Vágólapra másolva!
Szülőhazája, Brazília is igényt tart Diego Costára, a spanyol bajnokság góllövőlistájának éllovasára, aki a hónap elején közölte, hogy a spanyol válogatottban szeretne futballozni.

Luiz Felipe Scolari, a jövőre világbajnokságot rendező dél-amerikaiak szövetségi kapitánya vasárnap jelezte, hogy a Primera Divisiónban tíz találatnál járó csatár márciusban két felkészülési mérkőzésen már pályára lépett brazil színekben Olaszország, illetve Oroszország ellen.

"Nem szerepelhet másik válogatottban, és ha akarom, behívom őt novemberben a Honduras és a Chile elleni meccsekre is" - hangsúlyozta a szakvezető.

A spanyol szövetség (RFEF) szerint ugyanakkor a brazilok korábban igazolták, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező Costa nem játszott hivatalos mérkőzést náluk.

Vicente del Bosque, a világ- és Európa-bajnok spanyolok kapitánya úgy vélekedett, hogy ez a 25 éves játékos személyes döntése, és noha az RFEF megállapodott Costával, az egyezség nem tekinthető véglegesnek.