Vágólapra másolva!
Játékoscserére készül a Serie A két milánói csapata, ha létrejön az üzlet, Antonio Cassano az Interben, Giampaolo Pazzini a Milanban folytatja.

Cassano az olasz lapok szerint maga kérte az eladását, amiben szerepet játszhatott, hogy Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva eladásával, illetve Clarence Seedorf, Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso elengedésével alaposan meggyengült a csapat.

Cassano másfél évet volt a Milannál, és a 2011-es bajnoki címben főszerepet vállalt, az előző szezonja viszont ráment a szívműtétjére, ennek ellenére az Eb-keretbe bekerült, sőt, az írek ellen gólt is fejelt.

Pazzini a Sampdoriában még együtt játszott Cassanóval, majd 2011 januárjában igazolt a később a másodosztályba süllyedő genovaiaktól az Interhez, ahol az első fél éve remekül sikerült (17 meccsen 11 gól), tavaly viszont jóval visszafogottabban termelt.

A La Gazzetta dello Sport szerint Adriano Galliani, a Milan alelnöke és Massimo Moratti, az Inter tulajdonosa már megegyezett a cseréről, és a kedden be is jelentik várhatóan. Pazzini három évre lesz a Milané, ahol évente 2,8 millió eurót keres majd. A 28 éves válogatott csatárért a Milan Cassano átengedése mellett 7,5 millió eurót fizet majd. Cassano két évre kerülhet az Interhez, és kedd délután már az edzésen meglátogatja a csapatot.