Vágólapra másolva!
Bár Cristiano Ronaldónak csak 2015-ben jár le a szerződése a Real Madridnál, az AS című madridi lap szerint már korábban is távozhat. A portugál szélső nem akarja meghosszabbítani a szerződését, így a klubnak mihamarabb el kell adnia, máskülönben két év múlva egy centet sem kap érte.

Ronaldo már az idény elején jelezte, hogy nem boldog Madridban, a Granada elleni, szeptember 2-ai mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy szomorú, a góljait sem ünnepelte a szokásos hévvel.

Sokan arra gondoltak, hogy biztosan fizetésemelést szeretne kicsikarni, de azóta a portugál szélső megerősítette, hogy nem erről van szó, a valódi okokra azonban még senki nem jött rá.

"Azzal vádolnak, hogy magasabb fizetést akarok, de egyszer majd kiderül, hogy nem ez a helyzet" - nyilatkozta pár nappal később.

A Realnál történő események háttereit mindig jól ismerő madridi AS című napilap szerint Ronaldo jól tudja, hogy a klub hajlandó lenne fizetésemelést adni neki, de a problémák forrása nem anyagi, hanem érzelmi alapú.

Az újság szerint erre bizonyíték lehet, hogy Ronaldo várhatóan nem fogja aláírni azt az új, feljavított szerződéshosszabbítási ajánlatot, amelyet a madridiak jövő nyáron tennének elé. Pedig nem akármilyen ajánlatot kap majd, az új, 2018-ig szóló szerződés alapján az eddigi évi nettó 10 millió eurós fizetése helyett 15 milliót tehetne zsebre.

Forrás: AFP/Cristina Quicler

Ronaldo úgy gondolhatja - írja a lap -, hogy amióta a Madridban futballozik, hiába szerzett négy év alatt 169 gólt, romlott az imázsa, ezért nincsen esélye arra, hogy ismét megnyerje az Aranylabdát (hogy ehhez esetleg a nála is több gólt szerző Lionel Messinek is köze lenne, arról nem esik szó).

Az elmúlt bő három hónapban pedig - állítja az AS - semmi nem változott Ronaldo körül, így a támadó továbbra sem elégedett a helyzetével. A 27 éves játékos azt is szerette volna, ha a médiában megvédi őt a Real, de erre nem került sor.

A Realnak pedig a Ronaldo-ügy gazdasági vonatkozásai is figyelembe kell vennie, a Bosman-szabály alapján 2015-ben a portugál - már ha addig nem hosszabbít - ingyen távozhatna, most viszont még drágán értékesíteni lehetne. A PSG katari tulajdonosa nemrég jelezte is, hogy kell nekik Ronaldo, ráadásul elvinnék a honfitárs José Mourinho edzőt is, pénz nem számít.

Mostanában azonban többször szóba került volt klubja, a Manchester United is, ahol továbbra is a szurkolók bálványa, ráadásul Sir Alex Ferguson is azt mondta: szívesen dolgozna még egyszer Ronaldóval.

De a legsokatmondóbb a manchesteri Patrice Evra nyilatkozata, akinek a szavaiból Ronaldo elégedetlenségének az okára is következtetni lehet. "Kapcsolatban vagyok Cristianóval, gyakran beszélünk. Szeretném, ha Manchesterbe jönne, nagyon hiányzik nekem. Elképesztő dolgokat művelt Madridban, és minden lehetséges rekordot megdöntött, de ott nem kapja meg azt az elismerést, amelyet valójában megérdemelne. Ha ismét aranylabdás akar lenni, akkor a Manchester Unitedbe kell igazolnia."