Vágólapra másolva!
Kína eddig több mint 50 focistadiont épített Afrikában a barátság jegyében, valójában kőolajért, földfémekért, fáért és egyéb értékes nyersanyagokért cserébe. A helyiek hiába siratják, lassan sorra elveszítik a függetlenségüket jelképező régi arénákat, a helyükre építettek viszont sokszor a nemzetközi meccsekre sem alkalmasak. A Chinafrique mellett egy másik építési hullám is beüthet, a katari foci-vb-re épített, ám a torna után lebontandó stadionokat Afrikában építenék újjá.

A német Die Welt cikkében felidézte, egykor Francafrique-nak nevezték a Párizs és a volt afrikai gyarmatai közötti különleges kapcsolatokat. Ez azonban már a múlté. Jóllehet a Maliban végrehajtott katonai beavatkozással a franciáknak sikerült visszaszorítaniuk az iszlamisták előretörését a nyugat-afrikai országban, a volt gyarmattartó befolyása folyamatosan csökken Afrikában. A Francafrique helyére a Chinafrique lépett. Kína gyorsuló ütemben aknázza ki és szívja fel a fekete földrész ásványkincseit, a kőolajtól a ritka földfémekig. Egyúttal pedig politikai befolyása is erősödik a földrészen.

A Fokvárosban megjelenő Chimurenga Chronic című lapra hivatkozva a Die Welt rámutatott, az utóbbi időben a kínaiak már az afrikai futballpályákat is elfoglalták. A mozambiki főváros, Maputo peremén található a nemzeti stadion, az Estádio Nacional do Zimpeto. A létesítményt kínai cégek építették föl, mégpedig rekordrövid idő alatt, csakúgy, mint Maputo nemzetközi repülőterét, a parlament épületét és az igazságügyi palotát. A stadion homlokzatán kínai és portugál nyelvű, hatalmas vörös betűkből álló jelmondat üdvözli a nézőket: "Kína és Mozambik barátsága örök, akárcsak az ég és a föld." A mambáról, az Afrika leghosszabb, négyméteresre is megnövő mérges kígyójáról elnevezett mozambiki válogatott tagjai olyan stadionban vívják mérkőzéseiket, amely földönkívüliek által Maputo szélén leparkolt űrhajóra emlékeztet.

Mozambik távolról sem egyedi eset. Kína Afrikában csakúgy, mint a karibi térségben olyan stratégiát valósít meg, amelyet az ottaniak gúnyosan stadiondiplomáciának neveznek. Libreville-ben, Gabon fővárosában éppúgy található barátság stadion, mint Cotonouban, Benin legnagyobb városában és gazdasági központjában. A kínaiak eddig több mint ötven stadiont építettek Afrika különböző országaiban.

Kína még a munkásokat is otthonról hozza az afrikai stadionok építéséhez Forrás: AFP/Khaled Desouki

A földrészen csak úgy hemzsegnek a barátság stadionjai, ám a kínaiak fejében távolról sem baráti érzelmek motoszkálnak, amikor megállapodást kötnek a sportlétesítmények építéséről. Az új stadionok építésének az az ára, hogy Kína hozzáférhet az Afrikában bőségesen található ásványkincsekhez, amelyekre igen nagy szüksége van. Amikor elnöki beszédekkel és ünnepélyes koccintással felavatnak egy, a Shanghai Construction Group által épített stadiont, a közeli őserdőben már régen kivágták és Kínába szállították az értékes trópusi faóriásokat.

Afrika számos országában siratja a helyi lakosság a régi stadionokat, amelyeket az újak kedvéért lebontottak. Bár még a függetlenség előtt épültek, a régi építmények közül sok a felszabadító mozgalmak jelképének számított: e stadionokban ünnepelte a helyi lakosság az elnyert függetlenséget. Ezek helyére kerültek a világítással is rendelkező újak, amelyeket a pretoriai újság a korrupció jelképeinek nevez.

A beruházásoknál a befektető és a kivitelező is kínai, sőt, általában Kínából hozzák a munkásokat is, a rossz helyi munkamorálra hivatkozva. Angolában, a benguelai stadion építésén például a BBC szerint csupán 250 helyi munkás és 700 kínai dolgozott.

A stadionok építését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) támogatta; utóbb többet közülük megvizsgált, és nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmatlannak talált.

A FIFA a felelős azért a stadionáradatért is, amely 2022 után fenyegeti a fekete földrészt. A nevezett évben Katar rendezi a labdarúgó világbajnokságot, noha a kis arab monarchia egyáltalán nem számít futballnagyhatalomnak. Ezért a vb alkalmából felhúzott stadionokra a rangos sportesemény után egyáltalán nem lesz szükség. Így aztán majd lebontják, és olyan országokba szállítják őket, amelyekben állítólag hiány van stadionokból, a Die Welt szerint szerint a célpont Afrika lesz.