Vágólapra másolva!
Izland pótselejtezőt játszhat, ugyanis 1-1-es döntetlent ért el Norvégiában, míg nagy riválisa, Szlovénia egygólos vereséget szenvedett a selejtezőcsoport győzteseként már vb-résztvevő Svájc otthonában, így a szigetországi együttes szerezte meg a második helyet. Az orosz, a bosnyák, az angol és a címvédő spanyol válogatott egyaránt kijutott a vb-re.

Az oroszoknak a vb-kvalifikációhoz elegendő volt egyetlen pontot szerezniük Azerbajdzsánban, és ezt az 1-1-es döntetlennel el is érték, így ebben a csoportban a portugálok hiába nyertek a vendég Luxemburg ellen, pótselejtezőn harcolhatják ki a részvételüket.

A G csoportban a görögök és a bosnyákok vívtak nagy küzdelmet az első, részvételt jelentő helyért, és ebben utóbbiak voltak lépéselőnyben jobb gólkülönbségüknek köszönhetően, ezt kihasználva a Litvániában aratott egygólos győzelmük pedig az ország történetének első vb-kvalifikávióját jelentette.

A görögök így hiába nyertek Liechtenstein ellen, számukra maradt a pótselejtező.

Az angolok a lengyeleket, míg a spanyolok a grúzokat győzték le 2-0-ra hazai pályán, így kijutottak a vb-re. Előbbi mögött Ukrajna, utóbbit követve pedig a Franciaország szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet.

Európai vb-selejtezők:
A csoport:

Szerbia-Macedónia 5-1 (3-0)
Skócia-Horvátország 2-0 (1-0)
Belgium-Wales 1-1 (0-0)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Belgium 26 pont, 2. (és pótselejtezős) Horvátország 17, 3. Szerbia 14, 4. Skócia 11, 5. Wales 10, 6. Macedónia 7

B csoport:
Olaszország - Örményország 2-2 (1-1)
Dánia - Málta 6-0 (4-0)
Bulgária - Csehország 0-1 (0-0)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Olaszország 22 pont, 2. Dánia 16, 3. Csehország 15, 4. Bulgária 13 (14-9), 5. Örményország 13 (12-13), 6. Málta 3

C csoport:
Írország - Kazahsztán 3-1 (2-1)
Feröer-szigetek - Ausztria 0-3 (0-1)
Svédország - Németország 3-5 (2-1)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Németország 28 pont, 2. (és pótselejtezős) Svédország 20, 3. Ausztria 17, 4. Írország 14, 5. Kazahsztán 5, 6. Feröer-szigetek 1

E csoport:
Svájc - Szlovénia 1-0 (0-0)
Norvégia - Izland 1-1 (1-1)
Ciprus - Albánia 0-0

A csoport végeredménye:1. (és vb-résztvevő) Svájc 24 pont, 2. (és pótselejtezős) Izland 17, 3. Szlovénia 15, 4. Norvégia 12, 5. Albánia 11, 6. Ciprus 5

F csoport:
Izrael - Észak-Írország 1-1 (1-0)
Azerbajdzsán - Oroszország 1-1 (0-1)
Portugália - Luxemburg 3-0 (2-0)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Oroszország 22 pont, 2. (és pótselejtezős) Portugália 21, 3. Izrael 14, 4. Azerbajdzsán 9, 5. Észak-Írország 7, 6. Luxemburg 6

G csoport:
Lettország - Szlovákia 2-2 (0-2)
Görögország - Liechtenstein 2-0 (1-0)
Litvánia - Bosznia-Hercegovina 0-1 (0-0)

A csoport végeredménye:1. (és vb-résztvevő) Bosznia-Hercegovina 25 pont (30-6), 2. (és pótselejtezős) Görögország 25 (12-4), 3. Szlovákia 13, 4. Litvánia 11, 5. Lettország 8, 6. Liechtenstein 2

H csoport:
Anglia - Lengyelország 2-0 (1-0)
Montenegró - Moldova 2-5 (0-1)
San Marino - Ukrajna 0-8 (0-3)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Anglia 22 pont, 2. (és pótselejtezős) Ukrajna 21, 3. Montenegró 15, 4. Lengyelország 13, 5. Moldova 11, 6. San Marino 0

I csoport:
Spanyolország - Grúzia 2-0 (1-0)
Franciaország - Finnország 3-0 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Spanyolország 20 pont, 2. (és pótselejtezős) Franciaország 17, 3. Finnország 9, 4. Grúzia 5, 5. Fehéroroszország 4

A biztos vb-résztvevők:
Afrika (5):

Ázsia (4-5, interkontinentális pótselejtező függvénye):
Ausztrália, Irán, Japán, Koreai Köztársaság

Dél-Amerika (4-5, interkontinentális pótselejtező függvénye+1):
Brazília (házigazda), Argentína, Kolumbia

Európa (13):
Hollandia, Olaszország, Belgium, Németország, Svájc, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Spanyolország

Közép- és Észak-Amerika (3-4, interkontinentális pótselejtező függvénye):
Egyesült Államok, Costa Rica

Óceánia (0-1, interkontinentális pótselejtező függvénye):

Európai pótselejtezős csapatok (8):
Horvátország, Portugália, Görögország, Svédország, Franciaország, Ukrajna, Románia, Izland
Legrosszabb csoportmásodikként Dánia maradt le a pótselejtezőről, melynek sorsolását október 21-én tartják.

Interkontinentális pótselejtezős csapatok (4):
Új-Zéland - CONCACAF-zóna 4. helyezettje
Jordánia - Dél-amerikai 5. helyezett