Vágólapra másolva!
Télen tizenkilenc olyan külföldi futballista szerződött a magyar bajnokságba, aki korábban még nem fordult meg nálunk. Akad köztük salvadori és szlovák válogatott, UEFA-kupa-győztes, és olyan is, akinek a születési dátuma sem egyértelmű. Általában az ígéretesen indult, majd megbicsaklott karrierek újabb állomása a magyar NB I.

A legnagyobb visszhangot egy olasz játékos Kispestre igazolása váltotta ki, a La Repubblica olasz lap szerint ugyanis Davide Lanzafame vallomásában elismerte, hogy 2008-2009-ben 6-7 ezer eurót kapott két olasz bajnoki megbundázásáért. A Honvédnak papírja van az olasz szövetségtől, hogy a csatár ellen nem folyik eljárás, szakmai szempontból pedig teljesen érthető, hogy ragaszkodnak a focistához, képességei ugyanis elvben kiemelkednek a magyarországi átlagból.

Forrás: AFP/Tiziana Fabi
Lanzafame (balra) a Catania játékosaként

C. Ronaldóhoz hasonlította a Juventus edzője

A 26 éves támadó Torinóban született, és a Juventus utánpótláscsapataiban kezdett játszani, olyan jól, hogy 20 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között. 2007 júliusában a Serie B-ben szereplő torinóiaknál Marcelo Zalayeta helyett állt be, és így David Trezeguet mellett játszhatott a csatársorban. Az olasz szokásoknak megfelelően ezt követően kölcsönadták, mégpedig a Barinak, ahol szintén meggyőző teljesítményt nyújtott. Harmichét meccsen tíz gólt szerzett a másodosztályban, a csapat trénere, a ma a Juventust irányító Antonio Conte egyenesen Cristiano Ronaldóhoz hasonlította. Lanzafame ez idő tájt rendszeresen játszott az U21-es válogatottban is. Ezután a Palermo szerezte meg a támadó játékjogának a felét, így bemutatkozhatott a Serie A-ban, de sem itt, sem más kluboknál nem tudott tartósan megragadni, évről évre váltott. A Palermo, a Parma, a Juventus, a Brescia és a Catania színeiben összesen 63 mérkőzésen játszott az olasz élvonalban, és nyolc gólt szerzett. Hivatalosan jelenleg is a Catania játékosa, ősszel a Serie B-s Grossetónak adták kölcsön, ahol 16 meccsen két gólig jutott.

http://www.youtube.com/embed/JT7WKSITUjA

Lanzafame góljai az olasz első- és másodosztályban, illetve a korosztályos válogatottban


A többi kispesti igazolásnak nincs ilyen erős előélete, de azért Raffaele Alcibiade is a Juventusnál nevelkedett, sőt, a 22 éves hátvéd jelenleg is a torinóiak futballistája, bár még egyetlen mérkőzésen sem szerepelt a klubnál. Játszott kölcsönben a Pescarában, a Gubbióban, a Nocerinában, legutóbb a harmadosztályú Carreresét erősítette, és hatszor az olasz U20-as válogatottban is szerepelt.

A harmadik itáliai szerzemény Argentínában született, de Leandro Martínez is az olaszoknál lett U20-as válogatott. Pályafutását a Parmában kezdte, és 2008 áprilisában a Serie A-ban is bemutatkozhatott - ez volt az egyetlen élvonalbeli meccse a felnőttek között. Következtek az állandó kölcsönadások, sorban a Ternana, a Carpenedolo és a Süd Tirol. 2010-ben végleg megvette az Albinoleffe, ám az előző szezont már a harmadosztályú Cremonesében töltötte.

A négy új kispesti között a román Claudiu Pascariu a kakukktojás. Az aradi születésű hátvéd éveken keresztül játszott az alacsonyabb osztályokban az UTA Araddal, majd tavaly nyáron az FCM Targu Muresbe szerződött, de a román második vonalnál sohasem futballozott magasabb szinten.

Van Persie cseréje volt az UEFA-kupa-döntőn

A Kispesthez hasonlóan a Ferencváros is edzőjének a kapcsolatait kihasználva erősített. A 29 éves brazil szélső, Leonardo a Red Bull Salzburgnál dolgozott együtt Ricardo Monizzal, de tavaly október óta nem volt klubja. Pedig személyében egy komoly csapatokban is megfordult játékost köszönthetünk. Még csak 12 éves volt, amikor a Feyenoord tehetségkutatója felfigyelt rá Brazíliában, és áthozta Európába, majd öt évvel később már be is mutatkozhatott a holland élvonalban. 2002-ben UEFA-kupát nyert, a Borussia Dortmund elleni döntőben Robin van Persie helyére cserélték be, de visszatérő sérülései miatt öt év alatt mindössze 55 bajnokit játszott a csapatban. 2006-ban a NAC Bredához szerződött, ahol többek között a jelenleg szintén a Fradiban futballozó Julian Jenner is a klubtársa volt. Egy évvel később némi meglepetésre az Ajax Amsterdam vette meg, de nem sokra rá térdszalag-szakadást szenvedett. 2009-ben visszatért Bredába, a Red Bull Salzburg innen vette kölcsön 2011 nyarán. A holland élvonalban 161 meccsen 25 gólt ért el, Ausztriában 30/4 volt a mérlege, ezen kívül 36 európai kupameccs van a háta mögött.

http://www.youtube.com/embed/vNSA3fw4z7Q

Leonardo tíz legszebb gólja az Ajaxban

A szlovén Murától leigazolt Stanley Aborah kevésbé volt sikeres, de ő is elmondhatja magáról, hogy szerepelt az Ajaxban. Apja ghánai válogatott volt, az ifjabbik Stanley azonban Belgiumban nőtt fel, és szerepelt is a belga korosztályos válogatottban. Négy mérkőzésen lépett pályára az Ajaxban, majd játszott a Den Boschban, a Gillinghamben, a Vitesse Arnhemben és legutóbb a szlovén Murában, ahol védekező középpályásként egy gól és egy gólpassz fűződött a nevéhez ősszel.

Quenten Martinus a Holland-Antillákon született, de a teljes karrierjét Hollandiában töltötte. Az SC Heerenveenben mutatkozott be mindössze 20 évesen 2011 januárjában, itt nem nagyon fért be a csapatba, ősszel a másodosztályú Sparta Rotterdamban viszont alapember volt.

Forrás: AFP/ANP

A fiatal brazil középhátvédről, Júnior Fellről már nem lehet ilyen sokat tudni. A Santa Catarina államban található Metropolitano SC színeiben már 2010-ben a felnőttek között játszott az állami bajnokságban, majd kölcsönadták a riói Vasco da Gamának, ahol rendszeresen szerepelt az ificsapatban. Tavaly visszatért nevelőklubjához, de többnyire csak az utánpótlásban játszott.

Dél-amerikai körút után Kecskemét

A Kecskemét három új légiósa közül Edgardo Javier Díaz esete annyiban érdekes, hogy a klub hivatalos honlapja szerint 1988. október 20-án született, viszont az internetes adatbázisok egy része (köztük a mértékadónak tartott Transfermarkt.de) a születését 1988. január 19-re teszi. Annyi mindenesetre biztos, hogy Argentínában, Rosarióban látta meg a napvilágot, a másodosztályú Club Atlético San Martínban kezdett focizni, majd 2011-ben a chilei Unión Temucóba szerződött. Játszott a bolíviai Bloomingban is, tavaly pedig a chilei másodosztályú CD Navalban.

A grúz középpályás Givi Joszeliani ellenben még csak egyetlen csapatban, a Torpedo Kutaisziban szerepelt. Az előző szezonban alapember volt, 29 bajnokin játszott, és a grúz U21-es válogatottban is rendszeresen számítottak rá, a mostani évadban viszont csak egy EL-selejtezőn vetették be. A montenegrói Marko Vukasovic a szerb másodosztályú Proleter Novi Sadból, vagyis Újvidékről érkezett, ahol két és fél szezon alatt 43 meccsen szerepelt.

A román harmadosztályból vett kapust a Kaposvár

A kaposváriak új kapusa, a szerb Marko Campar az előző két évet a román harmadosztályú Chimia Braziban töltötte, előtte fél évig az Otelul Galati, fél évig a Petrolul Ploiesti játékosa volt, de egyik klubnál sem lépett pályára. A 2009-2010-es idényben hét meccsen védett a szerb másodosztályú Radnicski Zomborban.

A görög középhátvéd, Lazarosz Fotiasz 21 éves kora ellenére már négy egyesületben is megfordult: ifistaként az Irakliszban szerepelt, majd a másodosztályú Pontioi Kateriniben mutatkozott be a felnőttek között. Innen szerződtette 2011-ben a Larissza, majd egy év elteltével az Anajenniszi Epanomi játékosa lett. A két csapattal összesen kilenc bajnokin játszott a görög második vonalban.

Innen folytatják majd:
1. Győri ETO FC 17 11 5 1 35-15 38 pont
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28-18 32
3. DVSC-TEVA 17 9 1 7 24-18 28
4. Videoton FC 17 7 5 5 21-15 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27-25 25
6. Ferencváros 17 6 7 4 26-23 25
7. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17-19 24
8. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17-20 23
9. MVM Paks 17 5 8 4 24-19 23
10. Újpest FC 17 5 7 5 25-22 22
11. Szombathelyi Haladás 17 5 6 6 22-18 21
12. Kecskeméti TE 17 5 5 7 21-26 20
13. Lombard Pápa Termál FC 17 5 5 7 16-25 20
14. PMFC-Matias 17 4 7 6 17-21 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15-30 11
16. FGSZ Siófok 17 2 3 12 15-36 9

Elefántcsontpart, Prága, Pápa


Pápára egy korosztályos válogatott elefántcsontparti támadó érkezett Georges Henri Griffiths személyében, aki tavaly februárban igazolt Európába, és az elmúlt egy évben a Sparta Praha tartalékcsapatában futballozott. A szezonban kilencszer játszott a cseh harmadik vonalban, tizenkétszer az ificsapatban.

Megrekedt szlovák és feltörekvő grúz Győrben

A listavezető Győr egy tizennégyszeres szlovák válogatott balhátvéddel erősített, akiért 2006-ban a Lokomotiv Moszkva kétmillió eurót fizetett. Marian Had akkor 24 éves volt, de az orosz kaland nem jött be neki, főleg visszatérő sérülései miatt. A moszkvaiak előbb a portugál Sportingnak, majd a cseh Sparta Prahának adták kölcsön, aztán 2010-ben végleg hazatért a Slovanhoz. Pozsonyban ismét rendszeresen játszott, de a válogatottba nem került vissza, utoljára 2007-ben kapott meghívót. Ősszel a szlovák második vonalban futballozott Dunaszerdahelyen, a DAC-ban.

Forrás: AFP/Samuel Kubani
Had (jobbra) az ETO-ban találhat magára

A másik új győri, a 19 éves grúz Giorgi Kvilitaia egyelőre nagy reménységnek számít, hazája másodosztályában, az FC Sasco Tbiliszi színeiben ősszel 16 mérkőzésen 22 gólig jutott.

Amerikaiból salvadori lett a Videoton csatára

A Videoton ismét a portugál élvonalból igyekezett erősíteni, igaz, a salvadori Arturo Álvarez csak egy éve játszott ott, előtte sokáig az Egyesült Államokban focizott. Nem is rosszul: 2003-ban, 18 évesen a 13. volt az MLS Superdrafton, a focisták börzéjén - a San Jose Earthquakes szerezte meg -, Európából pedig a Girondins Bordeaux is érdeklődött iránta. Houstonban született, így a korosztályos amerikai válogatottnál is figyelembe vették, és ha nem sérül meg, 2005-ben ott lett volna az U20-as világbajnokságon. A nagyválogatottba nem hívták be, noha rendszeresen játszott a bajnokságban, a San Jose után a Dallasban, majd 2008-tól ismét az Earthquakesben. 2009-ben elfogadta a salvadori válogatott meghívását, és egy Trinidad és Tobago elleni vb-selejtezőn mutatkozott be. Tavaly a Real Salt Lake-ben futballozott, összesen 182 meccsen játszott az amerikai profi ligában, 24 gólt szerzett, 19 gólpasszt adott. 2012 januárjában írt alá a Pacos Ferreirához, de ősszel csak négy találkozón küldték pályára.

http://www.youtube.com/embed/Yl0-zMA3WBw

Jelenetek Álvarez pályafutásából

Vítor Gomes ezzel szemben tősgyökeres portugál, olyannyira, hogy 2007-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon szerepelt korosztályos válogatottnak, együtt játszhatott például Fábio Coentraóval. Bátyja, José is futballista, és mindketten a Rio Avéban kezdtek játszani, Vítor egészen mostanáig nem is futballozott máshol (a Cagliari ugyan 2008-ban kölcsönvette fél évre, de egyszer sem vetették be az olaszoknál). Összesen 94 élvonalbeli bajnokija van Portugáliában, ebből tízet ebben a szezonban játszott.

Egy francia Debrecenben

A Debrecennek Varga József eligazolása miatt védekező középpályásra volt szüksége, és végül Mamadou Waguéban találta meg a megoldást. A 22 éves francia, aki középhátvédként is bevethető, ősszel csak a harmadik vonalban szerepelt, mivel klubja, a szebb napokat is látott Metz tavaly kiesett a másodosztályból is. Wagué a Le Mans-ban kezdte pályafutását, három meccset az élvonalban játszott, majd a másodosztályban is maradt a klubnál, egészen 2012 januárjáig. 2009-ben egyszer a francia U19-es válogatottban is pályára lépett.

Forrás: AFP/Pascal Porchard-Casabianca
Wagué (balra) a francia harmadik vonalból érkezik

A teljes átigazolási lista

Budapest Honvéd

A négy idegenlégiós mellett a kispestiek több játékost is felhívtak az ifjúsági csapatból a felnőttek közé. A szurkolók elsősorban az Olaszországból érkezett triótól várnak sokat.

Érkezett: Raffaele Alcibiade (Juventus), Davide Lanzafame (Catania), Leandro Martínez (Cremonese), Claudiu Pascariu (FCM Targu Mures)
Távozott: Dieng Cheikh Abass (Thanh Hoa FC), Vólent Roland, Nagy Mihály Krisztián (Kazincbarcika), Faggyas Milán (Szolnok), Filip Kostic (Javor Ivanjica), Alexis-Sundas (Hellas Verona), Marko Rajic, Ibrahima Thiam-Iyane, Anatolis Joel Toe, Boris Bjelkanovic, Donato Bottone, Marko Vidovic

DVSC-TEVA

Az alapemberek közül Varga József távozott, és mindkét érkező az ő posztjára jött, vagyis nagy változások nem voltak a Lokinál, de a válogatott középpályás pótlása nem lesz egyszerű.

Érkezett: Luis Ramos (KTE-Phoenix Mecano), Mamadou Wagué (FC Metz)
Távozott: Birtalan Botond (Pécsi MFC), Farkas II Balázs (Győri ETO FC), Nenad Kiso (Simurq Zaqatala), Varga Róbert, Yannick Mbengono (KTE-Phoenix Mecano), Varga József (Greuther Fürth), Roguy Méyé

Diósgyőri VTK

A télen újabb válogatott futballistát szerződtetett a Diósgyőr, Kádár Tamással stabilizálódhat a védelem.

Érkezett: Kádár Tamás (Roda JC), Hornyák Marcell (Kazincbarcika), Youssef Sekour (Lombard Pápa Termál FC)
Távozott: Bogáti Péter (Kazincbarcika), Jeff Silva (ABC FC), Czégel Máté, Igor Gal, Halgas Tibor, Szavo Rakovic

Egri FC

Az újonc amúgy sem túl erős kerete tovább gyengült, és a klub tulajdonosi viszonyai körüli bizonytalanság sem tesz jót a csapatnak.

Érkezett: Debreceni Dávid (Felsőtárkány SC), Palásthy Norbert, Palásthy Dávid (Vác)
Távozott: Igor Pisanjuk (Vasas), Romhányi Tamás (Felsőtárkány), Michael Stanislaw (SV Horn), Kovács Gábor (Paksi FC), Szimeon Hrisztov (Peliszter Bitola), Josef Hamouz, Petr Knakal, Piller József, Joel Tchami, Goran Vujovic, Wolry Wolfe

Ferencvárosi TC

Papíron nagyon jól erősített a Fradi, az érkező játékosok többsége komoly rutinnal rendelkezik erősebb bajnokságokból, viszont lassan kikopnak a magyar futballisták a keretből.

Érkezett: Stanley Aborah (NK Mura), Júnior Fell (Metropolitano), Quenten Martinus (SC Heerenveen), Leonardo (klub nélküli)
Távozott: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila, Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC), Máté János, Menyhárt Attila (Siófok)

Győri ETO FC

Az egykori közönségkedvenc, Tarmo Kink visszacsábítása, valamint a szlovák balhátvéd, Marián Had leigazolása sem tűnik rossz döntésnek.

Érkezett: Farkas II Balázs (DVSC-TEVA), Marián Had (DAC), Tarmo Kink (Varese), Giorgi Kvilitaia (FC Sasco Tbiliszi)
Távozott: Jarmo Ahjupera, Valentin Babic (Győri ETO II), Mihai Dina (Poli Timisoara), Marko Dinjar

Szombathelyi Haladás

A szombathelyieknél nem volt nagy mozgás a télen, az egykoron nagy tehetségnek tartott Simon András viszont akár még be is válhat.

Érkezett: Simon András (Lombard Pápa)
Távozott: Korolovszky Gábor (Nyíregyházi Spartacus), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Nagy Zoltán (ZTE FC)

Kaposvári Rákóczi

A megszokottól eltérően a kaposváriaktól egyetlen alapember sem ment el, az új szerzemények viszont lutrinak tűnnek a korábban a klubnál már megfordult Dankwah kivételével.

Érkezett: Aaron Addo Dankwah (FC Lugano), Marko Campar (klub nélküli), Lazarosz Fotiasz (Anajenniszi Epanomisz)
Távozott: Fenyvesi Olivér (Kozármisleny), Horváth László (Szigetszentmiklósi TK), Katona György (Nyíregyháza), Vadas Zalán (Soproni VSE)

KTE-Phoenix Mecano

A fél keret kicserélődött Kecskeméten, és a távozók helyére ugyan minőségi utánpótlás érkezett, de Horváth Ferencnek nincsen sok ideje arra, hogy csapatot építsen.

Érkezett: Edgardo Javier Díaz (klub nélküli), Christian Ebala (FK Asztana), Hullám Attila (Szigetszentmiklósi TK), Givi Joszeliani (Torpedo Kutaiszi), Varga Róbert, Yannick Mbengono (DVSC-TEVA), Mogyorósi József (Siófok), Rajczi Péter (Újpest FC), Marko Vukaszovics (FK Novi Sad), Kovács Ádám (Nyíregyháza)
Távozott: Balogh Béla (Pécsi MFC), Joseph di Chiara (Torpedo Moszkva), Farkas Balázs (Mezőkövesd), Foxi Kéthévoama (FK Asztana), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC), Francis Litsingi (FK Teplice), Luis Ramos (DVSC-TEVA), Tarabai (Hibernians), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr), Bertus Lajos, Sindou Dosso, Jorginho

Lombard Pápa Termál FC

Kicsit magyarosabb lett a pápaiak kerete, négy külföldi is távozott, az új igazolások között pedig csupa hazai focista található.

Érkezett: Dóczi Krisztián, Enyingi Marcell (BKV Előre), Beliczky Gergő (Ferencváros), Szolga Máté (FC Twente), Tajthy Tamás (Újpest FC)
Távozott: Joze Benko (NK Zavrc), Fellai József (Kozármisleny), Youssef Sekour (DVTK), Mouhamadou Seye (ZTE), Simon András (Haladás), Aleksandrs Cekulajevs

MTK Budapest

A Hungária körúton továbbra is bíznak a saját nevelésű fiatalokban, bár Könyves Norbert távozása még problémákat okozhat.

Érkezett: Varga Szabolcs (Vasas)
Távozott: Djordje Djuric (Tatabánya), Könyves Norbert (Paks), Sasa Macura (Szigetszentmiklósi TK)

MVM Paks

Az MTK-s Könyves Norbert megszerzésével egyértelműen erősödött a paksi keret, ahol még mindig nincsenek légiósok.

Érkezett: Könyves Norbert (MTK), Németh Gábor (klub nélküli), Juhász Dániel (Zalaegerszegi TE), Kovács Gábor (Eger)
Távozott: Csehi Tamás (Dunaújváros), Kovács Attila (Veszprém), Sipeki István, Pokorni Péter (Szolnoki MÁV FC), Simon Attila (Pécsi MFC), Sifter Tamás

PMFC-Matias

Két volt válogatott védőt is szerződtetett a Pécs, amelynél nem csak a kispadon volt nagy mozgás a télen.

Érkezett: Balogh Béla (Kecskeméti TE), Nagy József, Koller Krisztián (Kozármisleny), Lázár Pál (klub nélküli), Simon Attila (Paks), Birtalan Botond (DVSC-TEVA)
Távozott: Bajzát Péter, Bodnár László (Nyíregyháza), Luka Vucko (San Antonio Scorpions), Demjén Gábor (Balmazújváros), Solomon Okoronkwo (PMFC II), Leon Panikvar, Ceolin

FGSZ Siófok

A külföldről hazatérő Tímár Krisztián mellett a többi élvonalbeli klub kölcsönjátékosaival próbál megmenekülni a kieséstől a klub.

Érkezett: Kiss Zoltán (Békéscsaba), Márkus Gábor (klub nélküli), Máté János, Menyhárt Attila (Ferencváros), Mokánszki Norbert (DVSC-DEAC), Takács Zoltán (Újpest FC), Tímár Krisztián (klub nélküli)
Távozott: Egerszegi Tamás (St. Trond), Mogyorósi József (Kecskeméti TE), Sipos Norbert (Haladás VSE), Marian Sluka (ZTE FC), Zamostny Balázs (Újpest FC), Molnár Marcell

Újpest FC

Tovább szűkült az újpestiek amúgy sem bő kerete, a belga tulajdonos jelenleg inkább a jogi hadakozással van elfoglalva.

Érkezett: Zamostny Balázs (Siófok)
Távozott: Barczi Dávid (St. Trond), Jadin Zarisz (Standard Liege), Popovics Bertold (Vasas), Rajczi Péter (Kecskeméti TE), Tajthy Tamás (Lombard Pápa), Takács Zoltán (Siófok), Szabó Bence, Üveges Szabolcs

Videoton FC

Juhász Roland hazacsábítása nagy fogásnak tűnik, de a védelemben a fehérváriak amúgy sem voltak gyengék. A két portugáliai igazolás sem tűnik rossznak.

Érkezett: Arturo Álvarez (Pacos Ferreira), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vítor Gomes (Rio Ave)
Távozott: Babos Barna (ZTE FC), Renato Neto (La Gantoise), Kaká (RC Deportivo), Walter Lee (SC Lokeren), Sándor György (Ittihad FC), Somodi Bence (Puskás Akadémia)


www.globalsoccerapp.com