Vágólapra másolva!
Négy stadion építése csúszik, a rohamtempó miatt hibát hibára halmoznak Brazíliában, ahol 2014 nyarán lesz focivébé. Szerdán egy Sao Pauló-i stadion építkezésén meghalt két munkás. Júniusban a Konföderációs Kupán több százezren tüntettek, és bár a nyomornegyedek és a droghálózatok felszámolása megkezdődött, de kétszer is meg kell gondolni, hogy sötétedés után kilép-e az ember a szobából. Jó ötlet volt Brazíliának adni a focivébét?

Brazília legnagyobb daruja dőlt rá szerdán a Sao Pauló-i Itaquerao Stadionra, két munkás meghalt, egyet pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. Az építkezést most fejezték volna be, ám így minden bizonnyal nem tudják majd átadni a nemzetközi szövetség által kijelölt decemberi határidőig a stadiont, amelyben a tervek szerint a jövő évi világbajnokság első meccsét rendeznék június 12-én.

A világbajnokság szervezőbizottságának vezetője, Ricardo Trade szerint nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a késés, de az biztos, hogy a vébéig elkészül így is a közel 70 ezer néző befogadására alkalmas stadion. „Azt elképzelhetetlennek tartom, hogy ne rendezzenek itt vébémeccset” – fogalmazott a szakember. A stadion 94 százalékos állapotban volt, eredetileg január 25-én tartották volna a nyitómeccset, nem kérdés, hogy ez elmarad. Brazil lapértesülések szerint az ügyész elrendelte, hogy 30 napra szüntessék be az építkezést, amíg a nyomozás zajlik.

Brazília legnagyobb daruja dőlt a 94 százalékban kész stadionra Forrás: AFP/Miguel Schincariol

Már négyen meghaltak az építkezéseken

Nem ez volt az első eset, hogy gondok adódtak valamelyik építkezésen, 2012 júniusában Brazíliavárosban leesett egy állványról és meghalt egy munkás, hasonló történt egy másik férfival Manausban, az Amazonia Arena építkezésén tavaly márciusban, a curitibai stadion építését pedig egy ideig szintén fel kellett függeszteni, miután egy ellenőrzés során veszélyesnek nyilvánították az építési területet.

A hétvégi baleset után újra támadják a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget, amiért Brazíliának adta a világbajnoki rendezést. A FIFA közleményt adott ki, amelyben egyelőre semmi konkrétumot nem említett. „Őszinte részvétünket küldjük az elhunyt munkások családjának. A munkások biztonsága a legfontosabb a FIFA, a szervezőbizottság és a város önkormányzata számára is. Az illetékes szervek kivizsgálják, hogy mi miért történt, addig a FIFA nem tud hivatalosan állást foglalni az ügyben.”

A tragédia után több médiumban megjelentek olyan találgatások, melyek szerint a vb nyitómeccsét inkább a riói Maracana stadionban rendezik majd június 12-én. "Kétségessé vált a helyzet, mivel négy hónappal a vb előtt készen kell állnia az arénának az utolsó tesztekre. Különben kérdéses, hogy Sao Paulóban marad-e a nyitómeccs" – mondta egy belga rádióállomásnak Michel D'Hooghe, a FIFA tagja, hozzátéve: a sportágat irányító szervezet "nem nyugtalan, csak aggódik" a határidők miatt.

Négy stadion kritikus, nincs B terv

A Spiegel.de német oldal arról írt, hogy a FIFA közbeléphet, és segítséget nyújthat a stadionok építéséhez, ugyanis nincs B terve arra, hogy egy másik ország beugorhatna megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét. Brazíliában tizenkét helyszínből hat ugyan elkészült az idei Konföderációs Kupára, hatnál viszont szinte biztosra vehető a csúszás. A Spiegel kritikusnak nevezte a helyzetet négy stadionnál (Cuiabá, Manaus, Natal és Curitiba), ahol jelenleg még a 90 százalékot sem éri el a létesítmények állapota, holott már 2007-ben kiderült, hogy 2014-ben Brazília rendezi a vébét.
Már idén májusban is látni lehetett, hogy lesznek csúszások a tervezett időpontokhoz képest, a brazíliavárosi Estadio Nacional stadiont is úgy adták át, és rendeztek benne tesztmérkőzést, hogy nem volt teljesen kész. A drukkerek többek között azt kifogásolták, hogy a mosdókban nem voltak zárak az ajtókon, a létesítmény néhány helyiségében állt a víz, a mobiltelefonok pedig a stadionon belül nem működtek. Az arénához vezető úton a szurkolók forgalmi dugókra, illetve hosszas sorban állásra panaszkodtak.

A manausi stadion is kritikus, korábban itt is meghalt egy munkás Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

Az idén júniusban a vébé főpróbájaként Konföderációs Kupát rendeztek Brazíliában, a torna ideje alatt több százezren tüntettek az utcákon. Fortalézában például a Brazília–Mexikó meccs előtt 15 ezer ember gyűlt össze a stadionhoz vezető úton. Kövekkel dobálták a rendőröket, akik könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel válaszoltak. Az országossá terebélyesedett tüntetések egyik célja a tömegközlekedés olcsóbbá tétele volt, de a korrupció, a rossz minőségű közszolgáltatások és a kormányzati túlköltekezés ellen is tiltakoztak az emberek, többek között a focivébére fordított összegeket felemlegetve.

Romário bízik a sok tüntetésben

Kiállt mellettük többek között Romário is, aki 1994-ben világbajnokságot nyert a brazil válogatott csatáraként. A volt világklasszis játékos szerint a brazil kormány már így is túl sok pénzt költött el, és az emberek szeretnék tudni, hogy ezt mire fordították. Hozzátette, reméli, hogy a jövő októberben esedékes parlamenti választásokig sok-sok tüntetés lesz, akár a vébé ideje alatt is.

"Nem várhatunk semmi jót attól a szövetségtől, amelyben van egy zsaroló Jerome Valcke és egy csaló Sepp Blatter. Ők egyáltalán nem képviselik a világ futballját, pláne nem a brazil labdarúgást. Egy olyan szerződésben sem szabad bízni, amit Valcke írt alá" – mondta Romário, aki hazája labdarúgó-szövetségét és annak elnökét, José Maria Marint a korrupt jelzővel illette.

Azonban nem csak a stadionok állapota és a költségvetés miatt kérdőjelezik meg, hogy Brazília megfelelő házigazdája lesz-e a világbajnokságnak. Állandóan visszatérő téma a közbiztonság, a favelák egymás elleni harca, amikor az egyik nyomornegyed át akarja venni a hatalmat egy másik felett, azért, hogy nagyobb ereje, presztízse és még több pénze legyen.

A Maracanában lehet a nyitómeccs Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A fejlődés központja Rio de Janeiro és Sao Paulo, a javak fele itt keletkezik, ugyanakkor az tény, hogy a szervezett bűnözés még mindig itt a legnagyobb. A metropoliszok egyes részeit drogbárók uralják, a favelák a drog- és fegyverkereskedelem központjai. A két város közti alapvető különbség az, hogy amíg Sao Paulóban főleg az elővárosokban helyezkednek el ezek a törvényen kívüli területek, Rio földrajzi tagoltsága miatt elszórtan bukkannak fel a város különböző pontjain. A favelákban párhuzamos világok alakulnak ki, a területeket bűnözők kontrollálják, mindennapos a fegyveres erőszak. Az ebben való részvétel pedig főleg a fiatal férfiak számára az egyetlen megélhetési forrást jelenti.

A kérdés az idelátogató turisták és szurkolók számára persze az, hogy a párhuzamos világok problémái mennyire veszélyeztetik a vakációt. Míg 2006-ban még azzal rémisztgették a turistákat, hogy a jegygyűrűjükkel se merészkedjenek ki az utcákra, 2012-ben helyszíni tapasztalataink szerint sokkal jobb a helyzet. Az aranyszabály ugyan nem változott: lehetőleg semmi értékeset ne vigyen magával az ember a strandra vagy a városnézésre, ugyanakkor a statisztikák javulást mutatnak, és a helyiek is biztonságosabbnak látják városukat.

Páncélozott taxi, Rio a biztonsági őrök városa

Egy magyar lemezlovas tavaly decemberben volt Sao Paulóban fellépni, de ő is kellemesen csalódott, főleg azért, mert a legrosszabbra is felkészült az utazás előtt. "Ahhoz képest, amiket hallottam a városról, csak pozitív tapasztalataim voltak” – kezdte az Origónak a magyar DJ. „Az igaz, hogy a taxi és a partiszervező cég autója páncélozott volt, amire nyilván megvolt az okuk, de a belvárosban, amerre jártam, semmilyen atrocitást nem láttam. Az is igaz, hogy a nyaralási időszak kellős közepén jártam Sao Paulóban, amikor mindenki elutazik a tengerpartra, szóval kicsit ki volt halva a város. A helyiek mindenesetre nem voltak túl derűlátók a vébével kapcsolatban, az építkezést és a brazil válogatott teljesítményét beleértve.”

Az Origo újságírója, Wirth Zsuzsanna az idén októberben járt egy konferencián Rio de Janeiróban, egy Ipanema elnevezésű, tehetősebbek lakta tengerparton szállt meg egy hétig, atrocitás nem érte. „Az első két napomat elvitte az, hogy mindig a hátam mögé néztem, hogy ki akar leütni vagy meglopni. Az útikönyvek ugyanis azt sulykolják az emberbe, hogy a városrészeket körbenövő favelákból lejövő drogosok és rablók nem viccelnek” – mesélte kollégánk. „Túl sok rendőrt nem láttam, viszont az kiderült, hogy Rio a biztonsági őrök városa. Minden házba, minden kapualjba, minden boltba, bank elé, szinte minden sarokra állítanak egy-egy biztonsági őrt, minden kaput rács véd, és biztonsági rendszer, csupa kamera minden. Ez egy gazdag környék, a szállásom egy társasházban volt, ott kóddal nyílt a rácsos biztonsági kapu, aztán volt rács a bejárati ajtón, ugyanilyen rendszerrel, bent az aulában egy portásasztal és egy egyenruhás srác, aki egész nap nem csinált semmit, csak nézett és kinyitotta a liftajtót a hazaérő lakóknak.”

Nyomornegyed Rióban, azért a focipálya itt is befigyel Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Kollégánknak egy helyi taxis azt mondta, hogy a temérdek biztonsági őr a gazdag környéken általában a nyomornegyedekben élő fiatal munkanélküliekből tevődik össze. Ergo a favelákból lejönnek a rablók, akiktől a favelákból lejött biztonsági őrök védik meg a gazdagokat.

Szintén Rióban járt tavaly egy másik kollégánk, Fabók Bálint, aki egy favelában lévő hostelben szállt meg. Szerinte a környéken lévő két nagy strandra, az Ipanemára és a Copacabanára nem tanácsos lemenni sötétedés után. „Volt egy lány a hostelből, aki mégis lement, simán kipakolták. Volt egy kolumbiai házaspár a hostelben, ők ketten összevesztek, és elkezdtek mind a ketten flörtölni brazilokkal. Nem tudom, hogy utána mi történt, de a vége az lett, hogy a férfit annyira megverték a helyiek, hogy több napig a kórházban volt, és a nőt is elkapták, véres, szakadt ruhában sírt reggel a hostelben. Nekem személyes rossz tapasztalatom nem volt, de ott több turista is mondta, hogy például Salvador nagyon veszélyes, ott fényes nappal kést szegeztek nekik” – mondta kollégánk. Szerinte aki elbízza magát vagy figyelmetlen, az nagy bajba kerülhet. "Viszont ha betartod a játékszabályokat, akkor nincs para.”