Vágólapra másolva!
Hiába rúgott két gólt a Granada ellen a Real Madrid sztárja, Cristiano Ronaldo, a mérkőzés után mégsem ez volt a fő beszédtéma, hanem az, hogy kijelentette: szomorú Madridban. A spanyol lapok vadabbnál vadabb elméletekkel álltak elő, pedig lehet, hogy Ronaldo csak a szerződéshosszabbítását szeretné így kierőszakolni.

A rosszul sikerült szezonrajt után a Real Madrid a hét végén megszerezte első bajnoki győzelmét a spanyol bajnokságban a Granada ellen, de a meccs után mégsem ez volt a fő beszédtéma.

Sőt, még csak nem is az, hogy a csapat klasszisa Cristiano Ronaldo két gólt szerzett, és ezzel már 150 találatnál jár a klub színeiben, mindössze 149 tétmérkőzésen. A portugál ugyan ott volt a másnapi újságok címoldalán, de nem góljai miatt - Ronaldo ugyanis elhagyta megszokott gólörömét, és a meccs után azt mondta, hogy szomorúnak érzi magát, és a klubnál tudják, hogy ennek mi az oka.

Lehet, hogy valamelyik balhátvéd a bűnbak?

A madridi sportújságok amúgy is lecsapnak a Real játékosainak minden mondatára, és Cristiano Ronaldo szavai nyomán mindenki heves találgatásba kezdett. A Real-közeli rádióállomás, a Cadena Ser vasárnap esti sportműsorában José Ramón de la Morena például kijelentette: a portugál még szombaton, a mérkőzés előtt személyesen találkozott a klub elnökével, Florentino Pérezzel, és elmondta neki: nem érzi jól magát a csapatnál, távozni szeretne.

De la Morena állítása szerint Ronaldo a brazil balhátvéddel, Marcelóval már szóba sem áll, amióta a védő egy interjúban elmondta, hogy szerinte Iker Casillasnak kellene nyernie a FIFA Aranylabdát. Egy vasárnap esti tévéműsorban, a Punto Pelotában az AS újságírója, Tomás Roncero (akit a Realhoz való kötödése miatt csak "őrült madridistának" szoktak hívni) viszont azon a véleményen volt, hogy Cristianóra honfitársa, Fábio Coentrao van rossz hatással.

Beckham hatása a spanyol futballra

Az ominózus nyilatkozatban ugyanakkor Cristiano Ronaldo azt állította, hogy szomorúságának nem személyes, hanem szakmai okai vannak, és ez alapján sokan úgy vélik, hogy a dolog hátterében a szerződéshosszabbítása, illetve annak elmaradása áll. Jelenlegi szerződése 2015-ig érvényes, és nemrégiben még azt mondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy karrierje végéig Madridban maradjon.

Mivel Ronaldo még csak 27 éves, ehhez kétségtelenül új szerződésre van szükség, és természetesen fizetésemelést szeretne - viszont a klub számára a spanyol adótörvények szerint ez extra költséget jelentene. Cristiano Ronaldo ugyanis jelenleg az úgynevezett Beckham-törvény szerint adózik. A spanyol kormány pár évvel ezelőtt hozott egy olyan törvényt, amelynek értelmében a külföldiek a spanyolországi tartózkodásuk első öt évében csak a 24 százalékos adókulcs alá tartoznak.

A spanyolok ezzel elsősorban azt szerették volna elérni, hogy a nagy multinacionális cégek az országba telepítsék központjaikat, ám a Real Madrid rögtön lecsapott a lehetőségre, és David Beckham leigazolásakor azzal érvelt, hogy a törvény bizony a labdarúgókra is vonatkozik. A spanyol kormány elfogadta a klub érveit, így a Primera División klubjainak a légiósok után sokkal kevesebb közterhet kell fizetniük.

Mourinhónak bevált a taktika

Ronaldo jelenleg évi 12 millió eurót keres, ami a járulékokkal és adóval együtt a Real számára közel 15 millió eurós kiadást jelent. A hírek szerint a focista azt szeretné, ha fizetése 15 millióra emelkedne, de ha új szerződést köt, akkor már kikerül a Beckham törvény hatálya alól. Tavaly ugyanis úgy módosították a szabályozást, hogy a havi 600 ezer eurónál többet keresők a normális törvények szerint adóznak, vagyis 52 százalékos adókulcs érvényes rájuk.

Forrás: AFP/Andrew Yates
Mourinho korábban szintén eljátszotta, hogy nem érzi jól magát a Realnál

Mindez azt jelenti, hogy a Cristiano Ronaldo által elvárt évi 15 millió eurós fizetés a Realnak több mint 31 millió euróba kerülne, vagyis kétszer annyiba, mint jelenleg. Ez alapján érthető, hogy a klubnál húzódoznak az új szerződéstől, hiszen a portugál a jelenlegi szerződés alapján is még három szezon erejéig övék.

Cristiano Ronaldo pedig hasonló taktikát követ, mint José Mourinho, aki tavasszal szellőztette meg, hogy nem érzi jól magát a klubnál, és távozni szeretne - még Londonban is járt, megerősítve a pletykákat, hogy visszatérhet a Chelsea-hez. A jól értesülések szerint azonban mindez csak beetetés volt, és a dolog bejött, hiszen a Real végül új szerződést kínál Mourinhónak, mégpedig megemelt fizetéssel. A hatalmas egóval rendelkező focistának pedig aligha tetszik, hogy a trénert jobban megbecsülik anyagilag, mint őt.

www.globalsoccerapp.com