Vágólapra másolva!
Vicente del Bosque a jövő évi, brazíliai világbajnokság után távozik a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A Marca című napilap pénteken idézte a 62 éves szakembert, aki azt mondta, a lépés független attól, hogy a világ- és Európa-bajnok együttes hogyan szerepel majd a tornán.

"Kapitányként a vb lesz az utolsó feladatom. Azután talán reprezentációs munkákon keresztül maradok kapcsolatban a szövetséggel" - mondta a Marca szerint az argentin Télam hírügynökségnek del Bosque.

Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Korábban Angel Villar, a spanyol sportági szövetség elnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretné meghosszabbítani a szakember 2014-ben lejáró szerződését.

A Real Madrid korábbi játékosa és edzője 2008-ban, a megnyert Eb után vette át a csapat irányítását Luis Aragonéstől. Vezetésével a spanyolok 2010-ben történetük során először vb-t nyertek, majd tavaly sikerült a címvédés is az Eb-n. Del Bosque alatt 70 mérkőzéséből 58-at megnyert az együttes.