Vágólapra másolva!
A Bundesligában évről évre emelkedik a nézőszám, a klubok többségének vagy új, vagy nemrégiben felújított, modern stadionja van, az egyesületek pedig - a többi topligával ellentétben - nem fuldokolnak az adósságban. A stadionokban ugyanakkor egyre inkább elharapózik az erőszak, a klubok és a drukkerek mégis elutasítják a liga biztonsági szigorításait, mert nem akarnak olyan lelátókat, mint amilyenek a Premier League-ben vannak.

A nyolcadik forduló Dortmund-Schalke meccse előtt a két klub drukkerei összecsaptak egymással és a rendőrökkel, összesen 180 szurkolót vettek őrizetbe.

http://www.youtube.com/v/_Sp_1skCdNQ?version=3&hl=hu_HU


Másfél héttel később a Hannover-Dynamo Dresden kupameccs előtt és alatt volt rendbontás. A drezdai drukkerek egy része a beléptető rendszert kikerülve próbált bejutni a stadionba, a meccs közben pedig a pályára is betörtek, illetve pirotechnikai bemutatót tartottak. Pedig a helyi rendőrség felkészülhetett a drezdai ultrákra, akik egy évvel korábban a Borussia Dortmund ellen is hasonlóan viselkedtek. A szövetség akkor egy évre ki is zárta a klubot a kupasorozatból, de a fellebbezés után a büntetést pénzbírságra mérsékelték.

http://www.youtube.com/v/GAN4VuNe8v4?version=3&hl=hu_HU


A napokban az előző szezonra vonatkozó rendőri jelentés is napvilágot látott, ami igazolta azt a benyomást, hogy a német futballpályákon az elmúlt időszakban fokozódott az erőszak.

A legbalhésabb szezon 12 év óta

Eszerint a 2011-2012-es bajnokságban összesen 8143 személy ellen indult rendőri eljárás a futballmeccsek előtt, alatt vagy után (ugyanez a szám egy idénnyel korábban 5818 volt), és a sérülések száma is jelentősen nőtt, 843-ról 1142-re.

"A büntetőeljárások, a sérülések és a rendőrségi munkaórák tekintetében a 2011-2012-es szezon a legrosszabb volt az elmúlt 12 évben, és a 12 éves átlaghoz képest mindegyik mutató jelentősen emelkedett" - foglalta össze a jelentés, amely szerint a potenciálisan erőszakos drukkerek száma elérte a 16 500-at.

Forrás: AFP/Stephan Schuetze

A biztonságos stadion élménye

A problémát az első két osztályt szervező Német Labdarúgó Liga (DFL) is észlelte, ezért elhatározta, hogy új biztonsági szabályzatot vezet be. Az első tervezet azonban nagy ellenállásba ütközött az egyesületek részéről, mivel arról éppen az érintetteket, azaz a szurkolókat nem kérdezték meg. Ezért novemberben Berlinben egy konferenciát tartottak, amelyen 49 klub képviseletében összesen 1250 drukker jelent meg, megegyezés azonban nem született a DFL által "Biztonságos Stadion Élményének" nevezett koncepcióról.

A rendőrség szerint a probléma egyik fő forrása az, hogy az állóhelyekre jegyet váltó drukkerek sokkal könnyebben be tudják juttatni a füstbombákat és egyéb pirotechnikai eszközöket a stadionba, márpedig az ultrák éppen ezekben a szektorokban szurkolnak (Angliával vagy a nemzetközi kupameccsekkel ellentétben Németországban a stadionokban nem csak ülőhelyek lehetnek, a pirotechnikai eszközök használata azonban a Bundesligában is tilos). A liga úgy próbálta feloldani a gordiuszi csomót, hogy a tervezet engedélyezte volna a teljes testmotozást, és betiltotta volna az arc teljes elfedését a lelátón, hogy a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosítani lehessen a szabályszegőket.

Kevesebb sérült, mint az Oktoberfesten

Megegyezés végül azért nem született, mert több egyesület (például a VfB Stuttgart, a VfL Wolfsburg vagy a St. Pauli) határozottan elutasította a liga túlságosan keménynek tartott ötleteit, sőt, online petíciót is indítottak a www.ich-fuehl-mich-sicher.de (vagyis Biztonságban érzem magam) című honlapon, amelyet már több mint 34 ezren írtak alá.

Forrás: AFP/Peter Steffen

Ezek a szurkolók azzal érvelnek, hogy meccsre járni egyáltalán nem veszélyes, példaként pedig a hagyományos müncheni Oktoberfestet hozzák fel. A kéthetes eseményen 2011-ben hétmillió látogatóból 10 322-en sérültek meg, vagyis közel kilencszer annyian, mint a szurkolók, pedig ők az előző szezonban összesen 18 millióan mentek ki a pályákra.

Egy másik szurkolói kezdeményezés, a ProFan szerint a túlságosan szigorú szabályok azzal fenyegetnek, hogy a Bundesliga is olyanná válik, mint a Premier League, ahol a mérkőzések inkább színházi előadásnak számítanak. "A liga tervezetének az az üzenete, hogy a szervezett szurkolói csoportoknak, amelyek kiszámíthatatlanul viselkednek, nincsen helyük a lelátón. Helyettük olyan drukkereket akarnak, akik nem balhéznak, viszont megveszik a drágább jegyeket is" - magyarázta a szervezet egyik munkatársa, Sandra Schwedler a Berliner Tageszeitungnak.

A VfB Stuttgart sportigazgatója, az egykori válogatott csatár, Fredi Bobic pedig így fogalmazott: "Ha eljutunk arra a szintre, hogy fémdetektoros beléptető kapukat használunk a stadionokban, mint a repülőtéren, akkor a foci elveszett."

Megoldás tehát egyelőre nincsen, de az egyesületeknek valamiféle konszenzusra kell jutniuk, mert a liga kijelentette: amennyiben a klubok december 12-ig nem jutnak közös nevezőre a leendő biztonsági intézkedésekről, akkor a DFL mégiscsak a megkérdezésük nélkül hozza meg az új szabályokat.

www.globalsoccerapp.com