Vágólapra másolva!
Az UEFA Fabio Capello, Mezey György és Gérard Houllier nevével fémjezett technikai bizottsága elkészítette a nyári foci-Eb-ről a szakmai anyagát, amelyben többek között az áll, hogy új taktikai és technikai trendekre lehetett felfigyelni az eseményen.

A technikai csapat a Lengyelországban és Ukrajnában rendezett Európa-bajnokság mind a 31 meccsét kielemezte, és azok alapján megállapította, hogy a csapatok többsége továbbra is kontratámadásokra épít, de a legsikeresebb együttesek mégis azok voltak, amelyek mertek kezdeményezni.

A szakértők szerint az Eb azt is bebizonyította, hogy mennyire fontos a labdabirtoklás, és ismét kiderült, hogy a spanyolok többnyire a sokpasszos játéknak köszönetik a sikerüket. De Andres Iniestáék azért is tudták megnyerni a 2008-as Európa-bajnokság és a 2010-es világbajnokság után az idei Eb-t is, mert a játékosok kiváló technikai tudással rendelkeznek, képesek arra, hogy egy bizonyos területen belül gyorsan tempót váltsanak, illetve nagyon jók abban, hogy az ellenfél nyomása alól gyors mozgásokkal és lefordulásokkal felszabaduljanak.

A jelentés azzal is foglalkozik, hogy megnőtt a megszokott oldallal ellentétes szélen szerepet kapó szélsők jelentősége. Arjen Robben, David Silva, Andrés Iniesta, Thomas Müller, de Mesut Özil is jó példa arra, hogy a szélen megkapott labdákkal az említett játékosok a csatár által felszabadított területre beszaladva megzavarhatják az ellenfelet, a felfutó hátvédeket jó helyzetbe tudják hozni, és az üres csatornák megtalálásával képesek a gyors kombinációra.

Sokat változott a játékosok és az edzők bírókhoz viszonyított viselkedése, ami - írja az UEFA.com - annak is köszönhető, hogy már a 16-oson belül történteket is egy külön vonalbíró felügyeli.

Az UEFA technikai csapatának a tagjai: Andy Roxburgh (skót), Fabio Capello (olasz), Jerzy Engel (lengyel), Dusan Fitzel (cseh), Gérard Houllier (francia), Lars Lagerbäck (svéd), Mezey György és Holger Osieck (német).