Vágólapra másolva!
Sorozatban nyolcadik éve a Real Madrid könyvelte el a világ labdarúgóklubjai közül a legnagyobb pénzügyi forgalmat.

A Deloitte könyvvizsgáló cég által immár 16. alkalommal elkészített és csütörtökön közzétett ranglistát a Real 512,6 millió euróval vezeti, ezzel a sporttörténelem első olyan egyesülete, amely több mint félmilliárdos forgalmat bonyolított le egy éven belül.

A 2011/12-es üzleti évet értékelő lista második helyén a Real Madrid ősi riválisa, az FC Barcelona áll (483 millió euró), a harmadik pozíciót pedig az angol Manchester United (395,9) foglalja el.

Az első hat helyen az elmúlt évhez képest nem történt változás, a legnagyobb javulást a Manchester City produkálta, amely tavaly még 12. volt, az idei rangsorban pedig már a hetedik helyet foglalja el.

A húszas listán hét angol, öt olasz, négy német, valamint két-két spanyol és francia egyesület szerepel. A húsz klub összesen 4,8 milliárd eurós forgalmat könyvelhetett el, amely az előző évhez képest 10 százalékos növekedést jelent.

A legnagyobb forgalmat lebonyolító klubok:
1. (1.) Real Madrid (spanyol) 512,6 millió euró
2. (2.) FC Barcelona (spanyol) 483
3. (3.) Manchester United (angol) 395,9
4. (4.) Bayern München (német) 368,4
5. (5.) Chelsea (angol) 322,6
6. (6.) Arsenal (angol) 290,3
7. (12.) Manchester City (angol) 285,6
8. (7.) AC Milan (olasz) 256,9
9. (9.) FC Liverpool (angol) 233,2
10. (13.) Juventus (olasz) 195,4
11. (16.) Borussia Dortmund (német) 189,1
12. (21.) Internazionale (olasz) 185,9
13. (11.) Tottenham Hotspur (angol) 178,2
14. (10.) Schalke 04 (német) 174,5
15. (20.) SSC Napoli (olasz) 148,4
16. (14.) Olympique Marseille (francia) 135,7
17. (17.) Olympique Lyon (francia) 131,9
18. (18.) Hamburger SV (német) 121,1
19. (15.) AS Roma (olasz) 115,9
20. (-) Newcastle United (angol) 115,3