Vágólapra másolva!
Sokszor nehéz megítélni, hogy egy futballistának mennyi a reális értéke, de az biztos, hogy az átigazolási időszakban gyakran érthetetlennek tűnő üzletek üttetnek nyélbe. A klubok egy része a határidő közeledtével már kétségbeesetten, pénzt nem sajnálva próbál erősíteni, míg mások jócskán áron alul képesek klasszis játékosokat vásárolni. Idén lehetett német válogatott középpályást is venni kevesebb mint kétmillió euróért, miközben egy horvát tiniért több mint tízmilliót fizettek.

Ők biztosan megérték

Emre Belözoglu, 350 ezer euró

A rutinos török középpályás tavaly nyáron ingyen érkezett az Atlético Madridhoz, így valamelyest érthető, hogy a spanyol klub ilyen olcsón elengedte, elvégre még így is nyert az üzleten. Az is biztos ugyanakkor, hogy egy 90-szeres válogatott, még mindig csak 32 éves középpályásért, aki játszott az angol és az olasz élvonalban, a 350 ezer euró majdnem olyan, mintha ingyen lenne. Nem csoda, hogy a Fenerbahcénál is nagyon elégedettek az üzlettel.

Zdravko Kuzmanovic, 1,2 millió euró

Az Interre nem jellemző, hogy árun alul szerez meg játékosokat, hiszen a sztárklubokat általában igyekeznek a lehető legjobban megkopasztani. Kuzmanovic esetében azonban a milánóiaknak mégis csak sikerült kifejezetten olcsón igazolniuk egy olyan játékost, aki ereje teljében van, két topligában is jelentős rutinnal rendelkezik, sőt, a nemzetközi kupákban is van tapasztalata. A Fiorentina már 2007-ben hárommilliót fizetett a most 25 éves középpályásért, a VfB Stuttgartnak nyolcat is megért két évvel később, most viszont alig több mint egymillióért kelt el.

Forrás: AFP/Thomas Kienzle

Lewis Holtby, 1,75 millió euró

Fél év múlva a Tottenhamnek egyetlen eurót sem kellett volna fizetni a német középpályásért, akinek a szerződése az idény végén lejárt volna a Schalkénál. A Spursnél azonban úgy vélték, hogy megéri már most megszerezni őt 1,75 millió euróért, a londoniak trénere, André Villas-Boas konkrétan így fogalmazott: "Az évszázad üzletét kötöttük".

Moussa Sissoko, 2,5 millió euró

A Newcastle United ráállt a francia vonalra, keretében már tíz francia játékos található. Persze a Szarkák nem véletlenül szemezgetnek a Ligue 1-ből, hiszen potom 2,5 millió euróért igazolhatnak egy mindössze 23 éves, francia válogatott középpályást, aki közel 200 élvonalbeli találkozón lépett pályára. A transfermarkt.de szerint Sissoko piaci értéke tízmillió euró, a Newcastle ennek a negyedéért vette meg.

Wesley Sneijder, 7,5 millió euró

Ha azt vesszük, hogy a holland középpályás két és fél évvel ezelőtt BL-t nyert az Internazionaléval, megválasztották a sorozat legjobb középpályásának, a világbajnokságon pedig a második legjobb játékosnak, ráadásul még mindig csak 28 éves, akkor a Galatasaray által kifizetett 7,5 millió euró alkalmi vételnek tűnik. Főleg, ha azt nézzük, hogy a transfermarkt.de szerint Sneijder 19 milliót ér.

Forrás: AFP/Bulent Kilic

Tényleg ennyibe került?

Mateo Kovacic, 11 millió euró

Ha egy mindössze 18 éves, már közel 50 élvonalbeli bajnokit játszott, tucatszor pályára lépett a Bajnokok Ligájában, sőt, még gólt is szerzett a sorozatban, akkor mindenképpen nagy tehetségnek mondható. Ezzel együtt az Internazionale nem kis kockázatott vállalt, amikor a transfermarkt.de által hárommillió euróra taksált horvát középpályásért 11 millió eurót sem sajnált, hiszen a milánói egyesületre nem jellemző, hogy az ifjú titánok ott futnának be - gondoljunk csak a pár éve hasonlóan kezelt brazil Coutinhóra.

Yann M'Vila, 12 millió euró

A középpályás már több mint 100 bajnokin szerepelt Franciaországban, és 22-szeres válogatott, tehát nem arról van szó, hogy ne lenne kiváló futballista, ám ezzel együtt a 12 millió eurós vételár túlzásnak tűnik. A fegyelem nem M'Vila legnagyobb erőssége, a francia szövetség például még tavaly nyáron két évre eltiltotta a válogatottól, mert engedély nélkül elment bulizni az U21-es csapat edzőtáborából. Korábbi edzője, Frédéric Antonetti viszont így jellemezte: "Úgy olvassa a játékot, mint Makelele, a kisugárzása olyan, mint Vieirának, és úgy passzol, mint Yaya Touré." Úgyhogy az orosz Rubin Kazany akár jó üzletet is köthetett.

Forrás: AFP/Damien Meyer

Daniel Sturridge, 15 millió euró

Az angol futballpiaccal kapcsolatban gyakori a vád, hogy felülárazza a hazai játékosokat, amire a 23 éves támadó kiváló példa, ugyanis összesen már több mint 22 millió eurót költöttek rá. Ebből 15-öt a Liverpool fizetett ki most januárban, annak ellenére, hogy a csatárnak gyakorlatilag csak egyetlen jó szezonja volt a Chelsea-ben, és akkor is csak 11 gólig jutott.

Christopher Samba, 15 millió euró

Persze Sturridge már legalább letett valamit asztalra, elvégre mégis csak angol válogatott, ráadásul még viszonylag fiatal. Samba ezzel szemben már 28 éves, soha nem játszott a Bajnokok Ligájában, és a jelek szerint nem is fog. hiszen a Queens Park Rangersszel a kiesés elkerülése a célja. Már az is meglepő volt, hogy az Anzsi Mahacskala egy éve 14 millió eurót fizetett érte a Blackburn Roversnek, de hogy most a QPR még erre is rátegyen egymilliót, elsősorban a londoni egyesület kétségbeesését jelzi.

Forrás: AFP/STR

Taison, 15,2 millió euró

A Sahtar Donyeckre nem jellemző, hogy spórolna, ha egy brazil focistáról van szó, de a Taisonért kifizetett több mint 15 millió euró egy kicsit soknak tűnik egy olyan csatárért, aki két és fél idény alatt mindössze 13 gólt ért el az ukrán élvonalban a Metaliszt Harkiv színeiben. Az ősszel a Rosenborg ellen az Európa Ligában szerzett rendkívül látványos találat azért alighanem hozzájárult ahhoz, hogy a Sahtar kifizesse ezt az összeget.

http://www.youtube.com/v/ZsIJ1gemMCk?version=3&hl=hu_HU


www.globalsoccerapp.com