Vágólapra másolva!
Véget érhet a Gareth Bale-saga, a madridi székhelyű AS szerint ugyanis a Real szóban megegyezett a Tottenhammel a walesi szélső vételáráról. A napilap azt írja, hogy Bale - világrekordnak számító - 120 millió euróért (36 milliárd forint) költözik a spanyol fővárosba.

Szerda reggel a Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti megerősítette, hogy a spanyolok az angol klubbal tárgyalnak Gareth Bale átigazolásáról, az AS pedig csütörtökön azt írta, hogy megszületett az egyezség, és a 24 éves balszélső 120 millió euróért a Real Madridhoz igazol.

Az eddigi legdrágább játékos is a Realban futballozik, Cristiano Ronaldóért 2009-ben 94 millió eurót fizettek a spanyolok.

A Tottenham edzője, Andre Villas-Boas azt szeretné, ha az ügylet részeként Angel Di Maria és Alvaro Morata Londonba szerződne, ám a Real Madridnál elvetették ezt az ötletet.

Gareth Bale az egyetlen, akit az utóbbi időben Messi és Ronaldo szintjén emlegették Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Tottenham elnöke, Daniel Levy azt mondta, hogy Bale-t addig biztosan nem engedik el, amíg Roberto Soldado helyzete nem realizálódott. Levy szerdán nyilatkozta, hogy a 28 éves spanyol csatár csak onnantól tekinthető Spurs-játékosnak, miután az ügynökével fennálló - és nem részletezett - problémát sikerült megoldani. A Tottenham sajtóértesülések szerint 30 millió eurót fizet Soldadóért, aki az előző szezonban 46 meccsen 30 gólt szerzett a Valenciában.

A Tottenhamnek Soldado a második nyári szerzeménye, ugyanis korábban 17 millió fontért megvette a brazil középpályást, Paulinhót a Corinthianstól.

Az AS szerint a Tottenham a Bale-ért kapott összegből szeretné megszerezni a Liverpool támadóját, Luis Suárezt, akit korábban 40 millió fontért sem adtak el a Vörösök az Arsenalnak.

Gareth Bale ezek után kihagyja a Tottenham Monaco elleni szombati felkészülési meccsét, és egyedül tréningezve várja, hogy elé tegyék a madridi szerződést.