Vágólapra másolva!
A GoalControl elnevezésű német gólbíró-technológiát használják majd az idei, brazíliai Konföderációs-kupán, döntött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

A szervezet bejelentése szerint a négy, FIFA-engedéllyel rendelkező rendszer közül ugyanezt alkalmazzák majd a jövő évi világbajnokságon is, ha a vb főpróbájának tekinthető Konföderációs-kupán jól működik.

A 14, nagy sebességű kamerával működő GoalControlra a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos helyett esett a FIFA választása.

"A végső döntés meghozatalában az játszotta a legfőbb szerepet, hogy a licenccel rendelkező négy technológia közül melyik tud a leginkább alkalmazkodni a brazíliai tornákhoz, a helyi körülményekhez, valamint a mérkőzések FIFA által előírt lebonyolításához" - áll a nemzetközi szövetség közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a GoalControlt az éles bevetés előtt még egyszer tesztelik majd a brazíliai stadionokban.

A gólbíró- vagy gólvonal-technológiákat azért alkalmazzák, hogy minden kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az emberi tévedésnek. A fejlesztések között van magyar is: Maruzsi László és csapata több mint tíz éve dolgozik saját rendszerén, amely azonban nem jutott tovább a tavaly márciusi tesztelésen. Maruzsiék azóta is fejlesztik találmányukat, amely akkor kaphat licencet, ha teljesíti a FIFA technikai előírásait.