Vágólapra másolva!
Melyik az a csapat a spanyol bajnokságban, amely a szezonban egyedül tudott nyerni az Atlético Madrid otthonában; először győzte le a Barcelonát; a legutóbbi 17 bajnokijából csak egyet veszített el; 8 mérkőzésen keresztül kiállítottak legalább egy embert az ellenfelétől; a 23-as keretében 16 saját nevelésű játékosa van? A Real Sociedad, amely katasztrofális rajtja ellenére BL-szereplést érő pozícióban áll. A recept ugyanaz, mint korábban a Bilbaónál, rengeteg fiatal, támadó futball és határtalan önbizalom.

Az Atlético Madrid bajnoki mérlege hazai pályán egészen a hétvégéig százszázalékos volt, azonban sorozatban 15. alkalommal már nem tudott nyerni. Falcaóék ugyanattól a csapattól kaptak ki, amelyik ebben az idényben először tudta legyőzni a Barcelonát, és immár 17 mérkőzés óta veretlen. A bravúrokat elkövető Real Sociedad már az ötödik a Primera Divisiónban, és ez a pozíció a Málaga európai porondról való kizárása miatt akár Bajnokok Ligáját is érhet.

17 bajnokin csak egyetlen vereség

A szebb napokat is megélt baszk egyesület, amely az 1980-as évek elején volt csúcson, utoljára 2003-ban szerepelt ilyen jól a bajnokságban. Akkor a Nihat Kahveci, Darko Kovacevic és Xabi Alonso nevével fémjelzett csapat ezüstérmes lett a Real Madrid mögött, de ez az egyetlen sikeres idény kakukktojás volt a gyengébbek között, olyannyira, hogy a Sociedad 2007-ben az élvonalból is kiesett, és három évbe tellett, míg visszaverekedte magát a legjobbak közé. Az előző két szezonban a kiesés elkerülése volt a cél, amit sikerült is elérni, és szinte semmi előjele nem volt annak, hogy az aktuális évadban ilyen jól szerepelhet a gárda.

Főleg, hogy az első tíz meccséből hatot is elveszítette az ősszel, és így tíz fordulót követően csak a 17. helyen állt. Úgy tűnt, hogy a Sociedad híveire megint egy gyötrelmes szezon vár, és a fanatikusok emiatt elsősorban az edzőt, a francia Philippe Montanier-t okolták, aki szerintük túlságosan is konzervatív felfogású játékot erőltetett a csapatra.

A 11. fordulóban azonban valami megváltozott: a hetek óta csapatba követelt két fiatal középpályás, Rubén Pardo és Asier Illarramendi egyaránt bekerült a kezdők közé, a Sociedad idegenben megverte 2-1-re a Málagát, és azóta mindössze egyetlen vereséget szenvedett - a Santiago Bernabéuban is 4-3-re kapott ki egy látványos találkozón. A baszkok 17 bajnokiból tehát csak egyszer kaptak ki, 27 forduló alatt csak a Barcelona, a Real és az Atlético szerzett több gólt náluk.

Folyamatos emberelőnyben

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Sociedad egyik pillanatról a másikra ultraoffenzív játékra váltott volna, és a mindössze 20 éves Pardo (akiért a Real Madrid állítólag már két éve hatmillió eurót ajánlott) sem lett alapember, többnyire továbbra is csak csere - azonban a játékosok hozzáállása, attitűdje mégis más lett, mintha elhinnék, hogy tényleg képesek nyerni. Kellett ehhez persze némi taktikai változtatás is. A csapat karmestere, Xabi Prieto a középpálya jobb oldaláról behúzódott középre, ahonnan még jobban össze tudja fogni a gárdát, jobban tud kombinálni, és nem jelent olyan nagy problémát a lassúsága.

A mexikói Carlos Vela pedig hasonló okból húzódott ki a bal vagy a jobb szélre, ahol remekül érvényesül a gyorsasága, míg a másik oldalon a szintén szélvészgyors Antoine Griezmann rohamozik. A Sociedad egyik fő fegyvere éppen ez a gyorsaság, ami jelentősen hozzájárult egy egészen megdöbbentő statisztikához: a 17. és a 24. forduló között, vagyis nyolc mérkőzésen keresztül a baszkok ellenfelétől mindig kiállítottak legalább egy játékost. "A sok piros lap nem véletlen. Olyan gyorsasággal és minőségben támadunk, hogy az ellenfél nem tud megállítani minket, csak szabálytalanságok árán" - magyarázta Griezmann.

Újabb baszk tehetséggyár

Az pedig külön öröm a drukkerek számára, hogy a keret nagy részét nem drága pénzen vett zsoldosok alkotják, hanem saját nevelésű futballisták. Mindez persze részben a kényszerűség eredménye: amikor a Sociedad 2007-ben kiesett az élvonalból, az anyagi nehézségek miatt az utánpótláshoz fordult, márpedig a klub akadémiáján, a Zubietán végzett szakmai munkát a jelek szerint csak a barcelonai La Masíához vagy a Bilbao utánpótlásához lehet hasonlítani.

A klub jelenlegi, 23 fős keretéből 16-an mondhatják el magukról, hogy a B csapatból kerültek fel a felnőttek közé, és az elmúlt időszakban egy különösen tehetséges generáció bontogatja szárnyait: a már említett Pardi és Illarramendi mellett a középhátvéd Inigo Martínez, vagy a francia, de 14 éves kora óta a klubnál szereplő Griezmann egyaránt 1990 után született.

De az idősebb korosztály tagjai között is sokan kötődnek a klubhoz - a keretben összesen heten vannak, aki nem csakhogy Baszkföldön, hanem azon belül is Guipúzcoa tartományban születtek. Köztük van a 29 éves Xabi Prieto is, akinek már ötéves korában szezonbérlete volt az Anoeta stadionba, és soha nem játszott más klubban - pedig egykori trénere, Juanma Lillo szerint akár még a Barcelonába is beférne.

A középpályás maga is kiemelte, hogy milyen jó a csapatszellem az együttesen belül. "Ha közös programunk van, akkor megesik, hogy 15-en is összejövünk" - jelentette ki, a csapat szereplését követően pedig megjegyezte: "Ha a szezon előtt valaki azt mondta volna, hogy ilyen jól fogunk állni, őrültnek tartottam volna".

www.globalsoccerapp.com