Vágólapra másolva!
Az idény során másodszor váltottak edzőt Tőzsér Dániel csapatánál, az olasz labdarúgó-bajnokság 18. helyén álló Genoánál.

A liguriai csapat vasárnap 2-0-ra kikapott a vendég Cataniától, ezt követően köszönték meg Luigi Del Neri vezetőedző munkáját, akivel 13 találkozón csupán két győzelmet aratott, illetve két döntetlent és kilenc vereséget gyűjtött be az együttes. Sajtóértesülések szerint Davide Ballardini lesz az elküldött tréner az utódja.

Del Neri októberben vette át a Genoát a szintén menesztett Luigi De Caniótól.

A genovai alakulat 21 forduló alatt 17 pontot gyűjtött, és csak a Palermo (16), valamint a Siena (14) áll mögötte.

Tőzsér Dániel a Catania ellen nem volt kerettag.