Vágólapra másolva!
Johan Cruyff, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi játékosa és edzője azt tanácsolja a katalán klub vezetőinek: Neymar érkezése miatt, a csapategység érdekében fontolják meg Lionel Messi eladását.

A háromszoros aranylabdás holland a Marca című lapban kedden megjelent interjúban elmondta, az elnökség helyében nem biztos, hogy szerződtette volna a 21 esztendős brazilt, de ha már így alakult, megfontolná, hogy eladják a csapat argentin sztárját, Lionel Messit. Cruyff szerint a két játékos közti esetleges rivalizálás olyan konfliktushoz vezethet, amely a csapat eredményességét is visszavetheti, ezt pedig nem kockáztatná meg.

Messinek kívül tágasabb lenne? Forrás: AFP/Quique Garcia

"Mindketten remek szabadrúgáslövők, ki fogja ezentúl elvégezni a pontrúgásokat?" - hozott példát Cruyff a feszültség egyik lehetséges forrására. A katalánokat edzőként 1988 és 1996 között irányító szakember úgy véli, az is az argentin eladása mellett szól, hogy Neymart, akárcsak a Barcelonát, a Nike szponzorálja, míg Messit az adidas. "Nem érdemes kockáztatni a konfliktusokat" - szögezte le Cruyff.

Messi 2004-ben mutatkozott be a Barca színeiben, az elmúlt kilenc évben 246 bajnokin 215 gólt szerzett a Primera Divisiónban. Az argentin hatszoros bajnok, kétszeres Spanyol Kupa- és háromszoros BL-győztes a csapattal, 2009 óta pedig sorozatban négyszer övé lett az Aranylabda.