Vágólapra másolva!
A kilenc gólt szerző Bayern Münchenből ketten is bekerültek e heti álomcsapatunkba, a karrierje első mesterhármasát szerző Blerim Dzemaili, és a mindkét kapu előtt hatékony Gerrard mellé. Bekerült még egy tizenegyest hárító olasz kapus és Huszti Szabolcs duplázó helyettese is.

Kapus:

Gianluca Curci (olasz, Bologna): Udinében pontot szerezni majd mindegyik olasz klub számára jó eredménynek számít, ez a Bolognára is maximálisan igaz. A gól nélküli döntetlen főhőse Curci volt, aki még Antonio di Natale tizenegyesét is hárította.

Hátvédek:

Lukasz Piszczek (lengyel, Borussia Dortmund): A válogatottban nem volt nehéz dolga a San Marino elleni vb-selejtezőn a dortmundiak jobbhátvédjének, a Bundesligában pedig eredetileg pihentetni akarta őt Jürgen Klopp, ám egy sérülés miatt már az első félidőben be kellett cserélnie. Ez nyerő húzásnak bizonyult, mert a BVB Piszczek góljával és gólpasszával nyert 2-1-re Stuttgartban.

Jan Vertonghen (belga, Tottenham): Remek hetet zárt a Spurs hátvédje, hiszen előbb a válogatottal aratott nagyon fontos győzelmet a vb-selejtezők során Macedónia ellen, majd klubjával gyűjtötte be a három pontot. A Tottenham ezzel fel is jött a harmadik helyre a Premier League-ben, ami Vertonghen gólja nélkül nem történt volna meg.

Gabriel Paletta (argentin, Parma): Az argentin középhátvéd a példa arra, hogy egy dél-amerikai számára nem mindig előnyös nagyon fiatalon Európába igazolni. Paletta 20 évesen nem vált be Liverpoolban, viszont idősebben tökéletesen megfelelt az olasz élvonalban, ahol már közel száz meccse van, a hét végén pedig gólt is szerzett a Pescara ellen.

Sílvio (portugál, Deportivo): A galíciaiak helyzete pár hete még reménytelennek tűnt a Primera Divisiónban, egymás után két bajnokit nyertek, de még mindig az utolsó helyen állnak. A portugál balhátvéd, Sílvio pedig bombaformában játszik, az előző fordulóhoz hasonlóan most is gólt szerzett.

Középpályások:

Arjen Robben (holland, Bayern München): A visszatérő sérülések miatt a holland világsztár a szezon első felében csak keveset játszott, de mostanra már kezdi visszanyerni korábbi formáját. A válogatottban gólpasszt adott Robin van Persie-nek, majd hétvégén a Bundesligában egy assziszt mellett kétszer is betalált.

Blerim Dzemaili (svájci, Napoli): Egy héttel korábban megszakadt a nápolyiak nyeretlenségi sorozata, és a Torino ellen a hétvégén már nagyon felszabadultan játszott a csapat. Ez főleg Dzemailin látszott meg, aki pályafutása első mesterhármasát szerezte, 5-3-as győzelemre vezetve együttesét.

Steven Gerrard (angol, Liverpool): A Vörösök számára még mindig nem biztos, hogy kiléphetnek-e az európai porondra, de az Aston Villa elleni idegenbeli győzelem a hétvégén valamivel közelebb vitte ehhez az együttest. A csapatkapitány Gerrard magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, majd a gólvonalon egy látványos mozdulattal mentve bebiztosította a három pontot.

Konstantin Rausch (német, Hannover 96): A hannoveriek ebben a szezonban sérülés miatt már nem számíthatnak Huszti Szabolcsra, de a hétvégén az Augsburg ellen mégis a bal oldali középpályásuk bizonyult nyerő embernek, hiszen mindkét góljukat az ezen a poszton szereplő Rausch szerezte.

Csatárok:

Claudio Pizarro (perui, Bayern München): Igazi gálát rendezett a bajor együttes a Hamburger SV ellen (9-2) a hét végén, pedig Jupp Heynckes több kulcsjátékost is pihentetett. A középcsatár posztján Pizarro mindenesetre maximálisan megragadta a bizonyítási lehetőséget, mesternégyese mellett még két gólpasszt is adott.

Stefan Kiessling (német, Leverkusen): A német válogatott vérbeli csatár nélkül is simán nyert Kazahsztán ellen, így Joachim Löw döntését nehéz kritizálni, a szakembernek mégis gyakran a szemére vetik, miért nem számít Kiesslingre. A leverkuseni támadó ugyanis bombaformában van, a hétvégi duplájával már 18 találatnál jár a Bundesligában ebben a szezonban.

www.globalsoccerapp.com