Vágólapra másolva!
Zlatan Ibrahimovic jó döntésnek tartja, hogy a Milantól a francia Paris Saint-Germainhez igazolt, és hisz abban, hogy a párizsiakat rövid időn belül a világ legjobb csapatai között emlegetik majd.

Ibrahimovic a nyári átigazolási szezonban váltott országot és csapatot, és úgy látja, a döntés indokolt volt. "A PSG már erősebb csapat, mint a Milan, ezért is igazoltam Párizsba. Azzal, hogy a PSG megszerezte Thiago Silvát, engem és még több klasszist, nagyon megerősödött, ugyanakkor a Milanból rengeteg minőségi játékos távozott."

A PSG hét forduló alatt tizenöt pontott szerzett a bajnokságban, így a második helyen áll, három ponttal elmaradva az éllovas Marseille-től. Az, hogy a PSG nagybevásárlás ellenére nem áll az élen, legkevésbé Ibrahimovicon múlt, aki hét gólt szerzett eddig a Ligue 1-ben, és ezzel vezeti a góllövőlistát. "Hiszem, hogy a csapat ambicíói valóra válhatnak, és rövid időn belül a PSG-t a világ legjobbai között emlegessék, ehhez azonban az kell, hogy trófeákat nyerjünk."

A párizsiak a Bajnokok Ligájában is érdekeltek idén, és az első csoportmeccsen 4-1-re verték a Dinamo Kijevet, szerdán pedig a Porto otthonában folytatják a sorozatot. Ibrahimovic hiába játszott az Ajaxban, a Juventusban, az Interban, a Barcelonában és a Milanban, a BL-győzelem egyelőre csak álom maradt számára.