, de meglepetés volt számára, hogy hibák esetén is biztatást kaptak. Azt mondta, nem azért igazolt a CFR-hez, mert jelentős magyar lakossága van Kolozsvárnak, ez inkább "plusz pozitív dolog volt".