Mi történt a Barcával?

Többről van szó annál, hogy a világ legjobb csapatának tartott Barcelona két fontos meccset is elbukott egy héten belül. A Real Madrid ellen, hazai pályán szinte semmi sem működött a mostanra természetessé vált varázslatból, a csapat darabokra hullott, Messit még sohasem láttuk ilyen fásultnak, az edző pedig a szenvedés láttán csak arra volt képes, hogy keresztet vessen a kispadon. Véget ért egy korszak, vagy vissza lehet-e még térni a csúcsra a tiki-takával?

Kevesebb mint egy héten belül másodszor szenvedett kétgólos vereséget a Barcelona, amire két tényező miatt is felkaptuk a fejünket: egyrészt azért, mert ezt megelőzően az egész idényben összesen háromszor kapituláltak Messiék, másrészt pedig azért, mert mindkét meccsen feltűnően gyenge produkciót nyújtott a katalán csapat.

Ha ezt a két vereséget a bajnokságban szenvedi el a Barcelona, az is meglepő lett volna, de közel sem szólt volna ekkorát, mivel olyan pontelőnnyel áll az élen, hogy így sem veszélyeztetné semmi a bajnoki címet. Az első vereség azonban a Milan elleni BL-nyolcaddöntőn, a második pedig a Real Madrid elleni kupavisszavágón következett be, amivel egy megnyerhető trófeától máris elesett a Barca, és egy másiktól is jóval távolabb került. Vajon mi az oka az elmúlt években külön kategóriát képviselő kirakatcsapat visszaesésének? Kiismerték volna a játékát? Vagy csak ennyit számít, hogy Tito Vilanova nincs a csapat mellett?

Edző nélkül nem megy

A korábban a Barcával mindent megnyerő Josep Guardiola segédedzőjeként dolgozó Vilanováról tavaly nyárig az emberek többsége csak azt tudta, ő volt az az ember, akinek José Mourinho belenyúlt a szemébe egy Real elleni viharos meccsen. Aztán amikor a Barcelona olyan rajtot produkált az új edzővel, amire korábban még nem volt példa sem a klub, sem a spanyol foci történetében, a csapatot féltők szép lassan elcsöndesedtek, mert a gépezet ugyanolyan tökéletesen működött, mint a Guardiola-érában.

Decemberben azonban jött a rossz hír: 2011-es műtéte után ismét daganatot találtak az edző fültőmirigyében. Vilanova január 19-én volt utoljára a csapat mellett - akkor szenvedte el egyébként első vereségét a Barca a Real Sociedad ellen -, azóta New Yorkban kezelik, nélküle pedig öt győzelem, két döntetlen és két vereség a csapat mérlege.

Roura arcára minden rá van írva

"Anélkül, hogy kétségbe vonnám az edzői stáb többi tagjának a tudását, egyértelmű, hogy Tito Vilanova hiányzik a csapat mellől. Ő az edzőnk és a vezérünk is, és képzeljék el, milyen hatással van egy intézmény vagy egy gyár működésére, ha az egészet irányító ember kiesik. Ezért is fontos, hogy meglátogassuk őt, és megnézzük, hogy halad a gyógyulása. Az egészsége bármelyik meccsnél és trófeánál előbbre való" - nyilatkozta Sandro Rosell, a Barcelona elnöke, aki szerda délelőtt érkezett New Yorkba, hogy meglátogassa az edzőt, miközben további támogatásáról biztosította a Vilanovát helyettesítő Jordi Rourát.

Pedig szembetűnő, hogy Roura nem tud érdemben belenyúlni a meccsbe, a Milan és a Real ellen is csak szenvedett a Barca, és ahogy a játékosok, úgy az edző arcán is a tanácstalanság tükröződött. Ha gonoszkodni akarunk, akkor azt mondhatnánk, hogy Rourának a Real elleni meccsen az volt a leglátványosabb megmozdulása, amikor a második félidő elején keresztet vetett a kispadon.

Vérszegény múlttal a Barca kispadjára

Jordi Roura és Tito Vilanova még tinédzserként találkozott a Barcelona híres utánpótlásnevelő-központjában, a La Masiában, és barátságuk azóta is tart. Roura 14 évesen került a La Masiába, 21 évesen mutatkozott be a Barca első csapatában, de a Milan elleni Szuperkupa-döntőben elszenvedett térdsérülése miatt később már csak kilenc meccset játszott a Barcelonában, majd 26 évesen visszavonult. Edzői pályafutása Japánban indult, ahol a Yokohamánál Carlos Rexach stábjában dolgozott, majd a katalán kiscsapatnál, a Terrassánál is gyűjtött némi tapasztalatot. Az edzői szakma árnyékos oldalát a harmadosztályú L'Hospitaletnél ismerhette meg, ahol pár hónap után kirúgták, mert a csapat nem tudta kiharcolni a bennmaradást. 2009-ben Roura is bekerült Pep Guardiola stábjába, ahol játékosmegfigyelőként dolgozott, és a videós elemzéseknél is fontos szerepe volt, éppen ezért volt furcsa, hogy nem tudott reagálni sem a Milan, sem a Real védekezésre épülő, kapu elé tömörülő taktikájára.

A recept

A Guardiola-korszak óta tudni lehet, hogy ha egy csapat le akarja győzni a Barcelonát, akkor el kell felejteni a látványos futballt, fel kell húzni egy dupla védelmi vonalat a kapu elé, és közben odafigyelni a kontráknál arra a pár helyzetre, ami adódik. Ezt csinálta anno a Mourinho-féle Inter és a Hiddink-féle Chelsea a BL-ben, előbbi tíz emberrel is kibekkelte a Barcát, utóbbit pedig a norvég Övrebö finoman szóva is fura ítéletei, valamint Iniesta léc alá vágódó bombája fosztotta meg a BL-döntőt jelentő bravúrtól.

A Milan nem csinált mást, mint elővette ezt a jól bevált receptet, amely tavaly is működött a San Siróban, a Barca elleni negyeddöntő első meccsén, most pedig annak ellenére sikerült még precízebben előadni, hogy azóta a középpályán és a védelemben is sokat gyengült a játékosállomány.

A Milan betömörült középen, elszívva a levegőt a Messi, Xavi, Iniesta szentháromság elől, így a félelmetes tiki-takára nem volt hely, a Barca szélsőjátéka pedig gyakorlatilag nem létezett, mert a Milan a háromtámadós játékkal arra kényszerítette az ellenfelet, hogy Dani Alves vagy Jordi Alba ott maradjon a Piqué, Puyol páros közelében biztosítani.

A Milan nemcsak bekkelt, remekül is kontrázott

A Milan ráadásul tanult a korábbi Barca-meccsek hibáiból, és igyekezett minimálisra csökkenteni a Messiék ellen gyakran végzetes labdaeladásokat a középpályán, így viszonylag egyszerű taktikát választott: előrevágta a labdákat, abban bízva, hogy azt a középcsatár Pazzini képes megtartani, vagy a gyors El Shaarawy a védelem mögé tud kerülni egy beindulásból. Ez történt a második gólnál, amikor a csereként beállt Niang versenyt futott, majd párharcot nyer Puyol ellen, a többit pedig El Shaarawy és Muntari úgy oldotta meg, mintha edzésgyakorlat lenne.

Hasonló jelenet játszódott le a kupavisszavágón, ráadásul kétszer is, az elsőnél Cristiano Ronaldo verte meg egy az egyben Piquét, aminek tizenegyes lett a vége, majd a második gól előtt Khedira kétségbeesetten kirúgott labdája után Di María küldte le spárgába Puyolt, megágyazva ezzel Ronaldo duplájának.

Mourinho Real-edzőként rögtön beleszaladt egy 5-0-s maflásba a Nou Campban, azóta viszont többször túljárt a Barca eszén az Internél már bevált, területet leszűkítő taktikával, igaz, volt olyan is, hogy egy kiállítás miatt borult minden, és a létszámfölényt ki is használták Messiék. Ha már Messi: nem véletlenül köszörülte a nyelvét a négyszeres aranylabdáson Mario Balotelli, a kis argentin a Milan és a Real ellen is észrevehetetlen volt a pályán, egyszerre tűnt fásultnak és kedvetlennek, és a rá jellemző kreativitást is az öltözőben hagyta.

Nincs B terv

A Mundo Deportivo spanyol lap nemcsak Messivel, hanem a komplett csapattal szemben felteszi a kérdést: miért tűnt úgy, hogy beletörődtek a vereségbe, amikor korábban, a már említett Inter vagy Chelsea elleni párharcokban az utolsó percig küzdöttek. Az is jogos kritika, hogy a Barca nem tud váltani meccsen belül, ha nem jön be az ellenfél térfelén elindított letámadás, és utána a sok passzból a helyzetek kidolgozása, akkor nincs B terv, marad a reménykedés, hogy a zsenik improvizálása elég lesz ahhoz, hogy sikerüljön begyötörni egy apró gólt, ami átszakítja a gátat.

Volt a Bernabéuban olyan Real-Barca rangadó, amelyen Benzema révén a 21. másodpercben vezetést szerzett a Real, Guardiola viszont gyorsan reagált, és négy védőről átállt háromra, Dani Alvest egy sorral feljebb vezérelte, Busquetset pedig berakta a védelem elé, ezzel segítve a labdakihozatalokat. A Real egy idő után elfáradt a meccs elején még hatásos letámadásban, a Barca középpályája pedig szép lassan felőrölte a Realét, ami végül 3-1-es győzelmet eredményezett. Itt pedig visszajutunk ahhoz a kérdéshez, hogy mekkora szerepe van az edzőnek a Barca hengerelésében, Vilanova ugyanis New Yorkból maximum a meccs előtti taktikát tudta felvázolni Mourának, aki nem tudott Guardiolához hasonlóan kitalálni valamit, amikor szükség lett volna rá. Ez egy Granada vagy egy Sevilla ellen még nem üt vissza, a Milan vagy a Real ellen viszont igen.

Messi messze van az aranylabdás formájától

Roura pechje, hogy a szezon talán legfontosabb időszakában került hozzá a csapat, talán erre is tekintettel van Xavier Bosch, a Mundo Deportivo Barca-érzelmű újságírója, aki azt mondja, nem lehet szétválasztani a dolgokat, és ha győz a csapat, akkor Messiéket kell isteníteni, ha pedig kikap, akkor keresztre kell feszíteni az edzőt.

Higgadt bölcsességnek, de ordító közhelynek is tarthatjuk a fenti gondolatot, a kedd este a Camp Noura telepedő sűrű csenddel viszont nehéz vitatkozni. Miután Varane fejese védhetetlenül a bal felsőbe vágódott, a Real akár el is kezdhette volna lehozni a kulcsembereit, hadd pihenjenek rá a szombati Clásicóra. 3-0-nál pedig egy olyan tízpercet láthattunk, amilyet utoljára talán valamikor Rijkaard idején produkáltak a gránátvörös-kékek. Darabokra hullt a csapat, teljessé vált a zűrzavar, úgy tűnt, ha ezen múlna bármi is, még rúghatna hármat a Madrid. Ahogyan Casillas is fogalmazott, a Real minden téren felülmúlta ellenfelét. Ezen az estén nem csak foggal-körömmel kivédekezték a Barcát, vagy legyőzték egy mázlis góllal: Xaviék visszaszálltak a földre, maradtak fantasztikus focisták, és megszűntek félistenek lenni. Dani Alves elpasszolja magát, Messi tompa, Puyol lassú, Piqué reklamál, miután egyértelmű büntetőt csinált, Fabregast - ahogy a San Siróban is - le kell cserélni, majd a 74. percben Xavit is, miután kiderül, hogy egyáltalán a pályán volt.

Sokan mondogatták korábban, hogy a Messi, Xavi, Iniesta tengelyhez edző sem kellene, nem is lehet nekik mit tanítani. Ezzel szemben pontosan az bizonyosodik be a napokban, hogy a Guardiola-féle ultraprecíz, a legmagasabb szintű összjátékot felvonultató focihoz nem elég kimenni és gurigázni, motiváció kell, fantázia, és rendkívüli tudatosság. Nem véletlenül fáradt bele Guardiola négy év után ebbe a munkába, nem a levegőbe beszéltek, akik a hihetetlen szorgalmát és alázatát dicsérték. Most a varázslat oda, maradt a végtelen gurigázás, beindulások, gyilkos passzok, ziccerig játszott sokszögelések nélkül.

Sebezhető lett a védelem

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Barca sorozatban tizenkettedik meccsén kapott gólt, utoljára januárban, a Córdoba elleni kupavisszavágót sikerült lehozni nullára hátul. Persze nem lenne ennyire látványos a hátsó alakzat gyengesége, ha közben elöl termelne a félelmetes gépezet, de ez most nem az az időszak.

Jordi Alba és a Barca is padlóra került egy hét alatt

A Barcának ezek után nagyon kellene egy önbizalom-növelő győzelem, ebből a szempontból akár nagyon jól, de nagyon rosszul is elsülhet, hogy szombaton következik az újabb Clásico, ezúttal a bajnokságban. A rangadó előtt Mourinhónak lesz könnyebb dolga, mert a Real kedden kézben tartotta a meccset, az első félidőben többet lőtt kapura, és a középpályán is állta a sarat, igaz, közel sem volt olyan fojtogató a Barca letámadása, mint amilyet tőlük megszokhattunk.

Az elmúlt hét egymás elleni meccsből a Barca csak egyet nyert meg - a tavaly nyári Szuperkupa-döntő első felvonását -, úgyhogy Rourának fel kellene hívnia Guardiolát, hogy adja kölcsön azt a DVD-t, amellyel feltüzelte a játékosait. A klipben a Gladiátor című film jelenetei szerepeltek összevágva a Barca-sztárok megmozdulásaival.

Mintha kalapáccsal csaptak volna le

"Ha kikapunk, mindig azt mondják, hogy a fáradtság az oka. A legfontosabb az, hogy visszaszerezzük a lendületünket, mert a Milan elleni vereség olyan volt, mintha egy kalapáccsal lecsaptak volna minket, és a Real elleni kiesés is fájdalmasan érint" - nyilatkozta Xavi. "Szombaton itt a lehetőség a visszavágásra, és ez azért is fontos, mert egy győzelemmel növelnénk az előnyünket a riválisokkal szemben, és felemelt fejjel folytathatnánk a szezont. Nem dőlt össze a világ, csak kiestünk a kupából, de ez a sorozat volt legkevésbé fontos az összes közül."